Előbb-utóbb napirendre kerülhet, hogy tárgyalási alap legyen Ukrajna határainak kérdése.

Antony Blinken amerikai külügyminiszter minapi válasza egy kongresszusi meghallgatáson feltett republikánus képviselői kérdésre érdemtelenül elsüllyedt (elsüllyesztették, vagy csak szondázási céllal hangzott el?) a világ napi hírtengerében. Arról van szó, hogy az USA immár rugalmasabban áll hozzá a lehetőséghez, hogy az Ukrajna-konfliktusban a tárgyalásos megoldás előbb-utóbb napirendre kerül, és ennek folyamán tárgyalási alap lehet a Kijev de facto ellenőrzése alatt álló jelenlegi határok kérdése. Elemzők ezt az ukrán katonai pozíciók relatív gyengülésével is magyarázzák.

Gyanúsan hallgatnak a vezető médiumok

Hogyan illik bele az amerikai és a nemzetközi nagypolitikába az érdek- és erőviszony-változás, amelynek láthatóan Ukrajna csak a katalizátora? A nagy nemzetközi médiumok közül a Blinken-válasszal érdemlegesen elhangzását követően csak a hamburgi Der Spiegel és a francia France24 foglalkozott. Az Atlanti-óceán két partvidékének nagy lapjai, a The New York Times, a Fehér Házhoz, a Pentagonhoz inkább közeli The Washington Post (WaPo), a nemzetközi pénzvilágot képviselő The Wall Street Journal, az innenső parton a The Economist, a Le Monde úgy tett, mintha nem vették volna észre ezt az akár korszakfordítónak is bizonyulható választ.

Ugyanígy elsikkadt a magától értetődő kérdés feltétele: mi váltotta ki a világ legerősebb országának első számú külpolitikai vezetője megjegyzését? A találgatások között megemlítik az amerikai felismerést, az addig kőbevésettnek tekintett-kommunikált premissza fellazulását, hogy 

Ukrajna nem feltétlenül nyerheti meg a háborút Oroszországgal szemben. 

Meddig érdemes fokozni a Kínával szembeni feszültséget?

Másfelől Washingtonban nyilván mérlegelik a Kínával való feszültség fennmaradásának, akár egy esetleges kínai–amerikai fegyveres konfliktus kirobbanásának eshetőségét. Az USA nyilvánvalóan nem vállalkozna egy két-, vagy többfrontos háborúra, Oroszországgal szemben a szankciók fenntartására, nagy NATO-erő összpontosítására Nyugat-Európa Oroszországgal határos térségeiben – és mindenekelőtt Ukrajna mind nehezebbé váló fegyverzet-lőszer-logisztikai támogatására. (Kijev tüzérei egy hónap alatt ellövik azt a 155 milliméteres gránátmennyiséget, amit az USA hadiipara jelenleg évente képes előállítani.)

Amerikában, a külügyben felmérték, hogy nemcsak az USA, hanem Európa erőit is felőrli az ukrajnai háború pénzbeni, fegyverzetben, lőszerben való támogatása. És noha elterjedt nézet, hogy Európa, az EU meggyengítése amerikai érdek, ez azonban nem egyértelmű. Talán egyes nagy amerikai gazdasági konglomerátumoknak érdekei fűződhetnek ehhez. Ám a világunkat jelenleg meghatározó verseny a politikai értelemben vett Nyugat (USA, Kanada, Európa, az ANZUS, Japán) és a Kelet (Kína, Oroszország, esetleg India, Dél-Afrika, Brazília, a harmadik világ egyes államai) között szükségessé teszi Washingtonnak, hogy tartsa meg szövetségesként a gazdaságilag vele összemérhető Európát. Amellyel a nyugati politikai-gazdasági-morális értékrend jó néhány eleme is összeköti.

Ukrajna kapcsán az egyik stratégiai célt, Oroszország meggyengítését az USA lényegében elérte. 

A szankciók Moszkva gazdasági erejét romboló hatása hosszú távú, csak most kezd érződni. Vlagyimir Putyin, aki de facto 2000 óta irányítja az országot, már kifutotta magát. Maradék erejét most a balul indított-sikerült Ukrajna-válság kezelése köti le. Az oroszországi gazdaság átfogó reformja évtizedek óta pang, Moszkva világgazdasági, hadiipari exportpartnerszerepe halványodik. A gazdaság átállítása, a Nyugat mint partner szerepének visszaszorítása, a Kínával való viszony (energetika, hadiipar, hi-tech iparágak) felőrli az oroszországiak erejét, energiáit, és több kérdést vet fel, amelyekre a Kreml szempontjából nem várható jó válasz.

Washington is érdekeltté válhat a konfliktus lezárásában

Nem mintha a Nyugat, az USA túl sikeres lenne a kijevi dilemma kezelésében. A folyamatosan figyelt mérleg: az ukrán háború haszna és költségei lassan egyensúlyba kerülnek, és a tendencia a kiadások növekedését jelzi (például a háborút követően Ukrajna újjáépítése, amely egy Marshall-segély méretű amerikai–EU vállalást takarhat). A háború folytatása, a felőrlő tendencia nem feltétlenül a Nyugat, az USA malmára hajtja a vizet, hiszen Ukrajna lepusztulásával folyamatosan nőnek a jövőbeni helyreállítás költségei. Ennek folytán is Washington érdekeltté válhat a háború tárgyalásos lezárásában.

Tanulságos ugyanakkor, ahogy a mai világunkat döntő mértékben meghatározó Egyesült Államok állandó korrigálással alakítja Ukrajna-külpolitikáját az adott helyzethez. Ebben a folyamatban volt/van jelentősége a március végi, a külügyminisztériumban a WaPónak adott Blinken-interjúnak – ami tulajdonképpen összefoglaló ismétlése, szélesebb összefüggésekbe helyezése az „első” ilyen vonatkozású, említett Blinken-megnyilvánulásnak. David Ignatius, a lap szemleírója a II. világháborúra utalva megjegyzi: a fegyveres konfliktus végső szakaszát már a katonai ütközetek utáni jövő építése jellemzi. Mindez beágyazva a jövő talán legmeghatározóbb pillérébe: Biden elnök eltökéltségébe, hogy megakadályozza Oroszországgal (a nukleáris szuperhatalommal) a közvetlen katonai konfliktust.

Washingtonban sokan immár nem a NATO 5. cikkelyéhez hasonló, Ukrajnának nyújtandó hivatalos garanciavállalásban látják a jövő zálogát, hanem megadni Kijevnek mindazt, amivel megvédheti magát, elsősorban páncélosokat és légvédelmi eszközöket – írja Ignatius. Azt jelentené ez, hogy Ukrajna mint (Moszkvát a leginkább aggasztó) jövendőbeli NATO-tag szerepe megkérdőjeleződne? Nincs kizárva. Annál is inkább, mert a felfegyverzett Ukrajna biztonságának másik pillérét a WaPo-cikk szerint az erős, nem korrupt gazdaság és az EU-tagság alkotná.

Forrás:Vg