Mindenki olvasott arról a napokban, hogy micsoda pusztítást végzett a földrengés Törökországban és Szíriában. Arról is sokat halottunk, hogy több európai, keresztény kultúrájú ország küldött a muzulmán országokba segítő, életmentő csoportokat. Hogy ennek mi áll a hátterében? Miért mennek iszlám hitűeket megsegíteni speciális kiképzéssel és különleges lélekkel bíró emberek? Azért, mert az ő kultúrájuk vallási alapja és hagyománya az, hogy Isten Szentháromság. Miért ez? Miért nem a testvériesség? Miért nem azt a Pál apostoli mondatot veszem alapul, amit a szentnek a Galátákhoz írt leveléből ismerünk, vagyis azt, hogy Jézusban nincs többé zsidó vagy görög, rabszolga vagy szabad, férfi vagy nő, mert Krisztusban mind egyek vagyunk. (Vő. Gal3, 28)?

Kit tekintsek felebarátomnak?

Sokan gondolják azt, hogy a keresztények azért mások, mint a muzulmánok, mert mindenkit felebarátnak tekintenek. Ennek a tételnek az igazolásához gyakran említik az irgalmas szamaritánus történetét. A történetből kivehető, hogy az tekinthető felebarátnak, aki segít a másikon – és ez a segítő lehet, hogy egy idegen nép fia. Mivel a keresztények elsődlegesen Krisztus-követők, továbbá fő céljuk, hogy megvalósítsák életükben az Evangéliumból tanultakat, így gondolhatnánk, hogy Jézusnak a felebarátról szóló parabolája az alapja annak, hogy más népek, más vallások és más kultúrák emberein is segítenek. Ez igazság, de részigazság. A kereszténység alapvető segítő hozzáállásának szélesebb talapzata van. Mi ez?

Amit tagadnak, abból származik számukra jó

Barsi Balázs ferences szerzetes mesélte, hogy amikor egyszer a Szentlélekről kellett tanítania, nagyon nehezen tudta fönntartani az osztályban a figyelmet, mert többekről tudta, hogy kedvesüktől levelet várnak. És akkor azt mondta nekik: „Ha nem lenne Szentlélek, sosem várnátok a levelet a Knézits utcából.” És ezek után folytatta az órát a Szentháromság-tannal. Mindenki koncentrált az elhangzottakra. Én pedig ezt azzal egészítem ki, hogyha nem lenne Szentháromság, akkor a törökök most hiába várnák a segítséget Európából. Miért?

A keresztények szerint Isten maga a szeretet. A szeretet azonban csak két személy között valósulhat meg, mert az önszeretet csonka szeretet, nincs benne feloldódás és önátadás. A Szentháromságban, tehát lennie kell egy szeretetet adónak, egy szeretetet elfogadónak és egy harmadik személynek, akire a közös szeretet irányulni tud, akivel egymást meg tudják ajándékozni a szerető személyek. A legnagyobb ajándék pedig egy harmadik személy. Így, ha Isten tökéletes a szeretetben, akkor három személy.

Az iszlám hívői tagadják a szentháromságot. Szerintük Allah egyedül van. Ezzel könnyen összeegyeztethető a testvériesség muzulmánokra való leszűkítése, és a többnejűség is. Ha Isten nem Szentháromság, akkor a házasság nem Isten-képmásúság. Ha Isten magányos, akkor a vallás lehetséges formája szabályok követése, és Allahhal való kapcsolattartás. Ez persze eredményezhet szép életet, de nem vezet mártíromságra, vagy arra, hogy az ember életének kockáztatásával is tegye a jót. Így áll elő az a helyzet, hogy egy muzulmán irtózik attól, hogy Istent Szentháromságnak tartsa, miközben ennek az igazságnak a következtében kap segítséget keresztényektől.

Hogyan fér egy emberi lélekbe…

Amikor nagy csapás éri az embereket, minden segítséget elfogadnak: se erejük, se lelkiállapotuk nincs arra, hogy teologizáljanak. Sokakban azonban megszületik a hála érzése. Hálásak lesznek azoknak, akik kihozták a romok alól a gyereküket, a feleségüket, a szüleiket, a barátjukat. A hála pedig jó tanácsadó. Ezért gondolom azt, hogy a francia katolikus templomban imádkozó asszony torkát átmetsző muzulmán sok török szemében soha nem lesz hős, se normális ember. Abban reménykedem, hogy ami jót keresztények tesznek más vallásúaknak, azt Istennek teszik, aki megszólíthat általuk vagy utánuk következve bárkit. Ezért békemisszió, amit ma európaiak csoportjai Törökországban tesznek. Isten vigyázza lépteiket!

Rákóczi Piroska