2024.október 13.
Kálmán, Ede, Edvárd
Hírek 🔊

A Nyugat fura agresszív pályája

Facebook
Email
Telegram
Twitter
VK
Nyomtat
pexels charles parker 5859670 1024x683

Adja hozzá a VDTA friss híreit a Google hírfolyamához

A Nyugat zombi állapotáról beszél „A Nyugat hanyatlása” című új könyve kapcsán Emmanuel Todd. A francia történész és szociológus, a nihilizmusban látja a Nyugat problémáját. Egy interjúban bírálja, hogy a Nyugat képtelen felismerni saját pusztulását. Ehelyett konfliktusokat és káoszt szít Eurázsiában és szerte a világon. Tilo Gräser írása, Péli Éva fordítása. A cikk eredetileg itt jelent meg.

„Iszonyatos szenvedést okoztunk Ukrajnának azzal, hogy abban az illúzióban tartottuk, hogy a Nyugatnak megvannak az ipari eszközei a háború támogatására.” Ezeket a szavakat Emmanuel Todd francia politológus mondta január elején a BFMTV francia televíziónak adott interjújában. Todd az új, „La défaite de l’Occident“ („A Nyugat hanyatlása”) című könyvéről beszél, és azt állítja, hogy

„az Egyesült Államok saját maga és az ukrán nacionalizmus által állított csapdába esett Ukrajnában”

Ennek alapját az az „illúzió adta, hogy az oroszok lehetőségei kimerülnek”, valamint „a Nyugat és különösen az Egyesült Államok nem vesznek tudomást az ipari apparátusuk pusztulásáról”.

A politológus már a 20. században is feltűnést keltett, amikor 1976-ban az elsők között jósolta meg a Szovjetunió felbomlását. Ezt akkoriban elsősorban demográfiai tényekre alapozta. Ma is ilyen tényekre támaszkodik a Nyugat, és különösen az Egyesült Államok pusztulásáról szóló előrejelzésében.

Nem értették meg a szovjet összeomlás jelentőségét

Az ukrajnai háborúval kapcsolatban a történész megállapítja, szerinte Oroszország „teljesen stabil” ország, „amely a határain valójában védekező pozícióba” jutott. Ezzel szemben a Nyugat „egy bizarr agresszív pályára szorult”. Szerinte a Szovjetunió összeomlásának jelentőségét „nem igazán értették meg”.

Todd azt állítja, hogy akkor sem ismerték fel, hogy magának az Egyesült Államoknak az ipara is hanyatlóban van, s ez már 1965-ben kezdődött. „De a Nyugat is nagyon rossz állapotban volt, a központja egyre gyengült“ – jegyzi meg.

„A Szovjetunió bukása után azonban az 1990-es évek elején mindenki azt hitte, hogy ez a kapitalizmus győzelme. Így történhetett meg az a <a keleti terjeszkedésnek> nevezett furcsa jelenség, amelynek során a már gyengélkedő nyugati világ végül Oroszországot provokálta annak befolyási térségében”

A történész és szociológus szerint a Nyugatnak tárgyalnia kellett volna Oroszországgal az Ukrajna körüli konfliktusban. És természetesen Oroszországot már korábban integrálni kellett volna a Nyugatba.

Todd elmondása szerint az „Annales-iskola” tanítványa. Ez az iskola a 20. századi francia történetírásban a gazdaságra és a társadalomra, valamint az adatokra és a tényekre, s emellett a hosszú távú fejleményekre összpontosított. „Egyáltalán nem hiszek a neves politikusok jelentőségében a történelemben. Olyan erőket látok, amelyek nagyon hosszú ideig tartanak, és amelyeket meg kell figyelni, elemezni és számszerűsíteni kell. Felháborodás nélkül” – fogalmazott Todd.

Ennek a szemléletnek az alapján elemzi Todd az Egyesült Államok hanyatlását, és iparának az összeomlását. A mostani interjúban arra szólít fel, hogy keressük a problémák gyökereit, és ne álljunk meg a felszíni jelenségeknél.

A protestantizmus összeomlása a Nyugat hanyatlása

A protestantizmus nyugati hanyatlását ezekhez a gyökerekhez sorolja, amelynek középkori felemelkedése „a Nyugat felemelkedésének alapja volt”. Todd többek között Max Weber szociológusra hivatkozik, aki azt állította, hogy

„a Nyugat hanyatlása egybeesik a protestantizmus összeomlásával”

Erre az összeomlásra vezeti azt is vissza, hogy a protestantizmushoz kapcsolódó „legdurvább rasszizmus” Amerikában eltűnőben van. Ugyanakkor csökken az oktatás színvonala, és minden iparosodott országban megfigyelhető, hogy az emberek kevésbé képesek társadalmilag szerveződni, és kollektívákat kialakítani. Todd ezt látja Oroszország esetében is, még akkor is, ha egy olyan fejlődést, mint Németországban, gyengítenének a közösségi és tekintélyelvű családi hagyományok.

„A francia történész, szociológus úgy látja, hogy a Nyugat és az oroszok képtelenek megérteni egymást. Ez a félreértés pedig a Nyugat hamis vagy nem létező Oroszország-képén, valamint Putyin démonizálásán alapul”

A vallás eltűnésének nem örül, de nem is sajnálja, hanem tényként kezeli. Ez a tény a társadalmat egyfajta „zombiállapotba”, „zéró-állapotba helyezi, amelyben minden eltűnik, csak a félelem marad”. Ebből fakad a nihilizmus, amely különösen Amerikában, de Európában is elterjedt.

Ne féljünk Oroszországtól

Todd nem tart egy orosz inváziótól Európában, amelyhez véleménye szerint Oroszország demográfiailag túlságosan gyenge: „Egyáltalán nem ezek az oroszok céljai”. Todd ezzel szemben arra figyelmeztet, hogy

„az Egyesült Államokban létezik egy erőteljes nihilista késztetés, a háború, az erőszak iránti vágy. Ez a <protestáns mátrix> nélküli társadalom már nem tudja, hová tart, és konfliktusokat provokál, illetve mélyít el az egész világon”

Úgy látja, hogy a Nyugat a „liberális demokráciából” a „liberális oligarchia” felé halad. Franciaországról azt mondja, hogy már nem is létezik önmagában, „mert már az Egyesült Államok felé vette az irányt”. „Az európai oligarchikus osztály emancipálódhatott volna, de azt az amerikai titkosszolgálat, az NSA „nagyon szigorúan ellenőrzi” – magyarázza a francia történész a döntő erőviszonyokat.

„Érdeklődéssel figyeli a németországi fejleményeket, és a német társadalmat <gépi társadalomnak> nevezi. Már nincs valódi célja, de még mindig van gazdasági ereje”

A német népességnek csökkennie kellene az egy nőre eső másfél gyermek születési arányszám miatt, de ehelyett a migráció következtében nő. Todd szerint Németország eddig is képes volt fejleszteni és fenntartani az iparát, annak ellenére, hogy „az amerikaiak ezt megpróbálták kezdettől fogva megszállottan megakadályozni. Számára Amerika valódi stratégiai célja az, hogy megakadályozza a Németország és Oroszország közötti együttműködést. „Ez a háború Németországról szól” – fejtette ki a Die Weltwoche című svájci lapnak adott interjújában már 2022 végén.

A demográfia győzelme

Az amerikai geopolitikusok „terrorjáról” beszél, „erkölcs nélküli kasztnak” nevezi őket, akik csak a pénzre és a háborúra vágynak, és élvezik, hogy „rendetlenséget teremtenek Eurázsiában”.

„A jelenlegi fegyveres konfliktust azonban nem Oroszország nyeri meg, mondja Todd, hanem a Nyugat veszít, és a valóság fog győzni”

Ellentmond annak a széles körben elterjedt nézetnek, hogy a jelenlegi helyzet hasonló az első világháború előttihez. 1914-ben „demográfiailag növekvő nemzetek világa” volt. Megnevezi a különbséget is a mai helyzethez képest: „Ahová a szem csak ellátott, gazdasági, ipari és katonai erő bugyogott fel, és mindenki attól félt, hogy a szomszédja gyorsabban növekszik.”

„A két világháborút csak a kimeríthetetlen demográfiai erőforrások tették lehetővé. A mai iparosodott országokat ezzel szemben demográfiai deficit jellemzi”

Az ukrajnai háború végén olyan világban fogjuk magunkat találni, ahol kevés az erő, csökken a népességszám, és amely nem fog többé háborúkat vívni. A francia történész szerint a legjobb, ami Európával történhet, hogy az Egyesült Államok eltűnik. Az európai politikusok kérdésére, hogy mi lesz, „ha Amerika többé nem véd meg minket”, azt válaszolja, hogy semmi sem fog történni, és lehetséges lesz a béke.

Oroszországot demográfiailag már most is túl gyengének látja ahhoz az Európa elleni támadáshoz, amelytől sokan tartanak. Ráadásul a maga módján ugyanattól az individualizmustól szenved, mint Franciaország. Még akkor is, ha Putyin ezért meg akarja őrizni az orosz hagyományokat.

Forrás:Moszkvatér

Mi a reakciód?
👍tetszik
0
👍tetszik
👎nem
0
👎nem
💘szeretem
0
💘szeretem
😡dühítő
0
😡dühítő
😂vicces
0
😂vicces
😮húha
0
😮húha

Vélemény, hozzászólás?

Iratkozzon fel a Védett Társadalom Alapítvány hírlevelére!

Adja hozzá a VDTA friss híreit a Google hírfolyamához

További cikkek