Az oktatás sarokkövei: jogok és felelősségek

Sándor Lénárd, az MCC Nemzetközi Jogi Műhelyének vezetője által moderált kerekasztal-beszélgetés legfontosabb üzenete: át kell adni gyermekeinknek a tudást a jogokról és kötelességekről is.

Varga Judit igazságügyi miniszter a 800 éves Aranybullára hivatkozva – amely meghatározta, hogyan védjük meg a jogainkat a külső veszedelem ellen – hangsúlyozta: ha a jogok és kötelezettségek kapcsolatáról beszélünk, akkor nagyon fontos, hogy már a legelején kontextusba helyezzük őket. Szerinte

nem szabad megfeledkeznünk a történelmi háttérről és a társadalmi kontextusról, hiszen századokon át az egyének és a társadalom jogainak védelme a nemzeti sajátosságokhoz igazodott, tehát nem izoláltan létezett.

Éppen ezért fontos megtalálni az egyensúlyt a társadalom és az egyén érdekei között, például a járvány alatt is, és csak annak megteremtése után érdemes a jog nyelvére mindezt lefordítani, hiszen ami csak az egyén számára hasznos, de a közösség számára nem, az hosszabb távon senkinek sem jó.

A felelősség ugyanolyan fontos, mint a jogok, az Alkotmány is hangsúlyozza ezek egyensúlyát, és például a szólásszabadság is a Jogok és felelősségek című fejezetben található – hangsúlyozta a miniszter, hozzátéve: ebben a kérdésben is érdemes a józan paraszti észre és a bizonyítékokon alapuló valóságra támaszkodni, szükséges megérteni a folyamatokat. Emlékeztetett arra is, hogy az értékek, ízlések és preferenciák összekeveredtek a jogi fogalmakkal, ezért bár Magyarország elfogadta az EU feltételeit a belépéskor, ezzel az európai politikai többség ma visszaél. Mint fogalmazott, a jog védi az értékeket, de azok csak a társadalomban léteznek, nem lehet őket attól függetlenül vagy azzal szemben védeni. A gyerekek nevelésével és oktatásával kapcsolatban a miniszter kifejtette:

meg kell tanítanunk őket megkülönböztetni a jót a rossztól és ez nem a törvények, hanem a valóság ismeretével kezdődik; a törvény csak egy minimumot jelent, amire ideális esetben nem is lenne szükség.

Paul Coleman, az Alliance Defending Freedom International ügyvezető igazgatója emlékeztetett, az emberi jogok a ll. világháborút követően kerültek a figyelem középpontjába. 60 évvel ezelőtt megszülettek a modern emberi jogi dokumentumok azzal a céllal, hogy megszüntessék az önkényes hatalmat, mert az világszerte csak pusztítást okozott (koncentrációs táborok, munkatáborok). A szakértő figyelmeztetett: ezekből a dokumentumokból azonban létrejött egy végtelen hosszú joglista, mindarról amit ma az emberek elvárnak az államtól – így vált manapság gyakorivá az emberi jogok túldimenzionálása. Szerinte viszont ha felhatalmazunk egy államot, egy szervezetet vagy egy szuperstruktúrát arra, hogy jogokat adjon nekünk, akkor azok jogainkat és kötelezettségeinket az ő világnézetüknek megfelelően fogják megszabni, ezért óvatosságra intett mindenféle szuperhatalommal, illetve az ún. hamis jogokkal szemben.

A család a társadalom alapja, ezért a szülő az elsődlegesen felelős gyermekei nevelésért – ahogy az az eredeti emberi jogi dokumentumokban is szerepel; tehát tudjuk mi ez, védjük is, de vannak akik szándékosan félreértelmezik

– fogalmazott. A kanadai fejleményeket például szörnyű hatalmi visszaélésnek tartja.

Bonnie Snyder, a Foundation for Individual Rights in Education (FIRE) középiskolai tájékoztatási programjának igazgatója emlékeztetett: az Egyesült Államokban Bill of Rights létezik (és nem Bill of Responsibilities), de ebből levezethető a felelősség kérdése is: ami nem más, mint mások jogainak tisztelete. Ismertette azt is, hogy az amerikai iskolák élén helyi vezetők állnak elvileg azért, hogy ne terjedjen el egyetlen ideológia az egész országban. Rávilágított arra, hogy ez kapaszkodót jelent, hogy a szülőknek joga van közös nyilvános fórumokon keresztül kifejezésre juttatni véleményüket a szólásszabadsággal összhangban. Emlékeztetett arra is, hogy az amerikai alkotmány szerint Isten adta a jogokat, nem az állam.

Anne Coffinier, a Fondation Kairos pour l’innovation educative alapítójának meglátása szerint a jogok inkább egyénekhez köthetők, míg a kötelezettségek az egész társadalomra vonatkoznak. Franciaországban szerinte az a probléma az utóbbival, hogy a teremtett új jogokat nem tudják beilleszteni a társadalomba. Az oktatás céljának a közös jó elérése kellene lennie, de míg a tanulók megtanulják és jól ismerik a jogaikat, a kötelezettségeiket nem igazán – hívta fel a figyelmet, hozzátéve: ezeket nem az államtól kellene követelnünk, inkább adjuk át azt a tudást gyermekeinknek, hogy ők is léphetnek, kezdeményezhetnek. Elmondása szerint

fontos a hamis követelések megkülönböztetése, annak megállapítása, hogy mi a jó és mi a rossz. Ma minden új jobb, mint az örökölt régi, miközben ez csak akkor igaz, ha nem rombolnak le vele egy már létező emberi jogot, mint például az az abortusz jogával történt

– fogalmazott az aktivista, aki

Aquinói Szent Tamásra hivatkozva elmondta: az emberi jogok elméleti ismerténél fontosabb az erkölcsi nevelés, mely során a szeretetre és felelősségre tanítjuk a gyerekeket, és lehetőséget teremtünk számukra az erények gyakorlására.

A jó iskolák felkészítenek a valós, állampolgári kötelezettségekre, ez azonban Franciaországban nem létezik, ott 18 évesen sem tudják a fiatalok, mit kezdjenek az akkor hirtelen rájuk zúduló állampolgári kötelezettségeikkel – mondta az előadó, aki szerint sokkal inkább jó példákat felmutató, erős személyiségű tanárokra van szükség, akik kiállnak a számukra fontos értékekért, mintsem jó elméleti előadásokra. Ha Isten létét nem ismerjük el, akkor honnan tudjuk mi a szolidaritás – tette fel a kérdést, majd így folytatta: Isten utat mutat az emberi jogok legteljesebb megélésében.

Aaron Rhodes, a Forum for Religious Freedom-Europe elnöke szerint erős ellentét húzódik a jogok és a felelősségek között, holott éppen harmóniára lenne szükség köztük. Kantra hivatkozva megerősítette: az a felelősségünk, hogy mások emberi jogait tiszteletben tartsuk. Szerinte vannak jogos és nem jogos jogok, előbbi közül a legfontosabb a szabadság, utóbbi például az abortusz joga vagy az olyan fura jogok, mint például az idősek joga; sőt sokan olyan dolgokat is elvárnak az államtól, amiket nekik kellene egyénileg vagy család szinten megtenniük, gyakorolniuk. Emlékeztetett:

míg a hidegháború alatt az emberi jogok alatt a szabadságjogokat értette mindenki, s a kommunista blokk hipokrata módon használta e fogalmakat, a hidegháború után viszont az emberi jogi aktivisták unatkozni kezdtek, és elárasztották a világot baloldali ideológiákkal.

Rávilágított: az oktatás nagyon technokrata stílust vett fel az egyetemeken is, a polgári és erkölcsi nevelés fontossága visszaszorult, pedig a zsidó-keresztény hagyományokban benne van minden jognak az alapja, s bár ezek nem jelentenek jogi védelmet, mégis jó alapokat adnak az emberi jogok megértéséhez. Ha a gyermekeknek megtanítjuk, hogy csak Istennek tartozunk elszámolással, és ezt egyetlen ember sem írhatja felül; Isten teremtett és szabadok vagyunk, van lehetőségünk hibázni, és minden egyéni személyiség szent – ezeket fel tudják fogni, míg az ENSZ-iratok vagy a nemzeti alkotmányok szövegét nem.

Az oktatás szerepe a nemzeti identitás formálásában

A Gallai Sándor, az MCC Társadalom- és Történelemtudományi Iskolájának vezetője által moderált panelbeszélgetés tanulsága: a diákok tanuljanak meg kötődni nemzetük történelméhez, kultúrájához.

Héléne de Lauzun történész elismerte: még az olyan országokban is, mint Franciaország – amely a nagy francia forradalmat követően a nemzeti identitás bölcsőjének is tekinthető, ahol a nemzet fogalma a királlyal és az egyházzal szemben jött létre, ezért nem is értik például a német ajkú országok identitásproblémáját és ahol politikai projektnek tekinthető a XIX. századi nemzetépítés ideológiai időszaka, amely a múlt és a jelen összekapcsolására tett kísérletet – most komoly kihívások érik a nemzeti identitás közvetítését.

Már-már gyanúsnak számít, különösen az oktatásban, ahol nem a nemzeti identitás erősítése, hanem annak dekonstruálása zajlik. Elmondása szerint a politikai osztály még a fogalom használatát is kerüli, és csak az általános szabadságra és emberi jogokra hivatkozik, nyomására pedig az oktatásban is inkább a nemzetközi, ideológiai alapon megfogalmazott értékekre helyezik a hangsúlyt.

Az állam kontrollálja az iskolák 80%-át, így az eszközöket is, 20%-uk magániskolának nevezhető, de tulajdonképpen csak 1% a valóban független, így az oktatás szabadsága nagy probléma. A francia diákok jellemzően maguk rakják össze a saját tanulási programjukat, aminek következményeként a francia történelem folyamatosan tűnik el az oktatásból. Bár az államnak lehetnek jó programjai, eszközei, de azokat a szülőknek kell élővé, konkréttá tenni, így az ő szerepüket nem szabad leértékelni – hangsúlyozta a szakértő.

Klaus Wolf, az Augsburgi Egyetem tanára arra hívta fel a figyelmet, hogy Németország küzd a saját nyelvi és kulturális örökségével: történelmi okokra hivatkozva ma már ki sem mondhatják, hogy büszkék nemzetükre. A gazdasági eredményekre, a labdarúgó válogatott teljesítményére, a klasszikus zenéjükre alapvetően büszkék a németek, de a nemzeti identitás olyan alappillérének, mint például a nyelv, már nem jut ilyen kitüntetett szerep – fogalmazott, hozzátéve: a fiatalok körében és az oktatásban a német nyelv megítélése drámaian negatív, egyre szembetűnőbb az angol nyelv térhódítása e téren. Szerinte a globalizmus és internacionalizmus kihívásaira a német és európai identitás határozottabb átadása lehet a válasz, ugyanis

az iskolák, egyetemek feladata nemcsak az értékek megőrzése, hanem a hagyományok aktív ápolása is, bár a Bajorországon kívüli, jellemzően baloldali vezetésű tartományokban az oktatás kevésbé értékorientált.

Josh Hammer, a Newsweek szerkesztője szerint a migrációnak sokáig pozitív hatása, hozzáadott értéke volt a nemzeti identitást illetően, bár ez mindig kényes egyensúlyt jelentett. Míg a XX. század első felében a nyitott határok politikája asszimilálódást jelentett, 1965 óta nincs ilyen beilleszkedési elvárás. Az újságíró szerint bár a szülőknek van a legnagyobb szerepük a nemzeti identitás közvetítésében, az iskola szerepe is kiemelkedő, éppen ezért az iskolákra és pedagógusokra hatalmas nyomás hárul az Egyesült Államokban a politika és civil szervezetek részéről. Emiatt szerinte

állami szintű védelemre és szabályozásra van szükség, ugyanakkor lehetővé kell tenni a pedagógusok függetlenségét is.

Elmesélte, hogy amikor a Covid alatt a szülők jobban beleláttak az oktatásba, a sokkoló tapasztalatok hatására sokan egyházi iskolákat kerestek gyerekeik számára, mert az állami oktatási intézményeket túl liberálisnak, és értéksemlegesnek találták.

Ofir Haivry, a Herzl Institute alelnöke emlékeztetett: a hit teljesen eltűnt, a klasszikus jog eltűnőben az oktatásban, a következő pedig a nyelv lesz. Izraelben a nemzeti identitás még mindig az élő vallást jelent, régebben máshol is ez volt a helyzet, például Olaszország katolikus országnak tartja magát, pedig az olaszok 80%-a nem jár templomba. A vallás központja viszont nem a zsinagóga, hanem a család, mert a zsidók 99%-a beilleszti a vallási tanokat a mindenapi életükbe, s annak ellenére, hogy nagy a szekuláris hatás, a vallási hagyományokat a nemzeti identitás részének tartják.

Miközben a nemzetközi oktatási trendek szerint csak egyes eseményeket kell kiemelni, a szakértő úgy véli, előnyt jelent, ha például a történelmet folyamatában tanulják a diákok, mert a gyermekek az iskolában is megtanulnának kötődni történelmükhöz, kultúrájukhoz.

A 120 év alatt létrejött izraeli oktatási rendszernek nagy presztízse, s politikától független általános elfogadottsága van, aminek következményei: a 10-15 éves gyerekek magukénak érzik a zsidó történelmet, a szülők kérésére és jelképes költségére pedig 15-20% extra vallási oktatászajlik az állami intézményekben.

Stumpf István kormánybiztos szerint a magyar nemzeti identitás legfontosabb eleme a szabadságharc, ezért számukra fontos kérdés a szabadság és a saját kultúra megőrzése; s ebbe a határon túli magyarok is beletartoznak, számukra is fontos például a magyar Alkotmány. Kiemelte:

a kommunizmus alatt az iskoláknak nagy szerepe volt a szocializálódásban, de mára az iskola elvesztette ezt a szerepét, helyébe a családon kívül a kortárs közösség és a média került. Úgy véli, példaértékű lehet, hogy Magyarországon igen nagy számú oktatási intézmény és egyetem került egyházi kézbe, így szerinte hatékonyabban biztosítható a hagyományos értékek átadása.

Rámutatott, biztos bázisa lehet a nemzeti identitás közvetítésének, hogy a nevelés és oktatás értékeit alaptantervben fektették le az országban, bár az egy jelenleg is folyamatban lévő vita tárgya, hogy mi legyen annak pontos tartalma.

A nemzeti szimbólumokkal kapcsolatos körkérdésre megtudhattuk, hogy

Franciaországban már a zászló és a himnusz is „gyanús”, használata vagy ismerete egyáltalán nem természetes, a nemzeti ünnepük vakáció idejére esik, tehát nem ünnepelik az oktatásban, az egyházi ünnepeket ugyan lehet, de nem szabad nevén nevezni.

Bajorországban viszont a német mellett a tartományi himnuszt is tanítják az iskolákban. Az Egyesült Államokban a zászló ugyan kint van az iskolákban, de a himnuszt nem kell tudniuk a diákoknak, a nem ott született állampolgárok közül többen tudják azt, mint a helyben születettek; egy zászló a kertben pedig egyértelmű jele annak, hogy valaki konzervatív. Izraelben minden nemzeti szimbólumot tisztelnek és használnak, és például a Faültetési Fesztivál napján nincs szünet, de mindenki tudja, hogy az a nap az államalapításról szól. A legutolsó válaszokból az is kiderült, hogy Héléne de Lauzun alapvetően pesszimista Franciaország jövőét illetően, bár azt is látja, hogy egyre többen ismerik fel a problémát, de még nem látják a megoldást. Az oktatási rendszer átalakítását lehetetlen küldetésnek tartja, bár a Notre Dame leégése picit talán felrázta a franciákat.

Ugyancsak pesszimizmusának adott hangot az Egyesült Államokat illetően Josh Hammer, aki szerint 25 éve még közös ügy volt a nemzeti kérdés, de ma már inkább a nemzeti önutálat közös, mert a 2020-as BLM tüntetések és zavargások óta a „fehér” rasszizmust jelent, az amerikaiak elveszítették alapvető önismeretüket és azt a képességüket, hogy büszkék legyenek a történelmükre. Ezzel szemben Ofir Haivry optimista Izraellel kapcsolatban, bár elismerte, hogy ennek oka a fizikai fenyegetettség, s bár az egyetemeket egyre jobban befolyásolják a külföldi trendek, de egyelőre „még  nem mennek lefele”. Klaus Wolf csak Bajorországot illetően optimista, Németország egészét tekintve kevésbé, az oktatás legnagyobb problémáját a minőség hiányában látja.

Stumpf István is optimistán nyilatkozott Magyarország jövőjét illetően; ő

a magyar oktatás legnagyobb problémájának tartja a roma edukációt, a nehéz körülmények között élők támogatását és integrálásukat a társadalomba; emellett az információdömping megfelelő szűrését és a mesterséges intelligencia kontrollját.

Antal-Ferencz Ildikó, szabadúszó újságíró