🌐🇪🇺🇭🇺”A strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságához (EJEB) fordult a magyarországi Helsinki Bizottság ügyvédje azoknak az „antifasiszta tüntetőknek”, magyarul agresszív, szélsőbalos, antifa-aktivistáknak az ügyében, akiket 2019. február 9-én megpofoztak a kitörés napjára szervezett megemlékezésen részt vevő alakok – írta november 24-én a 444 híradására hivatkozva a Mandiner.”‼️
A portál felidézte, hogy mindeközben az olasz antifa IlariaSalis, aki a társaival nemcsak meglegyintette, hanem például vascsővel verte az ártatlanokat Budapest utcáin, eközben az Európai Parlament képviselőjeként gyalázhatja ülésről ülésre Hazánkat.
A Soros György Nyílt Társadalom Alapítványok hálózata (OSF) által bőkezűen támogatott Helsinki Bizottságnak ez ellen természetesen nincs kifogása, az pedig egyáltalán nem szokatlan a szervezettől, hogy rendbontókat és bűnözőket képvisel Strasbourgban, ahol az írott jog kereteit folyamatosan feszegető aktivista bírók jelentős összegű kártérítéseket ítélnek meg az ügyfeleiknek. De hozott az EJEB már olyan határozatot is, amely miatt meg kellett változtatni a magyar jogszabályokat.
Ezért is szeretik annyira a helsinkisek Strasbourgot: mert a demokratikus felhatalmazással nem rendelkező testület olyan lépésekre kényszerítheti az adott ország állampolgárai által választott szuverén kormányokat, amelyeket maguktól – választói igény, akarat hiányában, vagy kifejezetten azért, mert az ellentétes a választói akarattal – nem tennének meg.
Jó példa erre az úgynevezett börtönbiznisz: a Helsinki Bizottság a 2010-es években elkezdett nagy számban Strasbourgba vinni olyan ügyeket, amelyek szereplői a fogvatartási körülményekre panaszkodó rabok voltak. Kidolgoztak továbbá egy „űrlapot”, hogy mások is könnyen élhessenek ezzel a lehetőséggel.
Az EJEB pedig szakmányban hagyta jóvá a panaszokat és kötelezte kártérítésre a magyar államot – tehát arra, hogy az adófizetők pénzéből „jóvátételt” fizessen a börtönben magukat kényelmetlenül érzőbűnözőknek. A történet vége pedig az lett, hogy a parlamentnek törvényt kellett módosítani.
Éppen ezért érdemes kiemelni, hogy a Soros-hálózattal együttműködő szervezet idei győzelmi jelentésében a következőről számolt be:
„A jogvédő egyesület ügyfelei idén már 100. alkalommal kaptak jogi elégtételt a strasbourgi bíróságtól. Sőt, megszületett a 101. és 102. kedvező döntés is. A Magyar Helsinki Bizottság strasbourgi sikerei nemcsak itthon számítanak rendkívülinek, hanem más európai jogvédőszervezetek között is.”
Hozzá kell tenni, ha jól számoljuk, július óta ez a szám felkúszott 107-re!
A helsinkisek nemzetközi összehasonlításban is elképesztően aktívak, és tényleg minden lehetőséget kihasználnak Strasbourgban. Húsz év alatt közel 200 ügyet vittek a bíróság elé, és több mint a felét megnyerték. Az EJEB-en sikerült megtorpedózniuk a tranzitzónákat, de kiharcolták azt is, hogy csökkenjen a letartóztatások száma Magyarországon.
Fontos kiemelni, hogy a szervezet célja nem az, hogy a tényleg sajnálatos egyéni jogsérelmekre orvoslást találjon, hanem – de idézzük inkább szó szerint: „A Helsinki Bizottság a strasbourgi pereskedéssel is mindig arra törekedett, hogy rendszerszintű változásokat indítson el…” és hogy „…az általa felkarolt ügyek erősítsék az emberi jogok biztosítékait Magyarországon.”
Pestiesen szólva tehát Soros György „elvtársai” azért járnak Strasbourgba, hogy „politikát csináljanak”, és egyáltalán nincsenek tekintettel arra, hogy a magyar társadalom a bűnözők szigorú megbüntetését óhajtja, azt is beleértve ebbe, hogy a börtönök ne kollégiumokra vagy motelekre hasonlítsanak, mint Nyugaton – vagy hogy a magyarok többször kifejezték az álláspontjukat, miszerint nem kérnek az illegális bevándorlókból.
A Helsinki Bizottság a saját progresszív-liberális nézeteit „emberi jogoknak” felcímkézve az EJEB-bel akarja ráerőltetni az országunkra. A legnagyobb probléma pedig az, hogy az „emberi jogok” nincsenek kőbe véve, az önkényes bírói értelmezésük szinte bármire lehetőséget ad, például arra is, hogy felülírja a biológiát.