2023.február 8.
Aranka, Jeromos
English EN French FR German DE Hungarian HU Italian IT Russian RU Spanish ES
English EN French FR German DE Hungarian HU Italian IT Russian RU Spanish ES
English EN French FR German DE Hungarian HU Italian IT Russian RU Spanish ES

A doniak nem csak hősök, de sikeres hősök is voltak

Facebook
Email
Telegram
Twitter
VK
Nyomtat
2560px dimitriew zene ter 19420527
English EN French FR German DE Hungarian HU Italian IT Russian RU Spanish ES

A Don-kanyarban történtek még mindig nem kerültek méltó helyükre a magyar történelemben. És ez magyarázható volt mondjuk a rendszerváltoztatás utáni pár évben, de aztán már csak igen nehézkesen. Nincs persze könnyű dolgunk. Hátráltattak minket a szocializmus időszakában belénk plántált hazugságok, a nemzeti érzülethez sokáig még a jobboldalnak is felemás viszonyulása és az az erőltetett pacifizmus, amivel a progresszió hovatovább elérte, hogy minden egyes katonai megmozdulás – tekintet nélkül annak igazságosságára vagy igazságtalanságára – csak bűnös dolog lehet.


Nem, nem csak bűnös lehet egy fegyveres konfliktus. Az igazságos háború fogalma éppen úgy része a keresztény kultúrkörnek, mint ahogy a civilizált, európai normáknak is.

Ezzel nem állítom, hogy ne lett volna tragédia mindaz, ami a Donnál történt és végképp nem állítom, hogy megfelelő döntés volt a 2. magyar hadsereg ottani bevetése. Világunk azonban nem ideák, hanem a politika mentén szerveződik. Magyarországtól egy katonai szövetség tagjaként joggal volt elvárható, hogy maga is viseljen terhet a harci eseményekből. Ugyanúgy, ahogy ezt most a NATO is elvárhatná tőlünk egy valódi, veszélyes konfliktus esetében. Még akkor is, ha nekünk nincs semmifajta területi igényünk adott ország felé, ahogy nem volt a Szovjetunió felé sem.

Azt azonban jó lenne tisztán látni, hogy ettől függetlenül az ott eleső, fogságba kerülő tízezrek – köztük örökre eltűnt dédapám is – hősök. Olyan hősök, akiknek természetesen jár a tisztelet. Nem a méricskélés, az óvatos, történészi bűvészkedés, hogy mit tettek és mit nem tettek, avagy pláne mit tehettek volna – ezt a köldöknézegetést hagyjuk meg a nagybetűs szakmának -, hanem az egyértelmű tisztelet a társadalom részéről.

1990-ig egyértelmű volt, hogy a 2. magyar hadseregről nem lehet normálisan beszélni, sőt, fájdalmasan széles körben elterjedt az áldozati mítosz. Az a vélekedés, hogy a hadsereget okkal és elszántan feláldozta az akkori magyar vezetés, hogy ezzel biztosítsa a hátország valamelyest nyugodtabb életét.

Semmi sem áll távolabb az igazságtól.

A 2. magyar hadsereg egyrészt megkapta az akkor elérhető magyar fegyverkészlet felét, illetőleg a kor elitje is köztük harcolt. Itt utalhatok Horthy idősebb vagy Gömbös fiaira, akik mindketten elestek a harcokban. Nem igaz, hogy nem volt megfelelően felszerelt és nem igaz, hogy nem arattak komolyabb hadisikereket. Mesélhetnének erről az urivi hídfőállás szovjet katonái, akik 130 harckocsijából 80-at a magyar honvédek pusztítottak el.

Legyünk hát már büszkék magunkra! A hadsereg nem adta könnyen a bőrét: jelentős veszteségeket okoztak a Vörös Hadseregnek és azt is megakadályozták, hogy a bekerítéssel teljesen megsemmisítsék a hadsereget.

Azt mondjátok, ott van Jány Gusztáv hírhedt napiparancsa? Azt mondom, hogy Horthy azonnali reakcióját követően áprilisban visszavonták. Az állítjátok, jogosan ítélték halálra? Azt válaszolom, hogy Jányit a Legfelsőbb Bíróság 1993-ban felmentette az ellene emelt vádak alól, de iure bizonyítva, hogy a kommunisták eljárása koncepciós volt.

Mindig tragikus, ha anyák fiaiakat, feleségek férjüket, gyermekek apjukat elveszítik. A háború akkor is rossz, ha igazságos. A fájdalom mindig fájdalom marad. De legyünk büszkék hőseinkre és ne állítsunk hamisságot. A 2. magyar hadsereg katonái nem csak hősök, de ellenségeit embert próbáló feladat elé állító hősök voltak.

Trombitás Kristóf

 

Kiemelt képünkön magyar katonák a Szovjetunióban. Forrás: Wikipedia

Iratkozzon fel a Védett Társadalom Alapítvány hírlevelére!

Vélemény, hozzászólás?

További cikkek