Függetlenül attól, melyik fél nyeri az ukrajnai háborút, az Egyesült Államok, amely már nem a világ egyedüli domináns nagyhatalma, mindenképpen vesztese lesz a konfliktusnak – írja a The National Interest. Az amerikai külpolitikai folyóiratban megjelent elemzés szerint ahogy Nixon elnök és Henry Kissinger külügyminiszter a hidegháború idején  kijátszotta a „Kína-kártyát” a Szovjetunió elszigetelésére, úgy Putyin orosz és Hszi kínai elnök is kijátssza majd a lapjait, hogy megfossza az USA-t globális vezető szerepétől. Erre márpedig  a jelek szerint igen jó esélyük van.

Míg Oroszország szorosabb kapcsolatokat épít ki Kínával és más ázsiai országokkal, köztük Indiával, Iránnal, Szaúd-Arábiával és az öböl menti államokkal, az európai demokráciáktól és az Egyesült Államoktól végérvényesen elfordulhat. Washingtonnak kemény stratégiai realitásokkal kell szembenéznie – írja a The National Interest. Az amerikai külpolitikai folyóirat portálján megjelent elemzésre Orbán Balázs, a miniszterelnök politikai igazgatója hívta fel a figyelmet Facebook-oldalán. A politikus szerint a dolgozat rámutat, hogy a nyugati stratégia kudarcot vallott, és „ma egy olyan kocsiban ülünk, amelynek mind a négy kereke defektet kapott”. A szerző megállapításai továbbá alátámasztják a magyar kormány által a jelenlegi nemzetközi helyzetben kitűzött célt is, amely szerint

„a háború és az elhibázott nyugati szankciós politika által előidézett globális recesszióban Magyarország lokális kivétel legyen”.

A cikk főbb megállapításai a következők:

• Kína és Oroszország közelebbi szövetségesekké válnak: a háború kitörésével Oroszország elveszítette Európát, mint első számú energiafogyasztóját, ezért Ázsia felé fordult. Kína és Oroszország között szoros energetikai kapcsolat alakult ki, amely mindkét ország számára nagyobb függetlenséget jelent a Nyugattal szemben.
• A világ népességének kétharmada olyan országokban él, amelyek nem álltak a Nyugat oldalára az orosz–ukrán háború kapcsán: az ENSZ közgyűlésén számos ország nem állt ki a nyugati álláspont mellett, és tartózkodott attól, hogy elmarasztalja Oroszországot Ukrajna lerohanása miatt.
• A nyugati energiaszankciók visszafelé sültek el: a Nyugat amiatt panaszkodik, hogy Oroszország fegyverként használja fel olaj- és gázexportját, valójában azonban Brüsszel és Washington emelte fel először az „energiakardot” a szankciókkal. Ezek pedig inflációt és súlyos ellátási zavarokat okoztak a nyugati gazdaságokba

Mint azt a szerző kifejti, a háború kezdete óta Szaúd-Arábia helyébe lépve Oroszország lett Kína első számú olajszállítója. Igaz, az átadási kapacitás rövid és középtávon behatárolja a fosszilis tüzelőanyagok kínai eladásainak mennyiségét. Jelenleg ugyanis csupán egyetlen szárazföldi kőolajvezeték (ESPO) és egyetlen jelenleg működő gázvezeték (Power of Siberia) vezet Oroszországból Kínába, a szállítás némi tengeri útvonalon zajló kiegészítéssel zajlik – fűzi hozzá.

Az elkövetkező években Kína és Oroszország kétségtelenül jelentős beruházásokat hoz tető alá a két ország közötti olaj- és gázszállítás bővítésére, a szorosabb energetikai kapcsolatok pedig stratégiai szövetségük megerősödéséhez is hozzájárulnak majd. Azzal ugyanis, hogy Kína elkötelezett energiaszállítót tudhat a hátsó udvarában, jóval nagyobb stratégiai rugalmasságot biztosít számára az Egyesült Államokkal és annak Indiai- és Csendes-óceán térségbeli szövetségeseivel szemben – a nyugati demokráciák kárára.

Oroszország  ugyanakkor Indiával is jelentős energiaüzletekbe bonyolódott a háború kezdetétől. A világ második legnépesebb országa semleges álláspontot képvisel az ukrajnai háborút illetően, az ENSZ-ben is tartózkodott az orosz agressziót elítélő szavazásokon. Ukrajna lerohanása előtt India szinte egyáltalán nem vásárolt kőolajat Oroszországtól, napjainkban pedig naponta már több mint 760 ezer hordónyit szállíttat be az energiahordozóból, emellett a szénimportját is jelentősen felhízlalta. Oroszország júliusban már India harmadik legnagyobb szénszállítójává lépett elő, a behozatal júniushoz képest több mint ötödével, 2,06 millió tonnás rekordra nőtt.

Az új és egyre intenzívebb energiaellátási kapcsolat mellett Oroszország hosszú ideje az indiai hadsereg elsődleges fegyverszállítója, ráadásul az ázsiai óriás nagyra értékeli Moszkva kitartó támogatását Kasmír ügyében. Az orosz–ukrán háborúra adott indiai válasz tehát érthető, és kizárja India csatlakozását egy a Peking–Moszkva-tengellyel szemben körvonalazódó nyugati szövetséghez.

További rossz hír a Nyugat számára, hogy India nem egyedüliként tartózkodott az ENSZ közgyűlésének Oroszországot elmarasztaló állásfoglalásától: rajta kívül 34 – együttesen a világ népességének kétharmadát magába foglaló – ország ódzkodott attól, hogy pálcát törjön az oroszok felett.

A lap szerint az Egyesült Államok láthatóan nehezen birkózik meg ezeknek az új stratégiai körülményeknek a feldolgozásával.  A nyugati energiaszankciók bizonyos mértékig visszafelé sültek el, súlyos inflációs és ellátási zavarokat okozva, leginkább az Euróapi Unió tagállamaiban. Brüsszel az energiapiacok stabilizálásának reményében szép csendben tett is már lépéseket a visszaható energiaszankciók enyhítésére. Miközben a Nyugat azon nyavalyog, hogy Oroszország fegyverként használja olaj- és gázexportját, a valóság az, hogy Brüsszel és Washington emelte fel először az „energiakardot”, amikor bejelentették szándékukat az orosz energiahordozók visszafogására – írja a National Interest.

Az elemzés kitér arra a NATO szerepvállalására is. Mint írják, az orosz–ukrán háború egyik pozitív hozadékaként a konfliktusban Ukrajnát támogató transzatlanti védelmi szövetség újjászületett, sőt: még erősebb lesz, ha Finnország és Svédország is csatlakozik. Negatívum, hogy az Egyesült Államok a balti államok és Lengyelország kivételével a többi szövetségi partnerhez képest az arányosnál jóval nagyobb terhet visel Ukrajna támogatásában. Az USA idén május 20-ig 54 milliárd dollár katonai segítséget nyújtott Kijevnek. Az Egyesült Királyság 2,5 milliárd dollárral messze a második helyen állt, majd Lengyelország következik 1,62 milliárd dollárral, Németország pedig 1,49 milliárd dollárral. Washington a nyár kezdetéig több mint háromszor annyi segélyt juttatott Kijevnek, mint az EU összes tagállama együttvéve.

Mindez azért is érdekes, mert Oroszország katonai agressziója az európai szövetségesek számára jóval nagyobb fenyegetést jelent, mint az Egyesült Államoknak, amely 5700 mérföldre van a háborútól, az Atlanti-óceán túlpartján.

Ukrajna esete újabb példázata Nyugat-Európa függőségének és alávetettségének az amerikai vezetéstől és hadseregtől. Márpedig ez addig nem fog változni, amíg az amerikai külpolitika nem szabadul meg a hét évtizede szilárdan bebetonozott meggyőződésétől, hogy csakis az Egyesült Államok vezetheti a NATO-t, és biztosíthatja a szövetség katonai gerincét.

Az Egyesült Államoknak alkalmazkodnia kell, annál is inkább, mivel a NATO V. cikkely szerint meghatározott védelmi kötelezettségvállalásai az atlanti térségre korlátozódnak. Ha Kína, Észak-Korea vagy Oroszország megtámadná a Csendes-óceáni térségben fekvő Pearl Harbort, Hawaiit vagy Guamot, a NATO kollektív védelmi vállalásai a szerződés értelmében erre a konfliktusra nem lennének érvényesek – mutat rá a szerző.

Ha az Egyesült Államok továbbra is a NATO 1949-es létrehozását kiváltó történelmi feltételezésekbe temetkezik, akkor a dolgok egyre rosszabbra fordulnak a túlterhelt amerikai katonai erőforrások és képességek tekintetében.

Az Egyesült Államok többé már nem a világ egyedüli domináns hatalma. A nyugati szövetségi rendszerben előbb-utóbb több és arányosabb tehermegosztásra lesz szükség, hogy megbirkózzon az egyre inkább többpólusú világ valóságával 

– írja a National Interest.

Forrás:Hirado.hu