Amikor a szerzetesrendeket 1950-ben megszüntették, sokakat egyszerűen átvittek egy másik kolostorba. Így néhány kiválasztott kolostorban nagyon sok szerzetes zsúfolódott össze. Alig volt mit enniük. Az egyik településen világi hívek, főleg idős asszonyok, vittek a rendtagoknak ennivalót. Egyszer egy ilyen nénit megkérdezte az őr:

– Minek eteti őket? Gondoskodjon róluk az Egyház!

A falusi asszony erre így válaszolt:

– Az Egyház mi vagyunk.

Mekkora pozitív öntudat!

Krisztus titokzatos teste

Egy afrikai misszionárius, egy protestáns lelkész megpróbálta elmagyarázni a fekete embereknek, miért az ő egyházát válasszák a hívek. Azonban a misszióban jött rá, hogy a fekete kontinensen élők számára a nagy teológiai viták nem sokat jelentenek. Az, hogy az Egyház Krisztus titokzatos teste, még megérthető. De hogy miért van belőle több, miért van Krisztusnak több teste, ez inkább botrány, mint érthető jelenség.

Valljuk meg, hogy afrikai testvéreink ma nekünk mutatnak példát keresztény hősiességből. Megértik, hogy mindegyik felekezet a Szentháromságot hirdeti. És megértenek még valamit…

Legyünk furcsák

Napjainkban egyre nagyobb szerep jut az egyszerű, hétköznapi keresztényeknek az egyházakban. Ezzel párhuzamosan viszont egyre kevesebb a hívő. Van olyan katolikus pap, akinek 6-8 falut kell ellátnia, de minden faluban csak 10-15 idős ember jár templomba. Erre találták ki a kifejezést, hogy nem paphiány, hanem hívőhiány van.

Úgy gondolom, hogy ez nem a papok, hanem a hívek felelőssége.

Egyik gyakori hiba, hogy a hívek egyre közelebb szeretnének kerülni a papi szerephez. Ez egyszerűen szereptévesztés. A hívek küldetése a világhoz szól. Jézus mondta, hogy nem azt kérte az Atyától, hogy vegyen ki minket a világból, hanem hogy szabadítson meg a gonosztól (Jn 17,15). A mi szerepünk, hogy furcsákká váljunk. Azért lógjunk ki a sorból, hogy egyszer rákérdezzenek: „Kinek akarunk mi tetszeni?” Mert hogy a főnökünknek vagy az adóellenőrnek nem, az biztos.

Ahhoz hívás kell

Az egyik bíboros még gyermekkorában megkérdezte az édesanyját:

– Mi kell ahhoz, hogy valaki pap legyen?

Az édesanyja így válaszolt:

– Ahhoz hívás kell.

Véleményem szerint ahhoz, hogy valaki hívő legyen, szintén hívás kell. Hogy hívőként milyen különleges feladat vár rá, ahhoz pedig egy különleges hívás kell.

Mindenki a maga Egyházában

Taizében mindig azt mondják a megtért fiataloknak, hogy menjenek haza, és kapcsolódjanak bele a saját egyházuk életébe. Nagy bölcsesség ez. Az ember nehezen tud helyt állni egy olyan felekezetben, amelyhez nem fűzik kulturális kötelékek. A pszichének könnyebb a rendszeres, hétköznapi Krisztus-követés, ha a körülötte lévőkkel együtt tud járni.

Igazi, derűs, de eltökélt lelkekre minden felekezetnek szüksége van. Ők a párbeszéd emberei.

Rákóczi Piroska