Afganisztán többé nem csupán probléma, amelyet a térség államainak kezelniük kell: Kabul azt szeretné, ha az országot Közép- és Dél-Ázsia egyik összekötő kapcsának tekintenék. A Moszkvai Formátum nyolcadik ülésén egyszerre rajzolódott ki egy NATO nélküli regionális biztonsági rendszer és egy Afganisztánon keresztül vezető új gazdasági folyosó képe. A terv legnagyobb ellentmondása azonban rögtön meg is mutatkozott: Kabul és Iszlámábád konfliktusa miatt még közös zárónyilatkozatot sem sikerült elfogadni.

A tálibok már az asztal egyik oldalán ülnek

Moszkvában október 5-én rendezték meg az Afganisztánról szóló nyolcadik Moszkvai Formátumot, amelyen Oroszország mellett Kína, India, Irán, Pakisztán, Kazahsztán, Kirgizisztán, Tádzsikisztán és Üzbegisztán képviselői vettek részt. Afganisztánt Amir Hán Muttaki külügyminiszter képviselte, míg Belarusz és Egyiptom vendégként kapcsolódott be.

Oroszország 2025-ben hivatalosan elismerte a tálib kormányt, és a mostani fórumon Kabul már nem egy kívülről vizsgált problémaként, hanem a regionális egyeztetés egyik résztvevőjeként jelent meg.

Szergej Lavrov orosz külügyminiszter a fórum megnyitóján arról beszélt, hogy a térség államai egyenrangú, kölcsönös érdekeken alapuló együttműködést szeretnének kialakítani a tálib vezetéssel. Egyúttal világos vörös vonalat is húzott: Moszkva elfogadhatatlannak tartja NATO-katonai infrastruktúra megjelenését Afganisztánban vagy annak szomszédságában.

Ez a gondolat már túlmutat az afgán kérdésen. Moszkva lényegében azt állítja, hogy Afganisztán biztonsága elsősorban regionális ügy, amelyet a környező eurázsiai államoknak kell kezelniük – külső katonai jelenlét nélkül.

A Moszkvai Formátumot még 2017-ben hozták létre, és eredetileg is a regionális szereplők közötti konzultációra épült. A mostani ülés azonban már egy olyan helyzetben zajlott, amikor Oroszország hivatalosan is elismeri a kabuli kormányzatot, miközben Kína, India, Irán és a közép-ázsiai államok egyaránt működő kapcsolatokat tartanak fenn Afganisztánnal.

A regionális modell rögtön elérte saját határait

A találkozó legnagyobb problémáját azonban éppen két résztvevő, Afganisztán és Pakisztán egyre súlyosabb konfliktusa okozta.

Zamir Kabulov, az orosz elnök afganisztáni különmegbízottja a fórum után közölte: nem sikerült elfogadni a közös záródokumentumot. A vita során az afgán és a pakisztáni fél között nézeteltérés alakult ki, a tálib delegáció pedig kifogásolta azt is, hogy a tervezetben túl sokszor szerepelt a terrorizmus kérdése.

A konfliktus hátterében mély biztonságpolitikai ellentét áll. Pakisztán szerint Afganisztánból működő fegyveres csoportok támadásai több ezer pakisztáni haláláért felelősek, és Iszlámábád azt állítja, hogy a tálib vezetés nem tesz elegendőt ellenük. Kabul ezzel szemben Pakisztánt vádolja katonai nyomásgyakorlással és az afgán szuverenitás megsértésével.

Muttaki Moszkvában azt mondta, hogy a két ország közötti biztonsági, politikai és gazdasági problémákat párbeszéddel és diplomáciával kell rendezni, és elutasította a katonai nyomásgyakorlást. A tálib külügyminiszter azt is állította, hogy Pakisztán a tranzitot, a menekülteket és más gazdasági eszközöket is politikai nyomásgyakorlásra használja. Ezek Kabul állításai, amelyeket Iszlámábád vitat.

Oroszország közvetítést ajánlott fel, és Kabulov szerint a résztvevők arra szólították fel mindkét felet, hogy tartózkodjanak a katonai lépésektől.

A helyzet azért különösen érdekes, mert ugyanez a két ország lenne az egyik legnagyobb készülő eurázsiai közlekedési projekt két nélkülözhetetlen láncszeme.

Kabul nem ütközőzóna, hanem csomópont akar lenni

Muttaki beszédének egyik legfontosabb része nem is a Pakisztánnal folytatott vita volt.

A tálib külügyminiszter azt mondta: Afganisztán nem regionális rivalizálások terepe kíván lenni, hanem Közép- és Dél-Ázsia közötti gazdasági, logisztikai és energetikai csomópont. A TAPI gázvezetéket, a TAP villamosenergia-projektet, a CASA-1000-et és a transzafgán vasutat külön is felsorolta azok között a beruházások között, amelyekre Kabul jövőbeli gazdasági szerepét építené.

Ez már nem egyszerű retorika.

Kazahsztán, Üzbegisztán és az Egyesült Arab Emírségek a napokban megállapodtak arról, hogy közösen vizsgálják egy Kazahsztán–Üzbegisztán–Afganisztán–Pakisztán vasúti folyosó, az úgynevezett CASA projekt megvalósíthatóságát.

A memorandum műszaki és gazdasági megvalósíthatósági tanulmányokról, infrastruktúraértékelésről és a lehetséges finanszírozási konstrukciók vizsgálatáról szól. A projekt költségét, határidejét és végleges finanszírozási modelljét még nem határozták meg.

A stratégiai irány azonban világos: Kazahsztán → Üzbegisztán → Afganisztán → Pakisztán → Arab-tenger.

A tervezett folyosó a pakisztáni tengeri kikötők, köztük Karachi és Gwadar felé nyitna kijáratot a tengerparttal nem rendelkező közép-ázsiai országok számára. Kazah becslések szerint a rendszer később akár évi tízmillió tonna árut is továbbíthatna.

Afganisztán tranzitértékre cserélné politikai elszigeteltségét

A két történet itt találkozik. A tálib vezetés diplomáciai legitimációja továbbra is korlátozott. Oroszország ugyan hivatalosan elismerte a kormányt, de a kabuli rendszer nemzetközi elfogadottságát továbbra is jelentősen korlátozza többek között a nők és lányok jogainak súlyos korlátozása.

Kabul ezért olyan érdekeket próbál létrehozni, amelyek túlmutatnak magán a politikai elismerés kérdésén. Afganisztán földrajza ebben a legnagyobb eszköze.

A Közép-Ázsia és az Indiai-óceán közötti legrövidebb szárazföldi útvonalak jelentős része Afganisztánon keresztül vezethet. Ha a vasutak, vezetékek, elektromos hálózatok és logisztikai korridorok valóban megépülnek, Kabul többé nem pusztán olyan szereplő lesz, amellyel biztonsági okból kell tárgyalni, hanem olyan tranzitállam, amelynek stabilitásához több környező ország közvetlen gazdasági érdeke fűződik.

Ez lényegében a geopolitikai legitimitás tranzitértékre történő átváltásának kísérlete.

A stratégia ráadásul találkozik Közép-Ázsia érdekeivel is. Üzbegisztán és Kazahsztán számára régóta alapvető cél, hogy több irányban kijussanak a világpiacokra, és csökkentsék függésüket az északi, illetve keleti szállítási útvonalaktól. A pakisztáni kikötők felé vezető déli folyosó ezért számukra is stratégiai jelentőségű lehet.

Ugyanaz az ország egyszerre híd és akadály

A Moszkvai Formátum ugyanakkor megmutatta ennek a konstrukciónak az alapvető paradoxonát.

A gazdasági integráció politikai akarata egyre erősebb, de az integrációhoz szükséges útvonal Afganisztán és Pakisztán területén vezet keresztül – éppen azon a két országon, amely most egyre súlyosabb biztonsági konfliktusba sodródik.

Egy transzafgán vasút gazdasági életképességéhez nem elég a sínpár megépítése. Stabil határra, kiszámítható vámrendszerre, biztonságos tranzitra, működő banki és biztosítási háttérre, valamint jelentős és tartós áruforgalomra is szükség van. A projekt kereskedelmi fenntarthatósága ezért még messze nem eldöntött kérdés.

A moszkvai fórum így különös pillanatfelvételt adott Eurázsia átalakulásáról.

Egyfelől Oroszország, Kína, India, Irán és a közép-ázsiai államok egy olyan Afganisztán-politikát próbálnak kialakítani, amelynek középpontjában a regionális együttműködés áll, és amelyből tudatosan kizárnák a NATO katonai jelenlétét.

Másfelől Kabul saját jövőjét egyre inkább nem elszigetelt hegyvidéki államként, hanem vasutak, vezetékek és kereskedelmi útvonalak kereszteződéseként próbálja eladni.

Ha ez működik, Afganisztán szerepe alapvetően megváltozhat: a régió problémájából a régió egyik összekötő államává válhat. Ha azonban Kabul és Iszlámábád nem tudja rendezni a konfliktusát, ugyanaz a földrajz, amely Afganisztánt értékessé teszi, az egész terv legnagyobb akadályává válhat.