2024.május 25.
Orbán, Gergely

A megbocsátás keresztényi erény, a megalkuvás nem

Facebook
Email
Telegram
Twitter
VK
Nyomtat
az aradi vértanúk levétele a bitófáról

Adja hozzá a VDTA friss híreit a Google hírfolyamához

Október 6. minden évben szembesít bennünket azzal a két kérdéssel, hogy van-e értelme a nemzeti mártíromságnak, és hogy meg lehet-e bocsátani olyan alakoknak, mint Julius Jacon von Haynau vagy Alexander Bach. Ahhoz, hogy a helyes válaszokig eljussunk meg kell értenünk a keresztényi megbocsátás lényegét.

Az egyén szintje

A nagy történelmi forrongások mindig nyomot hagynak egy nemzet és az egyes ember életében is. Az aradi vértanúk esetében a mártírok családtagjai számára személyes érzelmi és hitbéli döntés volt, hogy megbocsátanak-e vagy sem. De sok magyar édesanya, hitves, nagyszülő, húg és unokatestvér is megküzdött azzal az érzéssel, amit szerette, egy magyar honvéd meggyilkolása miatt szenvedett el.

Mikor elmondta a Miatyánkot a templomban vagy este alvás előtt, és elért ahhoz a sorhoz, hogy “Bocsásd meg a mi vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek”, akkor gondolhatott a harcokban elesett rokonára, és annak gyilkosára. És akkor járt el helyesen, ha a szívében megteremtődött a béke. Ha valóban megbocsátott a fia vagy a testvére ellen harcoló embernek. Aki ugyanis megbocsát, az elnyeri a szív békéjét. Ha a magyar özvegyet egy császári tisztségviselő valamire fölszólít, sokkal könnyebben dönti el magában az együttmúködés mikéntjét és fokozatát, ha nem a békétlenség szürke ködén át látja a helyzetet. Ha a Habsburgoktól olyan rendelet érkezik, ami alapjában embertelen, nem fáj neki. A megbocsátó ember nem megalázható. Aki megbocsátott az lelki gyámja lesz annak, akinek megbocsát. Felnőtt kereszténnyé válik, esetünkben olyan emberré, akit egy Haynau vagy egy Bach nem tud a békéjéből kimozdítani.

A nemzet szintjén

Egy nemzet szuverenitása elleni katonai föllépés történetére azonban nem csak az egyes embernek, de a nemzet egészének is reagálnia kell. Ezen a síkon már egy nyelv és egy kultúra megőrzése a tét. Nem engedhető meg, hogy a nemzet, mint közösség ne védekezzen a leigázása ellen. Ha egy szabadságküzdelem katonai kudarccal zárul, akkor sem szabad lemondani a szuverenitás minden területéről. És közösségként is kell a modern gyarmatosításra választ adni. 1849 után ez volt a passzív rezisztencia és az a szokás, hogy magyar ember sörrel nem koccint, mivel a császáriak az aradi vértanúk kivégzése után sört ittak és koccintottak is. De nem jelenti-e ez azt, hogy sosem bocsátunk meg az osztrákoknak, és más német ajkúaknak a nagypolitikában?

A megbocsátás nem megalkuvás

A nemzeti megbékéléshez, a kiegyezéshez vezető úthoz egy nagyformátumú magyar politikus, Deák Ferenc egyetlen egyszerű gondolata adott iránytűt. “Újra kell gombolni a lajbit!” – mondta. És ezt a magyarság meg is tette. A kapcsolatunkat Ferenc József császárral újra kellett rendezni. Ehhez hatalmas lelki alapot teremtettek a forradalom és a szabadságharc mártírjai. Ehhez kellett a hétköznapok belátása, hogy élni akkor is kell, ha özvegyen maradtunk. Ehhez kellett, hogy egy nemzet megbocsásson, mert így tudott olyan pozíciót kivívni magának a magyar nemzet az Osztrák-Magyar Monarchiában, ami lehetővé tette az emelkedő pályára való állást. A kiegyezés nem megalkuvás volt, hanem egy nemzetközi megállapodás két nem egyenlő erejű nép között. A megalkuvás az lett volna, ha a magyarság lemond hősei tiszteletéről, de ezt a magyar néplélek sosem tudta és sosem fogja elviselni. Ezért állt elő az a furcsa helyzet, hogy a magyar falusi kocsmák falán az 1800-as évek végén mindig két festmény volt: egy Ferenc Józsefről, egy pedig Kossuth Lajosról. Egy megbocsátó nemzet őrízheti hősei emlékét, egy örökre haragvó sosem, és egy megalkuvó sem.

Rákóczi Piroska

Mi a reakciód?
👍tetszik
0
👍tetszik
👎nem
0
👎nem
💘szeretem
0
💘szeretem
😡dühítő
0
😡dühítő
😂vicces
0
😂vicces
😮húha
0
😮húha

Vélemény, hozzászólás?

Iratkozzon fel a Védett Társadalom Alapítvány hírlevelére!

Adja hozzá a VDTA friss híreit a Google hírfolyamához

További cikkek