A Biden-adminisztráció nyomást gyakorolhat más országokra, hogy a kiszolgáltatott fiatalokat hormonkezelésekre és műtétekre kényszerítsék

Az Egyesült Államok Külügyminisztériuma arra készül, hogy

Svédországot, Finnországot és az Egyesült Királyságot az emberi jogok megsértőinek minősítse? Egy, az Antony Blinken minisztertől származó, és a múlt héten az alkalmazottak között keringő belső feljegyzés szerint (amit a minisztérium külügyi szolgálatának egyik tisztviselője szivárogtatott ki nekem) a válasz igen lehet.

A feljegyzés szerint Blinken miniszter arra arra törekszik, hogy végrehajtsa Biden elnök múlt júniusi 14075. számú elnöki rendeletét. Ez a rendelet arra utasítja a szövetségi kormány ügynökségeit, hogy mindent tegyenek meg az “LMBTQI+” személyek átalakító terápiájának” leállítása érdekében. A feljegyzés kibocsátását követően Biden Jessica Sternt nevezte ki az LMBTQI+ személyek emberi jogainak előmozdításáért felelős különmegbízottnak, ezt a pozíciót az Obama-adminisztráció hozta létre, de Donald Trump alatt betöltetlenül hagyták. Stern, aki “minden feltételnek” eleget tesz, korábban az OutRight Action International ügyvezető igazgatója volt, egy olyan érdekvédelmi szervezeté, amely az ENSZ New York-i központjában állandó jelenléttel rendelkezik. Az Out Right-tól származnak a szexuális orientációt “megváltoztató terápia” elleni érvek (amelyben erősek a gyakorlat ellen szóló bizonyítékok), amelyeket tudományos alap nélkül alkalmaztak “nemi azonosításra” (amelyben a tanulmányok rendszeresen azt mutatták ki, hogy a gyermekek esetében a nemi átalakulás az azt tapasztalók túlnyomó többsége számára egy múló szakasz). A homoszexualitás és a transzneműség közötti különbséggel kapcsolatos általános tudatlanság eloszlatásának ez a stratégiája mára már ismerős. És nehogy azt higgyük, hogy a politikusok jobban tudják; maga Biden sem tud különbséget tenni a szexuális irányultság és a nemi identitás között.

A Biden-adminisztráció az “átalakító terápiát” úgy határozta meg, mint „az egyén … nemi identitásának”elfojtására vagy megváltoztatására irányuló törekvés”. A Blinken-feljegyzés elismert tekintélyként említi az Amerikai Gyermek- és Serdülőpszichiátriai Akadémiát, egy olyan szervezetet, amely az Amerikai Gyermekgyógyászati Akadémiához hasonlóan áldozatul esett egy kicsi, de hangos és jól szervezett, ideológusokból, köztük Jack Turbanból álló csoportnak. A feljegyzés az ENSZ szexuális orientációval és nemi identitással foglalkozó független szakértőjére, Victor Madrigal-Borlozra támaszkodik annak tisztázása érdekében, hogy az “átalakítás” csak a transznemű identitás “ciszneművé” történő megváltoztatására irányuló törekvéseket jelenti. Így egy olyan hipotetikus forgatókönyv, amelyben a gyermeket intenzív nyomás alá helyezik, hogy transznemű legyen, még akkor is, ha ez medikalizációt jelent, technikailag nem számít “átalakításnak”. Amikor a gyermeknél megjelennek a nemi szorongás vagy a zavartság első jelei, a Biden-adminisztráció szerint a kezelés egyetlen legitim, “emberi jogokat” tiszteletben tartó következménye a szociális átmenet, amelyet a legtöbb esetben a test módosítása követ.

A Blinken-feljegyzés nyilvánvalóan nem tartalmaz bizonyítékot vagy érveket az “átalakító terápiával” kapcsolatos állításaira, ezt ráhagyja “az Egyesült Államok minden nagyobb orvosi és mentális egészségügyi szövetségére”. Valójában azonban az olyan orvosi csoportok, mint az AAP és az AACAP, nem követték a tudományt ebben a kérdésben, ehelyett lehetővé tették az aktivisták számára, hogy a rendelkezésre álló tanulmányok áltudományos állításaira,  kirívóan téves meghatározásaira és bizonyos esetekben egyértelműen koholt adatokra alapozva szabják meg a politikai álláspontokat. Bárki, aki átlagon felüli intelligenciával, a tudományos módszerek alapvető ismeretével és elegendő idővel és türelemmel rendelkezik ahhoz, hogy elsajátítsa a témával kapcsolatos irodalmat, könnyen ugyanarra a következtetésre jut. Svédország, Finnország és az Egyesült Királyság egészségügyi hatóságai már megtették ezt, csakúgy, mint Florida. Franciaország és Ausztrália hamarosan követheti a példát.

Baljóslatú, hogy a Blinken feljegyzés olyan „átalakító terápiát” határoz meg, hogy az ne csak “elektrosokkot” és “javító célú erőszakot” foglaljon magában, hanem “beszélgetésterápiát” is. Úgy van: az, hogy inkább pszichoterápiát alkalmaznak arra, hogy segítsen a változó teste miatt magát rosszul érző gyermeknek abban, hogy komfortosabban érezze magát benne, minthogy drága, kockázatos és nem visszafordítható hormonális és sebészeti beavatkozásokon esne át, a Külügyminisztérium szerint nem különbözik a melegek és leszbikusok villamosszékes kivégzésétől abból a célból, hogy „megszabadítsa” őket ösztönös szexuális vonzalmaiktól.

Az olyan országok számára, mint Svédország, Finnország és az Egyesült Királyság, az a probléma, hogy ezeken a helyeken az egészségügyi hatóságok az elmúlt két évben arra a következtetésre jutottak, hogy a gyermekgyógyászati “nemi identitást megerősítő ellátásra” vonatkozó bizonyítékok rendkívül gyengék, és ennek eredményeként a hormonális és sebészeti beavatkozások (ahogy a finn COHERE fogalmazott) “kísérleti jellegűek”. Svédország és Finnország most arra utasítja a kiskorúakkal foglalkozó klinikusokat, hogy olyan megközelítést alkalmazzanak, amely a beszélgetésterápiát hangsúlyozza első védelmi vonalként, és – ha egyáltalán – csak szélsőséges helyzetekben “hagyja jóvá a „gyógyszerezést”. Svédország betiltotta a kiskorúak nemi műtéteit – olyan műtéteket, amelyeket az Egyesült Államokban gyakorolnak, jóllehet többször is reflektorfénybe kerültek a genderklinikák és a balközép médiaorgánumok megnyilvánulásai.

A Blinken-irányelv az amerikai konzulátusokat és nagykövetségeket gyakorlatilag globális “gendert megerősítő” ügynökökké változtatja. A nagykövetségeket arra utasítják, hogy “az éves emberi jogi jelentések részeként megbízható információkat nyújtsanak be a fogadó országok úgynevezett ’átalakító terápiás’ gyakorlatairól”. Jessica Stern hivatala ezután megtervez egy “cselekvési tervet a külpolitikai és külföldi segítségnyújtási irányzatok gyakorlata elleni küzdelemre”.

Az új politikából eredő károk kézzelfoghatóak lesznek. Először is, amennyiben arra kényszerítik az országokat, hogy ne biztosítsanak beszélgetésterápiát a fejlődő testük miatt bajba jutott fiataloknak, ha sikerrel járnak, ártanak a meleg fiataloknak. A nemi nonkonformitás és a kapcsolódó szorongás a meleg és leszbikus fiatalok fejlődésének nagyon gyakori fázisai, amint azt a kutatások, a klinikai tapasztalatok és számos első kézből származó beszámoló is megerősíti. Ha nem engedik, hogy az érzéseikről beszéljenek, ezeket a tinédzsereket telepumpálják szintetikus hormonokkal; többen a sebész kése alatt találják magukat. Iránban a melegség halállal büntetendő, de az elítéltek elkerülhetik ezt a sorsot, ha beleegyeznek a “nemváltoztatási” eljárásokba. Szomorúan irónikus, hogy az új Biden-Blinken-rendszer alatt az ajatollahnak a homoszexualitáshoz való hozzáállását ma már az emberi jogokkal inkább összhangban lévőnek tekintik, mint Európa legprogresszívebb jóléti államaiét. Az, hogy a Biden-adminisztráció a radikális genderpolitika érdekében manipulálja az amerikai melegekről való gondoskodást, nem más, mint cinikus.

Másodszor, a “gender megerősítését célzó gondoskodást” külpolitikai követelménnyé tenni fellazítja Amerika emberi jogok iránti szélesebb körű elkötelezettségének erkölcsi tekintélyét. Vajon most azt hiszik-e a külföldi vezetők, hogy az, hogy Kína zaklatja az ujgur kisebbségét, Venezuela önkényesen fogva tartja és kínozza azokat, akik másként gondolkodnak a rezsimről, valamint a tálibok szisztematikusan elnyomják a nőket és lányokat, ez mind egyenrangú mondjuk azzal, hogy Svédország arra buzdítja pszichológusait, hogy segítsenek a gyerekeknek jól érezni magukat a saját testükben? A transznemű aktivisták azzal fognak érvelni, hogy az “átalakító terápia” megszüntetése és az egyéb államilag szponzorált visszaélések elleni küzdelem nem zárja ki egymást, de természetesen kizárja – és ha úgy teszünk, mintha ez másképp lenne, az felhatalmazza az Egyesült Államok kritikusait arra, hogy azzal érveljenek, hogy a mi értelmezésünk az emberi jogokat illetően abszurd.

Harmadszor, még ha készpénznek is vesszük a Biden-adminisztráció saját célját, a transzneműként azonosított emberek jólétének előmozdítását, nehéz megérteni, hogy az új irányelv hogyan valósítja ezt meg. Mi történik akkor, ha egy szegénysorú szudáni tinédzser hormonterápiába kezd, vagy mastectomiát végeznek rajta, és súlyos szövődmények lépnek fel, mint oly gyakran ezeknél az eljárásoknál? Az egészségügyi szolgáltatások számos fejlődő országban közismerten nem megfelelőek, és ha az Egyesült Államokban magas a speciális és egyelőre kísérleti stádiumban lévő hormonális és sebészeti beavatkozásokból eredő súlyos szövődmények kockázata, akkor ez a kockázat még fokozottabb ott, ahol az átmeneti állapotú kiskorúak nem jutnak el a megfelelő orvosi felszereléssel rendelkező, speciálisan képzett orvosokhoz. Nehéz megérteni, hogyan szolgálja a gyermekek egészségügyi szükségleteit az, hogy belehajszolják őket a kísérleti nemátalakításba, megfelelő orvosi infrastruktúrával nem rendelkező országokban.

Továbbá a Nyugattal szemben mély gyanakvással rendelkező országok számára – más szóval olyan országok esetében, amelyek valószínűleg a leginkább intoleránsak a transzneműként azonosított emberekkel szemben – a cross-gender-ként való azonosítás összekapcsolása az amerikai külpolitikával lehetővé teszi a hagyományokat megtartók számára, hogy a társadalmi változásokat kulturális imperializmusként fogalmazzák meg. Még ha feltételezzük is, csupán az érvelés kedvéért, hogy az ifjúkori orvosi transzneműség méltó cél, mégsem indok arra, hogy az amerikai gyenge hatalom megfelelően támogathassa.

Tip O’Neill híres megfigyelésével összhangban, miszerint “minden politika helyi”, Biden külügyminisztériumhoz intézett utasítását és azt, ahogyan az utasítást Blinken miniszter értelmezi, minden valószínűség szerint inkább belpolitikai számítás vezérli, mint az emberi jogok védelmének stratégiai megfontolása külföldön. Ahogy maga Biden is világossá tette akkoriban, az EO 14075 válasz volt arra, hogy a republikánus vezetésű államok olyan törvényeket fogadnak el, mint a floridai Szülői jogok az oktatásban törvény (tévesen “Ne mondd, hogy meleg”) és a gyermekkorúak átváltoztató gyógyászatára vonatkozó különféle tilalmak. Az amerikai külpolitika e fejleménye a politikai terjeszkedés kijózanító (ha nem véletlenszerű) példája.

Az új “emberi jogi” politika egyéb következményeit bárki kitalálhatja. Vajon felhasználja-e hosszú pénzügyi karjait az Egyesült Államok arra, hogy nyomást gyakoroljon Svédországra, Finnországra és az Egyesült Királyságra a “megerősítő ellátás” helyreállítása érdekében, ezen országok szakértőinek véleménye ellenére, akik – ellentétben ezzel – rendszeres, bizonyító erejű felülvizsgálatokat végeztek? Vajon attól teszik-e függővé az Egyesült Államok és más nyugati nemzetek közötti gazdasági és kulturális együttműködést, hogy ezek az országok bebizonyítják-e, hogy évente elegendő számú tinédzsert vetnek alá orvosi nemátalakításnak? (A bürokraták előszeretettel határozzák meg számszerűen a célokat és az eredményeket.) Vagy a kár nagyrészt szimbolikus és hírhedt lesz, hangsúlyozva, hogy az amerikai elit milyen mértékben hajlandó feláldozni az értelmet és a józan észt az egyre burjánzó és egyre pusztítóbb követeléseik fenntartása érdekében?

2009-ben Barack Obama hírhedten egy “bocsánatkérő körúttal” indította elnökségét, amelyben a külpolitikában tapasztalható amerikai “arroganciáról” lamentált. Egy kairói pódiumról a muszlim világhoz szólva Obama arra utalt, hogy a “gyarmatosítás” volt a felelős a muszlim nemzetek kudarcaiért. Az elnök biztosította hallgatóságát arról, hogy “Amerika nem feltételezi, hogy tudja, mi a legjobb mindenkinek”, és hogy “fontos, hogy a nyugati országok ne akadályozzák a muszlim állampolgárokat abban, hogy úgy gyakorolják a vallást, ahogy jónak látják”. Biden elnök alatt úgy tűnik, hogy a kulturális arrogancia és a “gyarmatosítás” (ahogyan azt a kortárs akadémia meghatározza) ismét az amerikai külpolitika alappillérei.

Forrás:City-journal