Az Európát naggyá tevő szentekről szóló sorozatunk 1. része.
Hippói Szent Ágoston (354-430) megtéréséhez kellett az érte imádkozó édesanya, Szent Mónika és a nagy szónok, Szent Ambrus is. Az ő hármójuk példája jól mutatja, hogy a szentek sorsa úgy fonódik össze egymás sorsával, mintha Isten időbeli emberi hálózatot építene föl. Mintha a háló, amellyel Péter apostoltól fogva minden pap és hívő emberek halászává lesz, szintén emberekből állna.
Könnyen lehet, hogy Európa ennek a hálónak a védelmében bízva és ezt tisztelve vált kulturálisan azzá, amivé. Azt is bátran állíthatjuk, hogy minden kor minden emberének meg kell küzdenie a halál és a morál nagy kérdéseivel. Minden ember igazságos társadalomban szeretne élni. Szent Ágoston „társadalmi tanítása” és vallomásai ezekre a nagy emberi dilemmákra adnak válaszokat. Életében tőle döntően afrikai keresztények tanultak, halála után pedig, mint üdvözült szent, sok európai szentre volt nem csak művein, de Istennél való közbenjárása révén, gondolatközvetítőként is hatással.
Hogy Szent Ágostonnak szándékában állt az emberekre hatni, azt rengeteg módon igazolhatjuk. Irodalmi műfajt teremtő Vallomások című könyvében erről így tanúskodik. „Kinek szólnak e vallomások? Nem neked, én Istenem, hanem az én fajomnak a te színed előtt, az emberi nemnek, akármilyen kis töredékének akad is majd kezébe ez az én könyvem. És mit akarok? Azt, hogy magam is, meg aki ezt olvassa, az is, elgondolkozzunk azon, micsoda mélységekből kell és lehet hozzád kiáltani! Mert te meghallgatsz készségesen, csak a szív legyen töredelmes, csak a hit legyen az élet fundamentuma!”
Másik nagyhatású alkotása, a De civitate Dei úgy készült, hogy a Rómát leromboló, észak felől érkező barbárok miatt az Istennek panaszkodó keresztények számára szeretett volna lelki támaszt adni. A De civitate Dei, ‘Az Isten városáról’ című mű hatása felmérhetetlen. Csak egy híres olvasójáról, a 700-as évek frank uralkodójáról, Nagy Károlyról szóló történetet mesélünk most el. „Nagy Károly szívesen hallgatta, ha a De civitate Deiből olvastak fel neki, és a szerző iránti elismeréstől indítva egyszer elragadtatással így kiáltott: ’Bárcsak volna tizenkét ilyen ember a birodalomban!’Alcuin pedig, a császár lelki tanácsadója, így válaszolt: ’Felség, miért kívánsz te tizenkét ilyen embert, ha az ég és föld Ura megelégedett azzal, hogy egyetlen ilyen szentje legyen!’.
Hippói Szent Ágoston (354-430) életművéről és annak a teológiai gondolkodásra gyakorolt hatásairól minden gyakorló katolikusnak vannak ismeretei. Talán azt nem hangsúlyozzuk eléggé, hogy Szent Ágoston minden írásának volt gyakorlati, életből és hitéletből származó kiváltó oka. Papságával egy nagy gondoskodó gondolkozás időszaka kezdődött meg, ami püspökségével kiteljesedett. Korának tévtanítói ellen érvelt szóban és írásban, s ezzel alapot adott több hitigazság megfogalmazásához is.
A nagy szentek Istenre mutató jelek, egymás számára is. De egymást segítve lelki védőhálót is szőnek a hívek és a társadalmak köré. Életük és örökéletük ugyanazt a célt szolgálja: hősnek lenni a szeretetben. Szent Ágoston, segíts, hogy korunk írói és tudósai úgy szeressenek, ahogy csak az emberhalászok tudnak!
Rákóczi Piroska
