Ma már természetesnek vesszük a keresztény felekezetek közös törekvését arra, hogy betartsák Krisztus akaratát, azaz „legyenek egy”. Az egységtörekvés azonban történelmi léptékkel mérve fiatal korában van. A folyamatot az élet kényszerítette ki. Az Afrikában evangelizáló misszionáriusoknak föltették e helyiek a kérdést: Miért éppen baptista legyek, miért nem episzkopális. Ezért 1910-ben Edinburghban missziós világkonferenciát tartottak. Ekkor indult el az ún. ökumenikus mozgalom. Lényegében 2 fő szervezet alakult meg: a Faith and Order, mely a teológiai igazságok egyeztetését volt hivatott ellátni, másrészt a Life and Work, a szociális és karitatív tevékenységet végző szervezet.  A Faith and Order, ‘hit és egyházszervezet’ az észak-amerikai episzkopális lelkész, Charles Brent (1862-1929) ösztönzésére bontakozott ki. Fontos tudni, hogy az Episzkopális Egyház az Anglikán Egyház amerikai „ága”. De ki volt Charles Brent?

Charles Brent és az ő hivatása

Frederick Ward Kates történész az episzkopális lelkészt „Krisztus bátor és merész felszentelt katonájaként és szolgájaként” jellemezte, aki „a modern kereszténység egyik legkiemelkedőbb vezetője, prófétája és látnoka” volt. Mások azt mondták róla, hogy költőnek született és prófétává vált.

Amit biztosan állíthatunk, hogy Brentnek az ökumené szívügye volt. Maga Charles Brent ezt mondta a hivatásáról: „Nem emlékszem életem egyetlen olyan pillanatára sem, amikor a lelkészi pályán kívül bármilyen más hivatásra vágytam volna, legfeljebb egy rövid időre, amikor szembesültem a zenészlét lehetőségével. Iskoláskoromban a lelkészi pálya tűnt számomra az egyetlen megfontolásra érdemes hivatásnak. … Ha ismét az élet küszöbén állnék, azt választanám, amit eddig választottam.”

Charles Brent előkészületei a misszióra

Miután több amerikai egyházközségben szolgált, ahol mindenütt kiváló szónoknak tartották, Charles Henry Brent missziós pályafutását úgy kezdte, hogy az Episzkopális Egyház 1901 októberében a Fülöp-szigetek első missziós püspökévé választotta. 1901. december 19-én Bostonban szentelték püspökké, és 1902. augusztus 25-én érkezett Manilába, a Fülöp-szigetekre, hogy hivatalosan megkezdje misszióját.

Brent 1901. december 19-i felszentelése után nyolc hónap telt el, mire megérkezett a Fülöp-szigetekre. Ez idő alatt tanulmányozta a helyzetet, és terveket és irányelveket dolgozott ki a misszió munkájára vonatkozóan. Pénzt gyűjtött a munkához, amely magában foglalta „két jelentős pénzadományt”, összesen 120 000 dollár értékben. „Fontos kapcsolatokat” létesített kormánytisztviselőkkel. Ez magában foglalt találkozókat Theodore Roosevelt elnökkel és kabinetjével, valamint William Howard Tafttal, akit a Fülöp-szigetek kormányzójává neveztek ki. És a tetteire testileg és lelkileg szabaddá vált.

A cölibátus választása

Brent szerelmes volt egy bizonyos Marybe. Naplójában azt is írta, hogy a nő szerelmet vallott neki. Mindazonáltal „megegyeztek abban, hogy a legjobb, ha nem házasodnak össze”. Ezek után sem szakadt meg a levelezésük. Szerelmes leveleket küldtek egymásnak. Brent több levélben is megkérte Mary kezét, de a nő mindig visszautasította. Brent a naplójában ezt írta erről az elutasításról: „Mindenem megvan [Mary szerelme], mégis semmim [nincs reményem a házasságra]!” A levelezés 1904. augusztus 29-én ért véget, amikor Mary ezt írta: „újabb kéz lépett az életembe”. Brent reakciója az volt, hogy „elmerült a munkájába, és a cölibátus életének szentelte magát”. Cölibátusa azt eredményezte, hogy „a magány gyakran depresszióssá tette későbbi életében”.

Chales Brent püspöksége idején

Szinte felsorolni is nehéz, mennyi jót tett Brent manilai egyházi vezetőként. A legfontosabb talán, hogy megpróbálta megsegíteni a nyomornegyedek lakóit: árvaházat, ifjúsági klubokat, varróiskolát, majd orvosi rendelőt alapított, amelyből később a Szent Lukács Kórház nőtt ki.

Nemzetközi hírnevet azzal szerzett, hogy keményen küzdött a drogfogyasztás és drogforgalmazás ellen. Mint ilyen ember érkezett meg a már említett 1910-es nemzetközi konferenciára. Honnan volt mind ehhez ereje?

Megtanult szemlélődni

1887-ben Brent találkozott Hall atyával, aki a Szent János Evangélista Társaságának, egy anglikán szerzetesrendnek, a tagja volt. A fiatal lelkészre Hall akkora hatással volt, hogy beköltözött a rend egyik házába. Végül nem tett örökfogadalmat. Nem vált szerzetessé, de nagy lelki fejlődésen ment keresztül. A későbbi manilai püspökről sokan mondják, hogy ez volt az az időszak életében, amely Krisztus-követése szempontjából a legmeghatározóbb.

A szerzetesek megtanították neki, hogyan éljen „rendezett és fegyelmezett lelki életet”. Ezek a leckék felbecsülhetetlen értékűek voltak a jövőbeli szolgálata szempontjából. Harmincöt évvel később Brent úgy emlékezett vissza, hogy a Cowley atyáktól tanult leckék „annyira megalapozottak és inspirálóak voltak, hogy minden fiatal pap számára kívánhatnám őket”. Pontosabban azt mondta, hogy a „napi meditáció komoly és örömteli feladat”. Az elmélkedés „Jézus Krisztus szeretetéről, az általa vallott alapelvek modern életre való alkalmazásáról és a láthatatlanok fontosságáról olyan módon és mértékben ivódott belém, amely elől harmincöt évvel később sincs menekvés”.

(Folytatjuk…)