2024.április 18.
Andrea, Ilma, Apolló, Aladár

Aggódhat Joe Biden az afgánok miatt

Facebook
Email
Telegram
Twitter
VK
Nyomtat
407b5ac10a4f476a9ad647be0228cf43

Adja hozzá a VDTA friss híreit a Google hírfolyamához

Egy jelentés döbbenetes dologra világít rá, ami bemutatja a Belbiztonsági Minisztérium (DHS) hiányosságait, egyben azt is alátámasztja, hogy Joe Biden és kormánya szinte bárkit kérdés nélkül beenged az országba.

Miután az amerikai fegyveres erők 2021 augusztusában kivonultak Afganisztánból, Joe Biden demokrata elnök lehetővé tette, hogy nagyjából nyolcvanhatezer afgán állampolgárt áthelyezzenek az amerikai közösségekbe. Alejandro Mayorkas a belbiztonsági minisztérium államtitkára már akkor is arra célozgatott, hogy nem tudnak mindenkit személyesen meghallgatni. Most azonban egy még döbbenetesebb dolog derült ki: több ezer afgán állampolgárt fogadott be az országba, akiket nem vizsgáltak át teljes mértékben, mielőtt az Egyesült Államokba érkeztek, és ennek következtében nemzetbiztonsági kockázatot jelenthetnek.

Megállapítottuk, hogy az evakuáltak ellenőrzéséhez az amerikai kormány adatbázisain keresztül használt egyes információk, mint például a név, születési dátum, személyazonosító szám és úti okmányok adatai pontatlanok, hiányosak vagy hiányoztak. Megállapítottuk továbbá, hogy olyan evakuáltakat is beengedtek az Egyesült Államokba, akiket nem vizsgáltak át teljeskörűen

– olvasható a jelentésben, amely kiemeli, hogy a tárca azzal magyarázta a dolgot, hogy nem kapott listát azokról az afgán evakuáltakról, akik nem tudtak elegendő személyazonosító dokumentumot felmutatni, emellett semmilyen utasítást vagy szabályzatot nem kaptak a kormánytól az ilyen esetekhez.

A jelentést készítők azt is kiemelik, hogy a Biden vezette DHS „nem mindig rendelkezett a kritikus adatokkal ahhoz, hogy megfelelően átvilágítsa, megvizsgálja vagy ellenőrizze a hatalmas afgán áttelepítési művelet részeként érkező afgán evakuáltakat”.

Korábban a Biden-kormányzat két olyan afgán állampolgárt is áttelepített, akikről később kiderült, hogy nemzetbiztonsági fenyegetést jelentenek, és kapcsolatban állnak a terrorizmussal. Az egyik afgánt már kitoloncolták, míg a DHS tisztviselői szerint a másik ellen kitoloncolási eljárás folyik.

Nem ez az első eset, hogy nagy riadalmat okoz egy hivatalos jelentés a hatóságok hanyagságáról. Februárban az amerikai védelmi minisztérium főfelügyelőjének jelentése feltárta, hogy Biden ügynökségei nem vizsgálták át megfelelően az Egyesült Államokba érkező afgánokat, és hogy körülbelül ötven afgán esetében „jelentős biztonsági aggályok” merültek fel a letelepítésük után, ráadásul nem is tudták mindet felkutatni.

Forrás:Magyarnemzet,Borítókép: Amerikai katonák a kerítésen belül, kívül bebocsátásra váró emberek a kabuli Hamid Karzai Nemzetközi Repülőtér előtti ellenőrző pontnál 2021. augusztus 26-án (Fotó: MTI/AP/Wali Sabawoon)

Mi a reakciód?
👍tetszik
0
👍tetszik
👎nem
0
👎nem
💘szeretem
0
💘szeretem
😡dühítő
0
😡dühítő
😂vicces
0
😂vicces
😮húha
0
😮húha

Vélemény, hozzászólás?

Iratkozzon fel a Védett Társadalom Alapítvány hírlevelére!

Adja hozzá a VDTA friss híreit a Google hírfolyamához

További cikkek