Az Egyesült Államok védelmi minisztériuma és a Pentagon legalább négy különböző forgatókönyvet készít elő az amerikai csapatok európai jelenlétének jövőjére – derül ki a Reuters által megszerzett Pentagon-dokumentumból. Washington már a NATO jövőjét is újraszámolja

A lehetőségeket Pete Hegseth védelmi miniszter elé november 6-ig terjesztenék, miközben a júniusban elindított, hat hónapos felülvizsgálat hivatalos határideje december. A Reuters szerint a tervezett forgatókönyvek nem pusztán arról szólnak, hogy

• hány amerikai katona marad Európában:
• a Pentagon a csapatlétszámot,
• az alakulatok és erők elhelyezését,
• az átcsoportosítás sebességét, valamint
• a különböző opciók költségeit is vizsgálja.

A tét óriási. Az Egyesült Államok jelenleg mintegy 80 ezer katonát állomásoztat Európában és az elmúlt hónapokban már történtek olyan amerikai lépéseket, amelyek csökkentették az Európa védelmére kijelölt amerikai erőket és a NATO védelmi terveiben vállalt amerikai szerepet. A mostani felülvizsgálat ezért nem egy egyszerű adminisztratív gyakorlat:

Washington azt vizsgálja, milyen méretű, milyen földrajzi elhelyezkedésű és milyen feladatú amerikai katonai jelenlétre van szükség Európában a jövőben.

A Pentagon ugyanakkor hangsúlyozza, hogy végleges döntés még nincs.
Egy névtelenséget kérő magas rangú amerikai védelmi tisztviselő a Reutersnek azt mondta, hogy a cél egy széles lehetőségi spektrum kidolgozása, amelyben a különböző erőszintek és telepítési modellek előnyeit és hátrányait is össze lehet vetni. Vagyis jelenleg még nem lehet kijelenteni, hogy Washington pontosan hány katonát vonna ki, illetve mely európai országokból történne csapatkivonás.

A dokumentum jelentősége azonban éppen abban rejlik, hogy maga az amerikai európai katonai jelenlét már nem tekinthető változatlan adottságnak.

Washington hivatalosan továbbra is a NATO mellett áll és a biztonsági garancia nem szűnik meg, de az Egyesült Államok egyre világosabban azt várja európai szövetségeseitől, hogy saját kontinensük hagyományos védelméből sokkal nagyobb részt vállaljanak. A Trump-adminisztráció már korábban is jelezte, hogy az Egyesült Államok Európára fordított katonai erőforrásait csökkenteni kívánja, miközben azt várja, hogy a NATO európai tagjai vegyék át a vezető szerepet a kontinens védelmében.

Ez egy alapvető stratégiai irányváltás lesz a jövőben

A washingtoni gondolkodás középpontjában ugyanis egyre inkább az áll, hogy az Egyesült Államoknak korlátozott erőforrásait globálisan kell elosztania, miközben Európának képesnek kell lennie saját hagyományos védelmének nagyobb részét önállóan biztosítani. Ez nem feltétlenül jelenti az amerikai–európai katonai kapcsolat végét, de inkább annak átalakítását:

kevesebb amerikai közvetlen jelenlét, nagyobb európai hozzájárulás, ugyanakkor továbbra is amerikai stratégiai képességek és támogatás.

A Pentagon felülvizsgálata ráadásul jóval többről szól, mint a katonák számáról. A Reuters által ismertetett „Terms of Reference” dokumentum szerint Washington azt is vizsgálja, hogy az európai NATO-tagállamok mennyire biztosítják az amerikai erők számára a hozzáférést, a támaszpontok használatát és a légtér átrepülését, vagyis az úgynevezett ABO-rendszert. A Pentagon emellett az űr-, kiber- és hírszerzési infrastruktúrát is értékeli, mivel ezek az amerikai globális katonai erőkivetítés szempontjából ugyancsak kulcsfontosságúak.

Washington tehát lényegében azt kérdezi európai szövetségeseitől:

ha Amerika katonai erejének egy részét visszaveszi Európából, akkor cserébe mit kap azoktól az országoktól, amelyek továbbra is igénylik az amerikai biztonsági ernyőt?

A Pentagon által kiküldött kérdőívben ezért nemcsak a védelmi kiadásokra és a katonai képességekre kérdeznek rá, hanem arra is, hogy az egyes országok milyen korlátozásokat alkalmaznak az amerikai hozzáféréssel, támaszpont-használattal és átrepüléssel kapcsolatban, illetve hajlandók-e ezeket csökkenteni vagy megszüntetni.

A kérdőív még ennél is tovább megy: Washington arra is kíváncsi, hogy az európai országok támogatják-e az amerikai transzatlanti védelmiipari együttműködést, illetve milyen módon viszonyulnak az Egyesült Államok külpolitikai prioritásaihoz. Ez azt mutatja, hogy a Trump-adminisztráció a transzatlanti katonai kapcsolatot egyre inkább kölcsönös hozzájárulásokon és konkrét stratégiai ellenszolgáltatásokon alapuló rendszerként kezeli.

Ebben az összefüggésben az iráni háború különösen fontos katalizátor.

A Reuters szerint Donald Trump az elmúlt időszakban élesen bírálta azokat az európai NATO-tagállamokat, amelyek szerinte nem nyújtottak elegendő segítséget az Egyesült Államoknak az Irán elleni háborúban. Washington egyes szövetségeseknél azt is kifogásolta, hogy nem biztosították megfelelően vagy kellő gyorsasággal az amerikai repülőgépek számára szükséges bázis- és átrepülési hozzáférést. Mark Rutte NATO-főtitkár ugyanakkor jelezte, hogy az európai országok nagy többsége együttműködő volt.

Az iráni konfliktus ezért nem önmagában hozta létre az amerikai csapatkivonás gondolatát, hiszen a Pentagon európai jelenlétének felülvizsgálata már júniusban megkezdődött. A háború azonban kézzelfoghatóvá tette azt a washingtoni problémát, hogy az amerikai katonai erőforrások egyszerre több stratégiai térségben vannak lekötve. Európa mellett a Közel-Kelet és az Indo–Csendes-óceán is olyan térség, ahol Washington jelentős katonai kapacitásokat kíván fenntartani. Az amerikai stratégiai gondolkodás egyik központi kérdése ezért az, hogy mely erőket kell állandóan Európában tartani, és melyeket lehet más térségekbe átcsoportosítani.

A Pentagon ugyanakkor nem egyszerűen kivonulásról beszél.

Az egyik kulcsfogalom az, hogy

„kritikus, de korlátozottabb támogatás” mellett
az európai szövetségesek vezető szerepet kapjanak.

A Reuters által idézett amerikai védelmi tisztviselő szerint az Egyesült Államok ebbe az irányba halad. Ez azt jelentheti, hogy Washington bizonyos stratégiai képességeket továbbra is Európában tartana, miközben a kontinens hagyományos szárazföldi és egyéb védelmi feladatainak nagyobb részét az európai államokra bízná.

A Pentagon azt is vizsgálja, hogy az európai szövetségeseknek van-e hiteles tervük a NATO védelmi kiadásokra vonatkozó vállalásainak teljesítésére, illetve képesek-e betölteni azokat a hiányosságokat, amelyek az amerikai erők csökkentése után keletkezhetnek a NATO úgynevezett Force Model rendszerében. Ez különösen fontos, mert egy amerikai csapatkivonás önmagában nem feltétlenül jelent problémát, ha az európaiak képesek gyorsan és ténylegesen pótolni a kieső katonai képességeket. Ha viszont csak a katonák száma növekszik, miközben hiányzik a megfelelő légvédelem, felderítés, logisztika, lőszerkészlet, stratégiai szállítás és parancsnoki infrastruktúra, akkor a puszta európai létszámnövekedés nem feltétlenül jelent valódi amerikai kapacitáspótlást.

Európa képes lesz-e valóban átvenni azt a katonai szerepet, amelyet az Egyesült Államok évtizedeken keresztül betöltött?

Az európai fővárosok egyelőre bizonytalanok. Reuters-források szerint több európai diplomata attól tart, hogy a felülvizsgálat valójában már eldöntött amerikai csapatcsökkentések előkészítése, és a mostani konzultáció inkább annak meghatározására szolgál, hogy pontosan milyen formában hajtsák végre azokat. Más európai tisztviselők ugyanakkor úgy látják, hogy még semmi sincs kőbe vésve, és az amerikai döntéshozók számára továbbra is fontos az európai szövetségesek hozzájárulása.

Az európai bizonytalanságot tovább növeli, hogy a felülvizsgálat nem pusztán katonai-technikai kérdéssé vált. A Pentagon által feltett kérdések között olyanok is vannak, amelyek az egyes országok amerikai külpolitikai prioritásokhoz való politikai viszonyát érintik. Emiatt több európai diplomata már most úgy látja, hogy Washington egyre inkább tranzakcionális logika szerint kezeli a transzatlanti szövetséget: aki több hozzáférést, több támogatást és nagyobb együttműködést biztosít, az stratégiai szempontból értékesebb partner lehet.

Ez pedig könnyen új versenyhelyzetet teremthet Európán belül is.

A Reuters szerint egyes szövetségesek már ajánlatokat tesznek Washingtonnak a csapatok állomásoztatásának és a bázishasználat feltételeinek javítására.

Magyarán: Európában megindulhat a verseny azért, hogy mely ország tudja magát nélkülözhetetlenebb amerikai katonai partnerként pozicionálni.

A szeptember 18-ára tervezett kulcsfontosságú Pentagon-megbeszélésen az európai amerikai főparancsnokság legmagasabb rangú vezetője és Elbridge Colby, a Pentagon politikai ügyekért felelős államtitkára is részt vesz. Ekkor kezdhetik érdemben leszűkíteni azokat a lehetőségeket, amelyeket november 6-ig Pete Hegseth elé terjesztenek. A végső döntés azonban még később születhet meg, és politikai szinten Donald Trumpnak és Hegsethnek továbbra is döntő szava lesz.

A folyamat végső következménye tehát jóval túlmutathat néhány európai amerikai támaszpont vagy néhány ezer katona sorsán.

A kérdés valójában az, hogy milyen lesz az Egyesült Államok szerepe Európa biztonságában a következő évtizedben.

Az amerikai biztonsági garancia továbbra is létezik, de a hozzá kapcsolódó amerikai fizikai jelenlét már nem feltétlenül lesz ugyanolyan mértékű, mint az elmúlt évtizedekben. Washington egyre világosabban azt üzeni: Európának saját katonai erejével kell bizonyítania, hogy képes megvédeni saját kontinensét.

Ha ez a stratégiai irány tartós marad, az felgyorsíthatja az európai fegyverkezést, a közös fegyverbeszerzéseket, a lőszergyártás és a védelmiipar bővítését, valamint az önállóbb európai hadműveleti képességek fejlesztését. De van egy keményebb oldala is:

Európának nemcsak több pénzt kell költenie védelemre, de olyan katonai képességeket is létre kell hoznia, amelyekből jelenleg jelentős részben az Egyesült Államokra támaszkodik.

A Pentagon által most készített legalább négy forgatókönyv lehet négy lehetséges változata annak, hogyan alakulhat át az amerikai–európai biztonsági rendszer.

És bár Washington még nem mondta ki, hogy pontosan mennyivel csökkenti európai katonai jelenlétét, már maga a felülvizsgálat ténye is világos üzenet: az Egyesült Államok többé nem tekinti automatikusnak, hogy Európa biztonságának legnagyobb katonai terhét továbbra is Washington viselje.

Amerika megoldja, hogy változtasson európai katonai jelenlétén. De vajon Európa készen áll-e arra, hogy valóban átvegye a rá háruló részt?

A Pentagon november 6-ig elkészülő forgatókönyvei erre adhatják meg az első konkrét választ.