A július 7–8-án Ankarában tartandó NATO-csúcs előtt Törökország egyértelmű üzenetet küldött szövetségeseinek: ha a Nyugat valóban erősíteni akarja az euroatlanti biztonsági rendszert, akkor fel kell oldania a török védelmi ipart érintő korlátozásokat, és teljes jogú stratégiai partnerként kell kezelnie Ankarát.

Recep Tayyip Erdoğan török elnök szerint Törökország kész nagyobb szerepet vállalni Európa biztonságában, de ehhez a szövetségeseknek is el kell ismerniük az ország súlyát.

Ankarai csúcs

A kínai ObserverNet arról számolt be, hogy Erdoğan a NATO-tagállamok parlamenti vezetőinek isztambuli tanácskozásán azt mondta: Törökország azt várja az ankarai NATO-csúcstól, hogy az megerősítse a szövetség egységét és együttműködési szellemét. A találkozóra a harminckét NATO-tagállam vezetői mellett az Öböl-térségből és az ázsiai–csendes-óceáni partnerországokból is érkeznek tisztségviselők.

A csúcsot feszült nemzetközi környezetben rendezik meg. A NATO-n belül egyszerre okoz vitát a védelmi kiadások növelése, a tehermegosztás, az Egyesült Államok európai szerepvállalásának jövője, valamint a közel-keleti háborúk és az ukrajnai konfliktus kezelése. A források szerint a napirenden Irán, Ukrajna és Gáza is szerepelni fog.

Török feltételek

Erdoğan egyik legfontosabb követelése a védelmi ipari kereskedelmi korlátozások feloldása. Ankara régóta bírálja az Egyesült Államok és több európai ország részéről alkalmazott fegyverexport-korlátozásokat, amelyek részben Törökország regionális politikájához, részben Oroszországgal fenntartott kapcsolataihoz, köztük az Sz–400-as légvédelmi rendszer beszerzéséhez kötődnek.

A török álláspont szerint ezek a korlátozások ellentétesek a NATO szövetségi szellemével, és gyengítik a közös védelmi képességeket. Erdoğan úgy fogalmazott, hogy ha a szövetség valóban kezelni akarja a mai kihívásokat, akkor kiegyensúlyozott és igazságos tehermegosztásra, valamint a védelmi ipari akadályok felszámolására van szükség.

A török elnök azt is hangsúlyozta, hogy Törökország teljesíti a NATO védelmi kiadási céljaihoz kapcsolódó kötelezettségeit, miközben szerinte az ország Európa biztonságához nyújtott nélkülözhetetlen hozzájárulását sokszor figyelmen kívül hagyják.

Európai biztonság

A TRT World elemzése szerint Törökország szerepe az elmúlt két évtizedben alapvetően megváltozott. A 22 évvel ezelőtti törökországi NATO-csúcshoz képest ma egy sokkal bizonytalanabb világban ülnek asztalhoz a szövetségesek: az Egyesült Államok fokozatosan csökkenti európai katonai jelenlétét, Európa energiaellátása sérülékenyebb lett, a Fekete-tenger, a Közel-Kelet, a Kaukázus és a Földközi-tenger térsége pedig egyszerre vált biztonságpolitikai frontzónává.

Ebben a helyzetben Ankara saját magát már nem egyszerűen regionális szereplőként, hanem Európa biztonságának egyik kulcsállamaként pozicionálja. Törökország NATO-tag, az egyik legnagyobb hadsereggel rendelkezik a szövetségen belül, földrajzilag pedig összeköti a Balkánt, a Fekete-tenger térségét, a Közel-Keletet, a Kaukázust és a Földközi-tengert.

A török érvelés lényege világos: Európa nem tudja tartósan megerősíteni saját biztonsági architektúráját Törökország nélkül.

Fegyveripari fordulat

A török védelmi ipar átalakulása az egyik legerősebb érv Ankara kezében. Törökország a korábbi fegyverimportőri szerepből fokozatosan jelentős fegyverexportőrré vált. A török védelmi export értéke 2002-ben még 248 millió dollár körül volt, tavaly viszont már elérte a 10 milliárd dollárt.

A török hadiipar nemzetközi ismertségét különösen a Baykar drónjai, a KAAN vadászgép-program, a TCG Anadolu többcélú hadihajó, valamint a rakétafejlesztések erősítették. Ankara azt az üzenetet közvetíti szövetségesei felé, hogy Törökország ma már nem csupán fegyvereket vásárló NATO-tag, hanem technológiát fejlesztő, exportáló és potenciális ipari partner.

Ez új helyzetet teremt a szövetségen belül. Ha Európa valóban erősíteni akarja saját védelmi ipari kapacitásait, akkor a török fél szerint nem engedheti meg magának, hogy politikai fenntartások miatt kizárja Ankarát a közös beszerzésekből, technológiai programokból és biztonsági kezdeményezésekből.

Közvetítő szerep

Törökország az elmúlt években következetesen építette közvetítői szerepét is. Ankara részt vállalt az orosz–ukrán háború egyes diplomáciai csatornáinak fenntartásában, szerepet játszott a fekete-tengeri gabonamegállapodásban, fogolycserék szervezésében, és igyekezett közvetítőként megjelenni a közel-keleti válságokban is.

A török stratégiai egyensúlyozás sajátossága, hogy Ankara fegyvereket szállított Ukrajnának, de közben nem szakította meg kapcsolatait Moszkvával. Ez a politika sok nyugati fővárosban vitákat váltott ki, de a török érvelés szerint éppen ez teszi Ankarát olyan szereplővé, amellyel mindenkinek számolnia kell.

Vagyis Törökország ma stratégiai egyensúlyozóként működik: egyszerre beszél a Nyugattal, Oroszországgal, a Közel-Kelettel, Közép-Ázsiával és Afrikával.

Gáza és Ukrajna

A NATO parlamenti csúcstalálkozóján Numan Kurtulmuş török házelnök külön hangsúlyozta a palesztin kérdés jelentőségét. Szerinte nem lehet tartós béke a világban közel-keleti béke nélkül, és nem lehet béke a Közel-Keleten a palesztinok békéje nélkül. Törökország továbbra is a kelet-jeruzsálemi fővárosú, független palesztin állam létrehozását támogatja.

Kurtulmuş egyúttal bírálta az Izraellel szembeni nemzetközi fellépés hiányát, és felszólította a NATO-tagokat, valamint a nemzetközi közösséget, hogy támogassák a térség békekezdeményezéseit. A török vezetés ezzel az ankarai NATO-csúcsot nem csupán katonai és védelmi fórumként, hanem szélesebb geopolitikai viták színtereként is kezeli.

Ukrajna kapcsán Erdoğan azt hangsúlyozta, hogy a 2022 óta tartó háború lezárásához a következő időszakban kézzelfogható diplomáciai eredményekre van szükség. Ankara továbbra is a párbeszédet és a közvetítést tekinti saját szerepének.

Energia és földrajz

Törökország stratégiai értékét nemcsak hadserege és védelmi ipara adja, hanem energiaföldrajzi helyzete is. Az ország a Fekete-tenger, a Földközi-tenger, a Kaukázus és a Közel-Kelet között fekszik, ezért természetes energia- és logisztikai csomópontként jelenik meg Európa számára.

Törökországon keresztül több vezeték is hozzájárul Európa gázellátásának diverzifikálásához, csökkentve az egyoldalú függőségeket. Ankara emellett olyan katonai üzemanyagvezeték kiépítését is felvetette, amely Törökországból Bulgárián át Romániáig vezetne, és a török értelmezés szerint olcsóbb alternatívát kínálna más útvonalaknál.

Ez a dimenzió különösen fontos akkor, amikor Európa egyszerre próbálja növelni katonai önállóságát, csökkenteni energiafüggőségét és új logisztikai útvonalakat kiépíteni.

Régi sérelmek

A török–nyugati viszonyt ugyanakkor továbbra is régi sérelmek terhelik. Ankara emlékeztet arra, hogy az elmúlt években több európai ország visszafogottan vagy kritikusan kezelte Törökországot: ide tartozik a 2016-os puccskísérlet utáni nyugati hozzáállás, a német Bundestag örmény határozata, a német katonák kivonása az incirliki bázisról, valamint a török védelmi ipart érintő nyugati korlátozások.

A török vezetés szerint ezek a lépések aláásták a bizalmat, és azt az érzést erősítették Ankarában, hogy a Nyugat csak akkor tekinti Törökországot stratégiai partnernek, amikor szüksége van rá. Most viszont Törökország azt szeretné elérni, hogy ne eseti válságkezelőként, hanem egyenrangú biztonsági pillérként kezeljék.

Új alku

Az ankarai NATO-csúcs tétje ezért túlmutat a szokásos szövetségi nyilatkozatokon. Törökország lényegében új alkut kínál a Nyugatnak: nagyobb védelmi, diplomáciai, energetikai és regionális szerepvállalást, cserébe a politikai fenntartások csökkentéséért, a védelmi ipari korlátozások feloldásáért és Ankara európai biztonsági kezdeményezésekbe való teljesebb bevonásáért.

A kérdés az, hogy Európa kész-e elfogadni ezt az új realitást. Az Egyesült Államok európai jelenlétének bizonytalanabbá válásával a kontinensnek egyre nagyobb szüksége van olyan partnerekre, amelyek katonai, ipari, földrajzi és diplomáciai szempontból is súlyt képviselnek. Törökország pontosan erre építi mostani üzenetét.

Az ankarai csúcs így vagy egy új korszak kezdete lehet a török–nyugati kapcsolatokban, vagy egy újabb elszalasztott lehetőség. Ankara mindenesetre világossá tette: Törökország nélkül nincs teljes értékű európai biztonsági architektúra.