• Nagyban folyik a trükközés szerte az EU-ban a 700 milliárd eurós Helyreállítási Alap-programmal.
• Ez az a korona-helyreállítási alap, amely azt szolgálná, hogy az EU gazdaságai kilábaljanak a koronavírus okozta válságból.
• Minden tagállamnak terveket kellett készítenie arra, hogyan és mire költik majd a pénzeket.
• Ugyan a liberális média csak Magyarországot szokta pellengérre állítani ebben az ügyben, most kiderült, hogy Magyarországnál sokkal nagyobb zsiványok játszanak az EU-ban.
• Alább a részletek a brutális kettős mércéről és a holland liberális kormány képmutatásáról.

Hollandia már megvalósított intézkedéseket ígért az uniós milliárdokért cserébe – tudósít egy holland tényfeltáró portál.

A több mint 700 milliárd eurós uniós alapnak biztosítania kell, hogy minden tagállam gazdasága talpraálljon a világjárványból, de azt is, hogy jobban felkészüljenek az újabb megrázkódtatásokra, ellenállóképesebbek legyenek, mint a koronaválság előtt.

A pénzt csak a reformok után folyósítják. Egy nemzetközi oknyomozó újságírócsoport vizsgálja a beígért reformokat.

Hollandia mindenféle dolgot ígért, ami az ígéret idején már meg is valósult.

A LÉNYEG

• 2020-ban az Európai Unió egy példátlanul nagy alapot hozott létre, hogy megerősödve kerüljön ki a koronaválságból: a korona-helyreállítási alapot. A tagállamok több mint 700 milliárd eurót igényelhetnek támogatások és olcsó kölcsönök formájában, gazdasági reformokért cserébe.
  
• A tagállamok reformjának módját és azt, hogy mire akarják költeni a pénzt, az Európai Bizottsághoz jóváhagyásra benyújtandó tervekben kell rögzíteni.
  
• Hollandia azt szerette volna, ha a tagállamok csak új reformokat és beruházásokat vonhattak volna be ezekbe a tervekbe, de a tagállamok többsége azt szerette volna, ha az alap a régi tervek finanszírozására is felhasználható lenne.
  
• Ezt Hollandia élesen elutasította, majd később Hollandia is élt ezzel a lehetőséggel: a Hollandia által az első részleges kifizetés igénylése előtt vállalt intézkedések legalább felét már megvalósították, mire Hollandia egyáltalán a tervét benyújtotta.
  
• Ausztria, Belgium, Dánia, Németország, Finnország és Írország szintén ígéretet tett a helyreállítási terveiben már meghozott intézkedésekre.
  
• Egy másik gyakori ígérettípus az európai irányelvek nemzeti jogba való átültetésére vonatkozó kötelezettségvállalás. Bulgária, Ciprus, Olaszország, Horvátország, Litvánia, Románia, Szlovákia, Spanyolország és Litvánia is ezt tette. Az irányelvek nemzeti jogba történő átültetése azonban egyébként is kötelező.

A riporterek és kommentátorok 2020 nyarán nagy szavakkal licitáltak egymásra. A 724 milliárd eurós, közösen felvett pénzből álló korona-helyreállítási alap létrehozása olyan volt, mintha az EU “átlépte volna a Rubicont“.

Az alap Európa “Hamilton-pillanatát” jelentette az értékelések szerint, utalva Alexander Hamilton tervére, amely az amerikai államok adósságának föderalizálására irányult.

Az Európai Bizottság most először vett fel nagy összegű kölcsönt a pénzpiacokon, hogy azt szétossza a tagállamok között. A tervek alapján a legsúlyosabban érintett országok kapnák a legtöbbet. A 724 milliárdból 338 milliárd támogatásból áll – amelyet a tagállamoknak tehát nem kell visszafizetniük -, 386 milliárd pedig hitelből.

Nem az az egyetlen egyedi tulajdonsága, hogy az alap összevont, kölcsönvett pénzből áll. Az is szembetűnő, hogy a Bizottság csak akkor fizet, ha a tagállamok bizonyos intézkedéseket meghoztak, az országoknak tehát végre kell hajtaniuk a nemzeti gazdaságélénkítési tervekben ígért reformokat. Ez lehet például egy tagállam munkaerőpiacának, nyugdíjrendszerének vagy adótörvényeinek kiigazítása.

Pénz a reformra

2021 vége óta egy nemzetközi újságírókonzorcium nemzetközi vizsgálatot vezet a megaalap költéseivel és működésével kapcsolatban.

Az már kiderült, hogy a tanácsadó cégek és az autóipar a fellendülési alap nagy nyertesei és hogy a Bizottság a tagállamokkal folytatott tárgyalások tartalmát a lehető legnagyobb mértékben titokban tartotta.

Az elmúlt hónapokban a “pénzt a reformokért” rendszert vizsgálták az újságírók.

Így derült ki, hogy az európai országok a régi kötelezettségvállalásokat is új tervként mutatják be, vagy az uniós irányelvek kötelező bevezetését nemzeti reformként tálalják.

Úgy tűnik, hogy a rendszer sikere elsősorban a Bizottság gerincén múlik: mennyire hajlandó cselekedni, ha a tagállamok nem tartják be ígéreteiket?

Két és fél évvel azután, hogy az EU átlépte a Rubicont, a szájzár és a kijárási tilalom a legtöbb ember számára már a távoli múlté. A korona helyreállítási alap azonban még 2026 végéig tart. Eddig a Bizottság több mint 95 milliárd eurót fizetett ki támogatások formájában, és 47 milliárd eurót nyújtott alacsony kamatozású kölcsönök formájában.

Az EU diplomatái úgy döntöttek, hogy nagyobb mozgásteret adnak maguknak.

A pénz átutalása előtt a Bizottságnak ellenőriznie kell, hogy egy tagállam teljesítette-e a “mérföldköveket és célokat“. Amikor Rutte és kollégái úgy döntöttek [a Tanácsban, ahol az EU kormányfői döntenek], hogy 2020 júliusában létrehozzák az alapot, a zárónyilatkozatba beleírták, hogy a tagállamoknak nemzeti terveikbe új “reform- és beruházási menetrendet” kell beépíteniük.

Az uniós diplomaták ugyanakkor megállapodtak abban, hogy nagyobb mozgásteret biztosítanak maguknak.

Ciprus, Franciaország, Lettország, Magyarország és Málta azt szerette volna, ha a régi reformokat és beruházásokat is beszámíthatják a nemzeti gazdaságélénkítési tervekbe. Franciaország azzal érvelt, hogy a tagállamok máskülönben visszatartanák a reformokat a jövőben.

Magyarország azt javasolta, hogy a 2020. február 1-je óta hozott valamennyi intézkedést visszamenőlegesen is be lehessen építeni a tervekbe. Más szóval, hogy a már végrehajtott beruházások kifizethetők legyenek a helyreállítási alap pénzéből, és hogy a már végrehajtott reformok céloknak számítsanak.

A dokumentum szerint Svédország és Ausztria voltak az egyetlen kifejezett ellenzői ennek az elképzelésnek. “Az uniós finanszírozást olyan ambiciózus strukturális reformok ösztönzésére kell felhasználni, amelyekre egyébként nem került volna sor” – mondta az osztrák delegáció.

“Hollandia aktívan támogatta, hogy a meglévő intézkedéseket ne vegyék figyelembe“.

A Külügyminisztérium szóvivője szerint Hollandia a svéd és osztrák álláspontot képviselte: “Hollandia a tárgyalások során aktívan érvelt amellett, hogy az intézkedéseknek kiegészítőnek kell lenniük, azaz a meglévő intézkedéseket nem kell finanszírozni.” Úgy tűnt azonban, hogy a tagállamok széles körben támogatják, hogy a már meglévő vagy a már tervezett intézkedéseket is finanszírozni lehessen.

És itt jön a csavar: képmutató módon a magyar, a francia, a máltai, a lett és a ciprusi javaslatot korábban lesöpörve, de később titokban – és a megegyezéssel szembemenve -, Hollandia és Ausztria saját gazdaságélénkítési tervét épp úgy kezdte el megvalósítani, amit korábban nem akartak megengedni másoknak: a meglévő intézkedéseket a gazdaságélénkítési alap pénzéből finanszírozzák.

A Momentum Institut osztrák agytröszt számításai szerint az osztrák gazdaságélénkítési terv beruházásainak mindössze 4 százaléka volt új – miközben Ausztria korábban azért kardoskodott, hogy csak új beruházásokat és reformokat finanszírozzanak a Helyreállítási Alapból.

A koalíciós megállapodásban pedig, amelyet a holland, magyarországot úton-útfélen kritizáló Mark Rutte VVD pártja a D66-tal, a CDA-val és a ChristenUnie-val kötött 2021 decemberében, a pártok megállapodtak, hogy a helyreállítási alapból származó pénzt “többek között a jelen koalíciós megállapodásban foglalt tervek finanszírozására” használják fel.

A 2022 márciusában bemutatott első tervezetet Sigrid Kaag (pénzügyminiszter, D66) szűkebben értelmezte: “A koalíciós megállapodás kimondja, hogy a Hollandiának elkülönített források csak a már költségvetésben szereplő és a koalíciós megállapodásból teljes mértékben fedezett kiadások finanszírozására használhatók fel.”. A 4,7 milliárd euró így tehát elsősorban a kincstár szép kiegészítése volt.

Kaag nemrég tájékoztatta az alsóházat arról, hogy 2023 végéig tervezi elküldeni az első kifizetési kérelmet Brüsszelnek. A legnehezebb reform, amelyet Hollandiának az 1,4 milliárd euró átutalásáig el kell végeznie, az új nyugdíjtörvény bevezetése.

Csakhogy a “szándékok” és tervek fele már megvolt, amikor Hollandia 2022 júliusában elküldte a tervet Brüsszelnek.

A miniszter azonban magabiztosnak tűnik, még a többi 32 feltétel teljesítésében is: “Jelenleg minden a tervek szerint halad a határidő betartása érdekében.”

A nyugdíjtörvény bevezetése még nem lefutott ügy, de egyébként Kaag bizakodása jogos lehet.

A legtöbb úgynevezett mérföldkő és cél elérése ugyanis egyáltalán nem lesz művészet.

A 26 szándékból legalább 13 már megvalósult, amikor Hollandia 2022 júliusában elküldte a tervet Brüsszelnek, sok más pedig már majdnem.

Hollandia például azt ígérte, hogy egy új, nyílt kormányzati törvény lép hatályba, noha az már 2022. május 1-je óta hatályos. Az ígért “online platform, amely minden diák számára támogatást nyújt az utolsó vizsgaévben“, már több mint egy éve működött, amikor a tervet benyújtották. Hollandia egyébként a tervben néha elismeri, hogy egy-egy mérföldkövet már elértek.

Az Európai Bizottság ezt nyilvánvalóan nem találta kifogásnak; a tervet jóváhagyták.

Egy másik cél az, hogy 2022 végéig a kormány legalább 75 000 táblagépet, laptopot, SIM-kártyát és routereket vásárol és oszt szét olyan diákok között, akik egyébként nem jutnának online oktatáshoz. Egy 2021. júniusi kabinetlevélből azonban kiderül, hogy az eszközöket addigra már rendelkezésre bocsátották.

Hollandia és Ausztria mellett Belgium, Dánia, Németország, Dánia, Finnország és Írország is ígért helyreállítási terveiben már meghozott intézkedéseket. Más szóval, főként a nyugat- és észak-európai tagállamok.

Azt beígérni, aminek már lennie kellene

A dél- és kelet-európai tervekben másfajta ígéretet látunk, ami elgondolkodtató, hogy vajon ez volt-e a fellendülési alap szándéka. Legalább nyolc tagállam (Bulgária, Ciprus, Olaszország, Horvátország, Litvánia, Románia, Spanyolország, Szlovákia és Olaszország) ígéretet tesz arra, hogy az európai irányelveket átülteti nemzeti jogrendszerébe, vagy teljesíti az irányelvekben meghatározott célokat.

Az uniós irányelvek nemzeti jogba történő átültetése azonban egyébként is kötelező – az ‘irányelv‘, mint nem kötelező jelentésű elnevezés félrevezető. Figyelemre méltó, hogy a helyreállítási tervek mérföldkövei néha későbbi határidőkkel rendelkeznek, mint maguk az uniós irányelvek.

Olaszország például ígéretet tett arra, hogy legkésőbb 2021 végéig elkészíti a “nemzeti légszennyezés-ellenőrzési programot“, míg az irányelv szerint minden tagállamnak 2019. április 1-jéig kell ezt megvalósítania. Bulgária a gazdaságélénkítési tervében vállalta, hogy 2022 végéig meghatározza az energiaszegénység fogalmát; ezt 2020 végéig kellett volna megtennie.

Szép terv, hogy Olaszország újra akarja hasznosítani az összes műanyag felét, de ez már régen benne volt a kötelező érvényű uniós irányelvben.

Olaszország azt is vállalta, hogy 2025 végéig nyolc konkrét újrahasznosítási tervet valósít meg, például a műanyag csomagolások legalább felének újrafelhasználásáról. Hasznos ambíció, de ez egyáltalán nem új. “Ezek a hulladékcélkitűzések már elfogadásra kerültek. Ezek jogilag kötelező érvényűek” – erősíti meg Jean-Pierre Schweitzer, az Európai Környezetvédelmi Iroda környezetvédelmi szervezet európai hulladékszabályokkal foglalkozó szakértője.

A spanyolok még merészebb terveket szőttek – olyanokat, amelyekről 30 éve hozott kötelező döntést az EU.

Az EU-tagállamoknak 1991 óta volt idejük arra, hogy legkésőbb 2005-ig biztosítsák, hogy a települési szennyvizet ne csak egyszerűen elvezessék, hanem a lehető legnagyobb mértékben tisztítsák. Spanyolország gazdaságélénkítési tervében megígérte, hogy 2023 közepéig intézkedéseket hoz e kötelezettségvállalás teljesítésére.

Olaszország pedig ígéretet tett arra, hogy 2026 márciusa után egyetlen polgára sem fog olyan agglomerációban élni, amely “nem felel meg” a szennyvízirányelvnek.

Ezt a hozzáállást többféleképpen is nézhetjük.

Az olyan “takarékos” országok politikusai, mint Hollandia, azt mondhatják, hogy a Bizottság – amely jóváhagyta a gazdaságélénkítési terveket és így a mérföldköveket is – uniós pénzzel jutalmazza a tagállamokat olyan intézkedésekért, amelyeket amúgy is meg kellett volna tenniük. Más országok a saját költségvetésükből fizették ki ezeket az intézkedéseket – mondaná egy ilyen politikus.

A dél- vagy kelet-európai politikusok azzal érvelhetnek, hogy egyszerűen nagy különbségek vannak aközött, hogy a tagállamok mennyit költhetnek az európai megállapodások végrehajtására, például a környezetvédelmi intézkedésekre. Ez nemrégiben ismét világossá vált, amikor az Európai Bizottság közzétette az állami támogatásokra vonatkozó adatokat.

2022 márciusától, az ukrajnai orosz invázió miatt a Bizottság megváltoztatta a szabályokat: a tagállamok mostantól könnyebben adhatnak ki támogatásokat és garanciákat a vállalatoknak. Bár Németországban és Franciaországban együttesen az EU lakosságának kevesebb mint egynegyede él, e két ország adja a nemzeti üzleti támogatások teljes összegének háromnegyedét. Az, hogy Olaszország 69 milliárd euró támogatásra számíthat a gazdaságélénkítési alapból, Németország pedig “csak” 28 milliárd euróra, Hollandia pedig kevesebb mint 5 milliárd euróra, szintén ebből a hiánylogikából következik.

A visszakövetés nehezebbé válik

Úgy tűnik, hogy azok az országok, amelyek nagymértékben támaszkodnak a helyreállítási alap pénzére, hajlamosabbak az együttműködésre, mint azok, amelyek könnyebben nélkülözhetik a pénzt.

Németország rossz lóra tett

David Bokhorst kutató rámutat, hogy a Bizottságnak az elkövetkező években több mint 5000 projektet kell ellenőriznie: a helyreállítási alap ugyanis 2026 végéig tart. Feltűnő számára, hogy a tagállamok a legnehezebb célokat 2025-re és 2026-ra tűzték ki.

Évente legfeljebb két kifizetés van, és ezek több, néha több tucatnyi projekthez kapcsolódnak. Nem világos, hogy mi történik, ha egy tagállam nem teljesíti az összes ígéretet vagy annak egy részét. Különösen azért, mivel az összegek nem kapcsolódnak közvetlenül a felmerült költségekhez, és még mindig nem tudni, hogy a Bizottság hogyan csökkentené a számukra rendelkezésre álló forrásokat.

Az Európai Számvevőszék egy 2022. szeptemberi jelentésében rámutatott erre a jelenségre: “Az a tény, hogy az egyes részletekre fizetendő összeg tárgyalások eredménye, és nem tükrözi a [projektek] mögöttes költségeit, megnehezíti annak meghatározását, hogy milyen forráscsökkentés lenne elfogadhaó“. A Bizottság ugyan dolgozik egy módszertanon, de nem tudja (vagy nem akarja) megmondani, hogy mikorra készül el.

Minden ország közül éppen Németország nem tartotta be ígéreteit, és egyébként is abszurd vállalásokra kért pénzt: olyan tervet adtak be, amely egy Covid elleni vakcina kifejlesztéséről szól.

Aztán amikor a Bizottság jelezte, hogy az már ki van fejlesztve, Berlin benyújtott egy frissített tervet, ami pedig azt tartalmazta, sebaj, akkor kifejlesztenek egy második vakcinát.

A tervezetről Berlin és Brüsszel között folytatott tárgyalások során a Bizottság megjegyezte, hogy az egyik mérföldkő már teljesült: a Covid elleni engedélyezett vakcina. A Bizottság inkább egy ambiciózusabb célt szeretett volna, derült ki a Die Welt által közzétett dokumentumokból.

Rendben, mondta Németország, akkor megígérjük, hogy egy második vállalat benyújtja a korona elleni vakcinát az Európai Gyógyszerügynökségnek jóváhagyásra. De úgy tűnik, hogy Berlin ezzel a trükközéssel rossz lóra tett. A másik szóban forgó vállalat, a CureVac ugyanis nem tudott hatékony vakcinát előállítani, és 2021 októberében visszavonta a kérelmét.

Csakhogy Németország már 2022 nyarán fizetési kérelmet kívánt benyújtani a Bizottsághoz. Mivel azonban az egyik feltétel teljesítése teljesen lehetetlenné vált – és közben Berlin a teljes 4 milliárdos összeget akarta -, a kormány végül más utat választott, hogy hozzáférjen a pénzekhez: 2022. december 9-én előterjesztette a helyreállítási terv ismételten felülvizsgált változatát, amely most a Bizottság, majd a tagállamok jóváhagyására vár.

Forrás:Bennfentes.net