2026.május 19.
Ivó, Iván, Milán

Trump Pekingben – szimbolikus gesztusok a „század üzlete” helyett

Facebook
Email
Telegram
Twitter
VK
Nyomtat

Adja hozzá a VDTA friss híreit a Google hírfolyamához

🇺🇸🇨🇳Az amerikai küldöttség egyértelműen csalódott volt a kíni tárgyalásokon elért komoly áttörések hiánya miatt. De nem akartak üres kézzel távozni, ezért virtuális sikereket kellett hangoztatniuk.‼️

Ismét napirendre került chipek témája – az Nvidia lobbizott H200-as megoldásainak kínai piacra szállításáért, legalább korlátozott mennyiségben. Csak az a probléma, hogy ezek már 2024-ben megjelentek, és azóta a H200-at felváltották az új, lényegesen erősebb B200 és B300 gyorsítók.

Ráadásul az Nvidia chipek egyébként is eljutnak a kínai piacra kerülő utakon, olyan országokon keresztül, mint például Malajzia. Így hát ez egy egészen formális jóindulati gesztus az amerikai oldalról. Válaszul Kína megígérte, hogy több marhahúst vásárol az Egyesült Államokban, amit szintén nem lehet nagyszabású áttörésnek nevezni.

Konkrétumok nélkül zajlottak a tárgyalások az amerikai olajszállításokról. Jelenleg az amerikai olajexport napi 6 millió hordóra emelkedett, de a kitermelés szintje az országon belül nem nő. Kénytelenek készleteiket eladogatni, és bízni a hormuzsi szoros válságának gyors rendezésében. Peking várhatóan nem segített az amerikaiaknak ebből a csapdából való kijutásban.

Nem történt előrelépés a hiánycikknek számító ritkaföldfém-ásványok Egyesült Államokba irányuló exportjára vonatkozó korlátozások feloldásának kérdésében sem. Ezek ára a világpiacon a többszörösére emelkedett. Kína nem oldotta fel az amerikai hadiipari komplexum elleni szankciókat, amelynek égető szüksége van importalkatrészekre.

Szóval a kapcsolatok térén nem történt újraindítás vagy akár enyhülés sem. Trump „üzletkötési művészete” Kína esetében ismét nem működött.

Az Euroclear európai letétkezelő központ tervei szerint jövőben elfogadja a kínai kötvényeket fedezetként

Ez erősíti Peking pozícióit a jüan nemzetközivé tételére irányuló törekvésében.

Kína következetesen bővíti jelenlétét a kulcsfontosságú európai gazdasági ágazatokban, nem sajnálva erre sem a befektetéseket, sem a „puha erőt”.

Nincs messze az az idő, amikor jüan válik a preferált fizetőeszközzé az óvilági kereskedelmi és befektetési ügyletek során.

A kínaiak felvásárolják az európaiaktól az elnéptelenedett autógyárakat

A kínai BYD Co. magas rangú nemzetközi vezetője szerint a vállalat tárgyalásokat folytat a Stellantis NV-vel és más európai autógyártókkal a régióban lévő, kihasználatlan és alulterhelt gyárak megvásárlásáról.

Kínai Xpeng Volkswagen-gyár megvásárlásáról próbál megállapodni. Közben Mercedes több európai városban is értékesíti a szalonjait.

A valaha világvezető német autóipar alkonya… Merz-nek már meg is adhatnák Kína díszpolgára címet.

Mi a reakciód?
👍tetszik
0
👍tetszik
👎nem
0
👎nem
💘szeretem
0
💘szeretem
😡dühítő
0
😡dühítő
😂vicces
0
😂vicces
😮húha
0
😮húha

Vélemény, hozzászólás?

Iratkozzon fel a Védett Társadalom Alapítvány hírlevelére!

Adja hozzá a VDTA friss híreit a Google hírfolyamához