Változtatások nélkül közöljük Földi László írását, amely a Magyar Nemzetben jelent meg 2022. február 11-én.
Az, hogy valami nem stimmel Némethonban, egyre jobban előtüremkedő tényszerűség. Komoly gondokkal és kevésbé kezelhető helyzetekkel kénytelenek megbirkózni a több mint nyolcvanmilliós országban. S ha ez nem lenne elég, tátongó szakadék nyílik a politikai vezetés és a választók tömegei között. Miért, hogyan és mi a kiút?
Mélységi elemzés helyett inkább vegyük számba a visszásságokat, vagy szabatosabb fogalmazással: a már-már érthetetlen élethelyzeteket.
A 2015-ben indított „nyitott határok” politikája következményeit taglalni sem érdemes, hisz csak rá kell nézni Németország térképére, és lassan nincs olyan terület – különösen a volt NDK-régióban –, ahol ne jelent volna meg az illegálisan ott tartózkodók által gerjesztett problémák tömege.
Az alapvető és megoldhatatlan feszültség lényege, hogy az újonnan érkezőket semmilyen szinten nem lehet integrálni, nem érzik magukénak a befogadó társadalom jogos elvárásait. Külön világokat, különböző kultúrákat kényszerítenek az együttélésre, a tapasztalatok alapján kevés sikerrel.
A mögöttes ok szinte minden esetben ugyanaz. Azzal a hiedelemmel mérgezik a felnövekvő generációkat, hogy a németeknek történelmi „bűneik” miatt kell bármit elviselniük mind a mai napig. Pedig egészen másról van szó, ráadásul más országok számára is tanulságokat rejtő módon. A belső értékvesztés manipulált esetével állunk szemben, amikor azt látjuk, hogy a korábban stabil, vagyis a normális életet kényszerítik irracionális körülmények közé.
A német válságos helyzet amoralitása további két példával tökéletesen értelmezhető, amiből kiviláglik, miként került nyolcvanmillió értelmes ember tudathasadásos állapotba. Az egyik, szinte felfoghatatlan példa egy döbbenetes politikai logikából indult útjára. Az elmúlt napokban a német Kereszténydemokrata Unió (CDU) arról kezdett belső vitát, hogy talán nevet kellene váltaniuk, mert szerintük a párt nevében található keresztény jelző nem elég vonzó a választóknak. Ja, hogy egy párt neve nem tartalmi, hanem szerintük formai kérdés, ez azért eléggé meglepő, még a XXI. század időnként elkorcsosult világában is. A felvetésük háttere, hogy a CDU-pártvezetők elkeseredett küzdelmet folytatnak saját politikai lehetőségeik megtartásáért. Nem jelent gondot nekik, hogy ezért cserébe megváltoztassák pártjuk identitását. A karrier és pozíció mindenek fölött. Még csak föl sem merül bennük, hogy inkább nekik kellene eltávozniuk, átadva helyüket olyanoknak, akik még éreznek erőt az évtizedes elvek megtartásához. Önmaguk felsőbbrendűségébe vetett hitük olyan mély és persze megátalkodott is egyben, hogy mások – párttagjaik – érdeke fel sem sejlik számukra.
Bizonyos fokig – második példaként – összefügg a pártkatonák dezertálásával a német katolikus egyház hitelvesztésének ügye. Amikor általában kerülnek elő a katolikus egyház belső gondjai, a német egyház kiemelt publicitást kap a fanyalgó elemzések közepette. Egyre gyakrabban kerül elő az egyházszakadás víziója, a belső etikai ügyek vagy többek között a papi pálya kevésbé vonzó jellege.
A jól értesült megmondók fő érve, hogy azért csökken a hívők száma, mert az egyház papjai erkölcsileg egyre romló állapotot mutatnak, különösen a papi pedofília a hívek elmaradásának legfőbb magyarázata.
Elemezzük kicsit ezt a fajta megközelítést, mivel nincs papi pedofília, ahogy pedagógusi, edzői, orvosi vagy akár szülői pedofília sincs. Csak gyermekmegrontás létezik, amit degenerált emberek követnek el. Azok élnek a „papi pedofilia” kifejezés gyakori hangoztatásával, akik nemcsak a vallás eltörlésében érdekeltek, hanem pontosan azt a torz eszmét vallják, amit az LMBTQ világa képvisel. Ebből következően nem az egyház önvizsgálata biztosítja a kivezető utat a hitvesztésből, hanem a társadalom átfogó újraértelmezésére van szükség. Mit miért kell, illetve nem kell megtenni, vagy még inkább, mit szabad elfogadni a szinte naponta változó ideológiai divathullámból? Egyszerűbben fogalmazva, a normális világ ismételt térnyerése vezetheti vissza az embereket a valós értékekhez, ahogy az istentiszteletre a templom falai közé. Miközben a gyermekek szexuális védelme az egyik soha fel nem adható feladat, elsősorban a szülők, de az egész társadalom számára.
Ha képesek vagyunk eltüntetni az emberi élet megrontásának mesterségesen létrehozott eredőjét, és elkapjuk a megrontókat, gyorsan helyreáll a rend. Megnyílhat az út – még német földön is – a hagyományokra épülő normális élethez történő visszatéréshez.
Hiszen nem az egyház és nem a hitet követő emberek az okai a kialakult helyzetnek. Mindebből következően nem a társadalmaink, a mai generációk, vagy úgy általában a XXI. századi ember az eltévelyedő, hanem áldozatai lettünk egy tudatos támadásnak, mely kór országról országra terjed, és ami ma Németországra jellemző, holnap bárhol felbukkanhat, szétfeszítve az évszázados normalitások rendszerét. Egy pártszervezet nem arról szól – és nem csak a németeknél –, hogy vezetői érdekeit képviselje, akik egyébként készek cserbenhagyni híveiket és korábbi eszményeiket. Ilyen vezetői mentalitás mellett miért lenne meglepő, hogy sokan hitet vesztve fordulnak el a keresztény Európa tradícióitól vagy azok értékrendjétől. Tűrhetetlen, hogy a felnövekvő generációk, amelyek életkorukból adódóan bármire fogékonyak, olyan szemlélettel találkozzanak, aminek semmi köze az ember igazi valóságához.
Az emberek úgy általában, egyéni életük kilátástalanságából adódóan válhatnak prédájává a hitnélküliség prókátorainak. A hit és a vallási azonosulás egyéni döntés kérdése, amit szabadon megválaszthatunk. Nem lehet kényszert alkalmazni senkivel szemben, miként arra sincs senkinek mandátuma, hogy kivetkőztesse az embert emberi mivoltából egy amorf világ víziója miatt. Németország példa arra, mi ma a rossz irány. Ugyanakkor, önértelmezésünk sem rossz vagy jó példák összessége, hanem a józan ész erejéből fakadó normális világkép. Nekünk, magyaroknak – időnként egyre magányosabban – a Kárpátok lábánál nem a példakövetésnek, hanem a példaadásnak kell lennie a küldetésünknek.
A szerző titkosszolgálati szakértő, a Védett Társadalom Alapítvány kuratóriumi elnöke
Kiemelt képünkön a görögországi befogadótáborokban tartózkodó illegális bevándorlók Németországba engedését követelik Münchenben 2020. szeptember 20-án. Forrás: Magyar Nemzet
