2024.május 27.
Hella, Pelbárt, Ágoston

Áll a bál! Egymásnak estek Szlovákia szolgálatai, összehívták a biztonsági tanácsot

Facebook
Email
Telegram
Twitter
VK
Nyomtat
492876fde66142ac8966b06c699ad8de

Adja hozzá a VDTA friss híreit a Google hírfolyamához

A szlovák titkosszolgálat vezetőjét bűnszervezet létrehozása miatt helyezték nemrég vád alá.

Hivatali visszaélés, valamint bűnszervezet létrehozásának gyanújával vád alá helyezték a szlovák titkosszolgálat (SIS) vezetőjét – jelentette be Stefan Hamran országos rendőrfőkapitány csütörtökön Pozsonyban.

Roman Alac mellett több rendőrtisztet és magas rangú tisztségviselőt is vád alá helyeztek, köztük hivatali elődjét, Vladimír Pcolinskyt és a szlovák Nemzetbiztonsági Hivatal (NBU) igazgatóját, Roman Konecnyt is.

„A nyomozás eredményeként bűnszervezet létrehozása és támogatása, hivatali visszaélés, valamint az igazságszolgáltatás akadályozásának ügyében születtek meg a vádak” – közölte az országos rendőrfőkapitány az élőben közvetített sajtótájékoztatón. A vádak szerint Alac társaival együtt szándékosan hátráltatta a korrupció és egyéb bűncselekmények ügyében elrendelt nyomozásokat, hitelteleníteni próbálta a bűnüldözési és bűnmegelőzési hatóságok munkáját, valamint azt a látszatot keltette, hogy az eljárások során a nyomozók manipulálták a tanúvallomásokat.

Péntek reggelre rendkívüli tanácskozást hívott össze a köztársasági elnök

Zuzana Caputová köztársasági elnök kérésére Ódor Lajos megbízott szlovák kormányfő péntek reggelre rendkívüli tanácskozásra összehívta Szlovákia nemzetbiztonsági tanácsát.

A SIS szóvivője közölte: a titkosszolgálat vezetője a médián keresztül értesült az ellene felhozott vádakról, de azonnal kapcsolatba lépett a nyomozókkal, és megszakítja külföldi üzleti útját, hazautazik Szlovákiába. Stefan Hamran rendőrfőkapitány elmondta, hogy a vádlottak közül többen is külföldön tartózkodnak, így nem vették őket őrizetbe. Mint beszámolt róla, a vádlottak egy része már fel is vette a kapcsolatot a rendőrséggel, 

egyedül az ötletgazda üzletember hollétéről nincs információ.

Boris Kollár, a törvényhozás elnöke elmondta, hogy a parlament hétfőn rendkívüli ülést tart az ügy megvitatására. Szlovákiában szeptember végén előrehozott parlamenti választást rendeznek.

Forrás:Mandiner

Mi a reakciód?
👍tetszik
0
👍tetszik
👎nem
0
👎nem
💘szeretem
0
💘szeretem
😡dühítő
0
😡dühítő
😂vicces
0
😂vicces
😮húha
0
😮húha

Vélemény, hozzászólás?

Iratkozzon fel a Védett Társadalom Alapítvány hírlevelére!

Adja hozzá a VDTA friss híreit a Google hírfolyamához