Az ukrán média bemutatta Harkiv egyik legnagyobb temetőjét. Az újságírók megjegyzik, hogy a temető riasztó ütemben növekszik. Három hatalmas mezőből áll, bár nemrég még sokkal kisebb volt. Naponta több temetési menetet is tartanak ott. Annyi temetkezés van, hogy a temetői dolgozók korán kiássák a sírokat” – mondta a biztonsági erők egyik forrása a TASZSZ-nak, ezt a hírt itthon meglepő módon az Index szemléze.
Az illető megjegyezte, hogy az ottani sírok elsősorban az ukrán fegyveres erők Harkivban állomásozó egységeinek katonáihoz tartoznak. – Elsősorban a 92. Különálló Rohamdandárhoz és a 127. Különálló Nehéz Gépesített Dandárhoz. Gyakran találni a náci egységek, például a „Kraken” és az „Azov” harcosainak sírjait is – tette hozzá az ügynökség forrása.
Az Index kitért arra is, hogy Szumi területen 20225 decemberében temetőt nyitottak az állítólagosan eltűnt ukrán katonák számára. – Egy hasonló temetőt korábban Kijevben is nyitottak. A hatóságok így próbálták eltitkolni az ukrán fegyveres erők áldozatainak valódi számát – jegyezték meg a biztonsági tisztviselők.
Már a cikk címe is meglepő volt az Indextől, mert ezzel a felütéssel kezdték az anyagot: „Riasztó mértékben növekszik a harkivi temető, amelyben az ukrán fegyveres erők katonái nyugszanak”. Ebből a szempontból nem az a kérdés, hogy a hír, amit közöltek, igaz-e vagy sem. Mi úgy gondoljuk, hogy igazat írtak, de bármi elképzelhető. Sokkal inkább az az érdekes, hogy miért erősíti az Index azt a narratívát, hogy az ukrán fegyveres erőknek nagyon komoly veszteségeik vannak. Erre a kérdésre aligha kapunk választ…
Ami pedig az ukrán népet illeti, elképesztően sajnáljuk az ártatlan embereket, legfőképpen azokat a hétköznapi férfiakat, akiket erővel visznek a frontra, sok esetben meghalni. Ezek az emberek csak élni akarnának, a családjukkal, a gyermekeikkel, a feleségükkel nyugalomban. Látni szeretnék felnőni a fiaikat, lányaikat, és csak boldogok szeretnének lenni. A nagyhatalmi érdekek és az azokat kiszolgáló ukrán vezetés azonban másképpen akarja, és ezért százezrek fizetni életükkel, egészségükkel. Béke kellene már, de nagyon!




