Tetszik, vagy nem tetszik, de az ember nem bír a természettel, ott a rend törvénye az úr. A szeptember színe Hamvas Béla szerint az arany. Így van ez most is, már készülődnek a mulandóság bűvös napjai, s bár „még nyílnak a völgyben a kerti virágok”, de a nyárfa már nem zöldell, hanem búsan lombját hullatja. Idén különösen gyorsan, hiszen a nyári fojtogató hőség megrövidítette a levelek, a fa életét. A dombon, az erdő szélén, ahol lakom, lassan befejezi szereplését az a megtermett vizes vödör is, amit egy jóságos szomszéd rakott ki az út szélére nyár derekán, rajta a felirattal: itató. A vadak, a hűvös reggeleken már harmatra lelnek, néha eső is csepereg, a háziállatok hízókúrába kezdtek. Nincs mese, jön a hűvös ősz, a fagyos tél. Fejünk fölött ott lebeg a kínzó kérdés: lesz-e mivel fűteni. De a hőkupolák után, elapadó folyóink, kiszáradó tavaink árnyékában azt is megkérdezhetjük magunktól, hogy lesz-e mit inni?

„Máris 1,6 milliárd ember él vízhiányos területeken, és gyorsan elérhetjük a kétmilliárdot, ha nem történik változás” -áll az ENSZ Környezetvédelmi Programja és a Nemzetközi Vízgazdálkodási Intézet által hétfőn közösen kiadott jelentésben. „Ha megtartjuk a jelenlegi mezőgazdasági gyakorlatot” és „a jelenlegi élelmezési rendszereket”, ha a „gyorsuló városiasodás” folytatódik, „a mezőgazdaság számára szükséges vízmennyiség, amely ma 7130 köbkilométer, 70-90 százalékkal megnő 2050-ig, ha akkor 9 milliárd embert kell ellátni élelemmel” – figyelmeztet a stockholmi Víz Világhete megnyitója alkalmából közzétett dokumentum. Az ENSZ szervezet által javasolt megoldás a megközelítési mód gyökeres megváltoztatása, valamint az áttérés az élelmiszertermelő rendszerekről a több szolgáltatást lehetővé tévő agro-ökoszisztémákra. Nem, nem napjainkban, hanem 15 évvel ezelőtt olvashattuk mindezt, 2011 augusztusában, a szakértők már akkor kongatták a harangokat, de mintha nem hallotta volna meg a sok tehetős világura. A pökhendi hatalmasok valószínűleg a Bibliát sem veszik kézbe túl sűrűn, az alázat fogalmával is hadilábon állnak, de még a kirgiz mondást sem ismerik: ’Szíved, ha szűk, a föld tágasságának mi haszna?”

A föld pedig bizony tágas, s benne Európa lassan elsivatagosodik. Az összetöpörödött Dunában még van víz, annyi bizonyosan, amennyi a közvetítéshez, a kormány vízi roadshow-jához kellett a paksi kalandról, az erőmű gondozásáról, leállításáról, újraindításáról. A hatalmas folyóban még volt annyi erő, hogy elsodorjon egy főrendeket szállító csónakot, de mi már nem fürdőzhettünk önfeledten a habokban, inkább megszeppenve tartottuk be a korlátozás utasításait.  A növények nehezen, mi valahogy könnyebben túléltük, hála annak, hogy az áramszolgáltatás bírta a klímaberendezések rohamát. Égető szükség lenne Paks 2-re, de most, a szorgos építéséről szóló tudósítások helyett, baljós hírek keringenek körülötte. Az atomellenes lobbi, meg az Európai Bizottság évek óta próbálja padlóra vinni a grandiózus vállalkozást. Amibe lehet, abba beleköt, így például egy évvel ezelőtt az Unió Bírósága megsemmisítette a létesítményhez kapcsolódó állami támogatás engedélyét. Új idők új ügyeket hoznak, már folyik a friss nyomozás az erőmű ügyében, különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntettének megalapozott gyanújával egy korábbi parlamenti képviselőnk feljelentése alapján. Sebaj, majd veszünk áramot a nemzetközi tőzsdén, kerül, amibe kerül.

Ha ott is lesz egyáltalán mit megvenni. Évek óta rebesgetik hozzáértők, hogy mennyire kiszolgáltatott Európa energia ügyben. A nagy áramszünet is viszonylag friss emlék még tudatunkban, amikor rendszerhibák összetett láncolata és technikai üzemzavarok miatt, alig 5 másodperc alatt összeomlott a szolgáltatás az Ibériai-félszigeten. 2025. április 28-án csaknem 60 millió ember maradt áram nélkül fél napig Spanyolországban és Portugáliában.

Rosszkedvünk nyara, amit most magunk mögött hagyunk, kicsiben azt is megmutatta, milyen víz nélkül. Amikor csak hörög a csap, de innivaló nem folyik belőle. Egy méretes csőtörés miatt jómagam úgy jártam, mint az igazi borissza, olyan szomjas voltam, hogy megittam volna Krisztus palástjáról a csatot is, de szerencsémre, mások áldozatos munkája árán, fél nap alatt helyreállt a rend.

 Azt viszont sokan nem tudják, hogy a digitális buborék milyen iszákos, ellenállhatatlan új szövetségesünk, a mesterséges intelligencia mennyi áramot fogyaszt, meg mennyit iszik.  A digitális kényelem mögött elképesztő méretű környezeti teher rejtőzik. Röpülünk a világháló hullámain, minden olyan egyszerű. Naponta bombáz minket a kiszolgáló nagyszerű újításokkal, újabban már a felhőbe küldünk mindent, ott mentjük az írásainkat, oda megy a felírt gyógyszer, de abba nem gondolunk bele, hogy a tároló kapacitás mögött futballpálya méretű adatközpontok állnak, amelyek brutális hőt termelnek működés közben. Folyamatosan hűteni kell valamennyit, tiszta édesvíz elpárologtatásával. A napokban olvastam egy beszámolót az egyetemi kutatások eredményeiről: egy rövid mail írása a ChatGPT-vel fél liter vizet fogyaszt. Naponta több százmillió felhasználó dolgozik, szórakozik a neten, a remeknek tűnő alkalmazások globálisan egész folyók, víztározók kiszáradásához vezethetnek. És hogy mit habzsolnak még ezek a szerverek? Hát áramot, a nagy tech-óriások adatközpontjai már most többet fogyasztanak belőle, mint a kisebb európai országok, benne Magyarország teljes lakossága. A cikk szerint egyetlen jó minőségű kép létrehozása annyi áramot fogyaszt, mint amennyit egy okostelefon teljes feltöltése igényel. Nem csoda, hogy a Szilícium-völgy legnagyobb szereplői pánikszerűen próbálják biztosítani az energiaellátásukat, igen, atomerőművekkel is. S ahogyan az már lenni szokott, ennek hatására már terjed a tudatos felhasználók mozgalma, egyesek akár már a visszatérést is szorgalmazzák, egyenes a kőkorszakba.

Úgy tűnik, az EU-ra hiába várunk, ezügyben is. Az uniós digitális piacok egyszerűsítésére szánt Digital Omnibus törvénycsomag tárgyalása éppen most omlott össze Brüsszelben. Az Unió nehézkes jogalkotási gépezete képtelen lépést tartani napjaink gondjaival. Jobban járunk, ha az iszákos MI helyett a saját szürkesejtjeinket használjuk, amikor csak lehet. Különben megissza helyettünk a levet, elrabolja tőlünk a tiszta vizet, az életet.

Írta:
Kiss Gyöngyi