A „Hitünk lélegeztetőgépe: az ima” című cikksorozatunk 1. része.

Minden imádkozás eredménye a szív tágulása. Az ima arra hat leginkább, aki imádkozik. Az Úr imádsága vagy az Úri ima azonban a „mi” szóval kijelöli egy nagyobb változás kereteit. Ez a „mi” eredetileg a hallgatósága és Jézus maga lehetett. A keresztény hagyományban viszont az egyház tagjait vagy az egész emberiséget is érthetjük rajta.

Mivel a Mi Atyánk dicsőítő és kérő sorai a világ minden embere nevében szólhatnak, így állíthatjuk, hogy ez az az imádság, mely a legnagyobb hatással van az üdvtörténetre magára. Mikor azt mondjuk benne, hogy „Jöjjön el a Te országod”, akkor azt kérjük, hogy a világ alakuljon át Isten országává.

Mikor azt kérjük, hogy „Legyen meg a Te akaratod”, akkor sem arra kell gondolni, hogy a mi akaratunk ellenében legyen meg Isten akarata, hanem arra, hogy legyen meg Isten üdvözítő akarata. Ezért helyes állítás, hogy az Úr imája az üdvtörténet legerősebb és leghathatósabb imádsága.

A Mi Atyánk minden mondata hosszas kifejtést érdemelne: akár a Máté evangéliumából ismert hosszabb, akár a Lukács evangéliumából vett rövidebb szöveget próbáljuk értelmezni.

A Mi Atyánk szövegét sokan próbálták már átalakítani, mert szerintük a szöveg illogikus elemeket, állításokat tartalmaz. A legújabb kísérlet, hogy ahelyett, hogy „Ne vígy minket a kísértésbe!”, azt kellene mondanunk, hogy „Ne engedd, hogy megkísértsenek!”. A változtatók azzal érvelnek, hogy nem Isten visz a kísértésbe, csak hagyja, hogy mások megkísértsenek.

Az egyszerű hívek azonban általában elfogadják a tényt, hogy valójában lehetetlenség emberi nyelven leírni Isten és ember kapcsolatának minden mélységét, formáját és árnyalatát. Így tudják, hogy például, amikor azt mondjuk, hogy „Bocsásd meg a mi vétkeinket, ahogyan mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek”, akkor nem azt gondoljuk, hogy Isten majd olyan módon bocsát meg nekünk, ahogy mi emberek egymásnak – ha mi felemás vagy részleges módon, akkor majd Ő is részben bocsát csak meg nekünk.

Ugyanakkor fontos tudni, hogy a Mi Atyánkban levő kérésekkel kapcsolatban bátran tehetünk föl kérdéseket, mert a szív megtéréséhez mindig kapcsolódnia kell az értelem igazságot és logikusságot kereső, kételkedéseken át megkapott felismeréseinek.

A Mi Atyánk imádkozásához gyakorlati eligazítást egy idős pap fiatalkori élménye nyújthat. Életében másodszor vagy harmadszor gyóntatott, amikor azt adta egy idős asszonynak elégtételül, hogy imádkozzon el egy Mi Atyánkot. A gyónó valósággal mérges lett, hogy „Csak ennyi?”. Ekkor, az jutott eszébe a papnak, ami addig soha.

„Egy Mi Atyánkot el lehet imádkozni egy perc alatt, egy hét alatt és egy év alatt.”

Mit tegyünk hozzá ehhez a történethez? Talán csak annyit, hogy a perc, a hét és az év első pillanata ez a mostani is lehet.

Rákóczi Piroska