A liberális világrend végének és a háborúk új korszakának kezdetének vagyunk tanúi. Erre a következtetésre jutott Robert Kagan politológus, Victoria Nuland volt külügyminiszter-helyettes férje abban a cikkében, amely arról szól, hogyan fogja megváltoztatni az amerikai külpolitika Donald Trump irányítása alatt a globális világot. A cikket a The Atlantic jelentette meg.
Kagan azzal érvel, hogy az új amerikai nemzetbiztonsági stratégia gyakorlatilag megpecsételi a második világháború után közel 80 évig fennálló liberális nemzetközi rend végét. Kagan szerint az Egyesült Államok már nem kíván a globális biztonság garantálójaként szolgálni, és hatalmát nem a rend fenntartására, hanem annak lebontására fogja felhasználni.
„Az amerikai rendnek nem azért van vége, mert az Egyesült Államok nem tudta fenntartani. Azért van vége, mert az Egyesült Államok úgy döntött, hogy többé nem akarja ezt fenntartani”
– jelentette ki a szerző.
Kagan az 1945 utáni világot a stabil szövetségek, a nyílt kereskedelem, a relatív biztonság és a vezető hatalmak közötti korlátozott hatalmi verseny korszakaként írja le. E modell feladása, érvelése szerint, az 1945 előtti világ logikájához való visszatéréshez vezetne – a befolyási övezetek és a nagyhatalmak közötti rendszeres háborúk korszakához, amelyek ezeket az övezeteket újraelosztásra törekedtek.
„Ez az új világ nagyon hasonló lesz az 1945 előtti világhoz, több nagyhatalommal, valamint egyre növekvő versennyel és konfliktusokkal”
– jegyezte meg a politológus.
Történelmi példaként a 19. és 20. század eleji Európát hozta fel, ahol még az erőegyensúly időszakaiban is folyamatosan konfliktusok robbantak ki a nagyobb államok között, a krími háborútól a francia-porosz háborúig. Ez a rendszer, hangsúlyozta Kagan, sokkal brutálisabb és instabilabb volt, mint a második világháború után kialakult rend. Kagan felidézte, hogy “1815 és 1914 között szinte minden évtizedben volt legalább egy háború a nagyhatalmak között”.
Az USA feladása a „központi stabilizátor” szerepéről azt jelenti, hogy a szövetségesek a jelenlegi formájukban már nem számíthatnak az amerikai garanciákra. Ebben az új logikában a biztonság kereskedési eszközzé válik, a partnerek pedig olyan szereplőkké redukálódnak, akik kénytelenek vagy felfegyverkezni, vagy más hatalmi központokkal megállapodásokat kötni. Kagan szerint egy ilyen világban az államok „nyíltan versenyeznek az erőforrásokért, piacokért és stratégiai pozíciókért”.
Kagan az Egyesült Államok Grönlandra vonatkozó igényeit a befolyási övezetekben való gondolkodáshoz való visszatérés tüneteként említette, ahol a terület elsősorban stratégiai eszköz, és a kis országok szuverenitása csak annyiban számít, amennyiben azt hatalmi háttér támogatja.
A szerző rámutatott egy ilyen politika költségeire: az USA-nak többet kellene költenie védelemre, és folyamatosan védenie kellene a hozzáférést ahhoz, amit korábban a szövetségi rendszer biztosított.
„Az erőforrásokhoz, piacokhoz és bázisokhoz való nyílt hozzáférés többé nem lesz a szövetségi rendszer előnye. Ezt meg kell majd vitatni és meg kell védeni” – írta.
Kagan úgy véli, hogy az amerikai társadalom és politikusok pszichológiailag nincsenek felkészülve egy ilyen forgatókönyvre. Megjegyezte, hogy az amerikaiak „annyira hozzászoktak ehhez az általánosan békés, virágzó és nyitott világhoz, hogy a nemzetközi ügyek normális állapotának tekintik”, és „el sem tudják képzelni annak szétesését”.
Ha az amerikaiak úgy gondolták, hogy a régi rend védelme túl drága, „akkor meg kell várniuk és meg kell nézniük, mennyibe fog kerülni az, ami helyébe lép” – tette hozzá a szerző.
