Veszélyes időket élünk. Hazánk lassan egy évtizede birkózik a déli határainkat ostromló irreguláris iszlamista csapatok áradatával. Közel két esztendő óta a szomszédos Ukrajna és Oroszország közötti háború felszíne mögött amerikai–orosz nagyhatalmi vetélkedés folyik. Volt még a Covid-járvány, az energiakrízis és még sorolhatnám a kívülről érkezett kihívásokat. Ilyen időszakban elemi fontosságú az ország, az egész magyar nemzet jövője szempontjából, hogy a választók bizalmából megválasztott magyar kormány miként végzi a munkáját. Eddig örömmel konstatálhatjuk, hogy a viharos idők ellenére hazánkban béke van. A kormány a helyén van és teszi a dolgát nagy többségünk megelégedésére.
A kormány feje, meghatározó vezetője a magyar közjogi rendszerben a miniszterelnök.
Orbán Viktor neve, személyének jelentősége már messze túlnőtt határainkon. Barátainak, kritikusainak és ellenségeinek száma is jelentősen gyarapodott az elmúlt évek során. Országunk jelene és jövője szempontjából kiemelt fontosságú tényező, hogy a miniszterelnök teljes biztonságban dolgozhasson, semmilyen támadás ne érhesse se őt, se a családját.
Mert csak akkor tud minden családját szerető ember százszázalékos teljesítményt nyújtani a munkájában, ha biztonságban tudja szeretteit. Ez evidencia.
Ezért döbbentett meg az elmúlt napokban, hogy egy jól kitervelt dezinformációs hadjárat épült fel a szemünk előtt. Ráadásul nemzetközi hátszéllel, bár gyengén összerakott történet mögé bújtatva. 2018 októberében az akkori magyar ellenzék még csak azzal az álhírrel támadta a miniszterelnököt, hogy az egyik lányát a Magyar Honvédség repülőgépével hozták haza Ciprusról. Persze rögtön ugrott az ellenzéki média, a kiváló oknyomozónak mondott újságíróik azonnal készpénznek vették a történetet. Senkiben nem merült fel a kétely mindaddig, míg ki nem derült, hogy egy azonos vezetéknevű honvédtiszt azonos keresztnevű lánya utazott a gépen. Aztán sokáig csend volt.
Néhány nappal ezelőtt újabb nemtelen támadás érte a családján keresztül a miniszterelnököt. Fiának halálhírét keltette egy névtelenség mögé bújó „bátor” rémhírterjesztő. Szülőként el tudjuk képzelni, át tudjuk érezni, mit érezhet ilyenkor a célkeresztbe vett családfő. Innentől kezdve viszont ez a történet már messze túlmutat a magyar belpolitikai élet mocsarán.
A mindenkori magyar miniszterelnöknek és közvetlen hozzátartozóinak nemzetbiztonsági védelem jár, ami természetesen sokkal többet jelent a fizikai biztonsági védelemnél. Hiszen, amivel kezdtem, a védett vezető azért részesül ebben a bizony sokszor terhes szolgáltatásban, hogy zavartalanul tudjon a munkájára koncentrálni. A biztonsági szolgálatoknak azért kell mihamarabb felderíteni a dezinformációs művelet forrását és megrendelőjét, hogy mások kétszer is meggondolják, mielőtt ilyet tesznek.
Annál is inkább, mert amióta kiderült, hogy a szörnyű hír aljas hazugság volt, a művelet elindítói újabb fordulattal álltak elő. Egy francia balliberális lap, a Le Monde és magyar kapcsolata, a Direkt36 oknyomozónak nevezett „kiszivárogtatói” egész – leleplezőnek szánt – hírcunamit indítottak el. Ebben bevetettek apait-anyait. Állítólagos csádi és nigeri kormányzati forrásoktól kezdve a videó- és fényképfelvételek megszerzésén át az arcfelismerő szoftver felhasználásáig.
A hatalmasnak gondolt művelet végeredménye pedig annyi lett, hogy Orbán Viktor fia, a Magyar Honvédség századosa több alkalommal is részt vett hivatalos nemzetközi tárgyalásokon, amire egyébként a honvédelmi miniszter utasította. Magyarul úgy kreálnak botrányszagúnak szánt történetet az oknyomozóik, hogy nincs semmiféle botrány, csak egy szimpla történet.
Mondhatnánk, hogy ezzel az ügynek vége is van, mindenki nyugodjon meg. Csakhogy ez a támadás ennél sokkal komolyabb, jóval veszélyesebb tendenciákat jelezhet. Először is tegyük fel azt a kérdést:
vajon ki kaphat Csádból, Nigerből vagy netán Budapestről információkat arról, hogy a magyar százados milyen külföldi tárgyalásokon van jelen? Ki szerezheti meg az itt készült felvételeket, méghozzá lépésről lépésre dokumentálva, a messzi Afrikában?
Persze ilyenkor megkapjuk, hogy az adott kormány tette fel az internetre, az oknyomozók ottani forrásai meséltek csupa szívjóságból vagy jópofaságból az ott történtekről. Amit aztán itthon úgy lehet tálalni, ahogy az a titokzatos megrendelőknek éppen tetszik. Ezért javaslom a tisztelt olvasóknak, hogy ne higgyék el ezt a gyenge fedősztorit.
Sajnos ilyen és ehhez hasonló történeteket látunk más országban is.
Amikor például II. Erzsébet királynő unokája, Harry herceg a brit hadseregben szolgált, és részt vett az afganisztáni misszióban, a brit titkosszolgálat szigorúan védte a vele kapcsolatos információkat. Mindet, legyen az az állomáshelye, csapatának ügyrendi száma, a beosztása, a feladatai. Mert minden kiszivárgott információ fenyegette volna nemcsak a herceg, nemcsak a királyi ház, hanem egész Nagy-Britannia biztonsági érdekeit is.
Ugyanis mai világunkban minden politikus családtagja potenciális célpont is egyben. Minden profi titkosszolgálat rémálma, hogy a védett vezető családtagját elrabolják. Váltságdíjat követelhetnek értük, vagy ami még rosszabb, politikai zsarolásra használhatják fel őket.
Ezért kellene megértenie minden „oknyomozónak”, hogy van, amivel nem játszunk. Mert ez nemcsak túlmutat az emberi jóérzés határain, de akár súlyos nemzetbiztonsági kockázatot is generálhat. El kell jutni odáig, hogy ez is részévé váljon a magyar politikai kultúrának, újságírói szemléletnek. Addig is fel kell deríteni, hogy kik állnak ennek az ízléstelen, embertelen történetnek a hátterében.
A szerző az Alapjogokért Központ biztonságpolitikai tanácsadója
Horváth József
Forrás:Magyar Nemzet
