Az OpenAI nemrég 6.5 milliárd dollárt fizetett, hogy felvásároljon egy titkos hardveres startupot, amelyet Jony Ive alapított – a tervező, aki az iPhone-t azzá tette, ami ma. Lehet, hogy nem ismered a nevét, de minden nap a kezedben van a munkája. Amikor az iPhone-ra gondolsz, Steve Jobs jut eszünkbe – garbó, ego, karizma. De az igazi tervező Ive volt. Fémből és üvegből készített vágy tárgyát. Lelket adott a technológiának. Most visszatért – de nem az Apple-nél. Az OpenAI-nál.
Ez nem egy újabb dizájngeg vagy futurisztikus játék a technológiai majmok számára. Az OpenAI meg akarja építeni az első igazi mesterséges intelligencia eszközt – olyat, amely nemcsak kiegészíti okostelefonját, hanem helyettesíti is. Nem csak a hangodra reagál, hanem akkor is hallgat, ha csendben vagy. Nem várja meg a parancsokat – már tudja, mit szeretnél. A cél egyértelmű: töröljék el az iPhone-t. Szüntesse meg az interfészt. Szabaduljon meg a képernyőtől. Építsd meg az utolsó gépet, amit valaha is használsz. Amit az OpenAI fejleszt, az nem telefon. Ez egy intelligens rendszer – hordozható, talán még beültethető is –, amely veled él. Rajtad. Benned. Alkalmazásbolt nélkül, mert ez maga az alkalmazás. Emlékeztetőket suttog, méri a vérnyomást, elemzi a mikrokifejezéseket, felismeri az érzelmi állapotokat, nyomon követi a beszédmintákat, és válaszokat ad, mielőtt feltenné a kérdést. Ez nem egy fejlett Siri – sokkal intimebb. Nem a bemenetedet keresi, hanem a mintáidat: légzést, testtartást, pulzust. Tudni fogja, mi stresszel, mi nyugtat, kinek írsz, mit rejtegetsz.
Ez nem egy keresőmotor – ez az új idegrendszered. Nem kell aktiválnia – csak ott van. El fogják felejteni, hogy létezik. De mindig hallgatni fog. Mindig tanul. Képzelj el valamit, amitől a Google réginek, az Apple pedig lassúnak tűnik. Altman nem azért bérelte fel Ive-et, hogy valami “menőt” építsen. Hanem valami ellenállhatatlant létrehozni. Mert ez Ive szuperképessége: az invazív technológiát művészetnek tünteti fel. Mintha úgy döntöttél volna, hogy magad csinálod.
Altman pedig most egy újat épít. Ha azt akarod, hogy az emberek elfogadják az állandó mesterséges intelligencia megfigyelést, nem mutathatod be komor NSA fekete dobozként. Varázsütésként kell működnie: sima élek, lágy ragyogás, fehér kerámia. Elég elegáns a nagyközönség számára. Megtévesztően ártalmatlan – “csak egy új AirPod”. Valójában minden idők legintimebb lehallgató eszköze.
Ez nem csak a hardverről szól. A viselkedési adatokról van szó. Az igazi intimitásról szól – nem kamerákon vagy mikrofonokon keresztül, hanem a közelségen keresztül. Zökkenőmentes, állandó közelség. Egy digitális lény, amely ragaszkodik hozzád. És ha egyszer ott van, megbízol benne. Mert működik. És mert hízeleg. Okosabbá, szervezettebbé, hatékonyabbá, nyugodtabbá tesz. És ez a bökkenő: ez nem megfigyelés.
Az OpenAI nem akar megállni a tervezésnél. A cél nem csak az AGI létrehozása – hanem a valóság kapuja is. Irányítsa a felületet. Nem böngészőn vagy billentyűzeten keresztül. De valami sokkal közelebbi dologon keresztül. Ez lehet az utolsó alkalmazás – az a felület, amely felváltja az összes többit. Mert amint egy mesterséges intelligencia társ a füledben él, megérti a beszédedet és valós időben reagál… Minek lenne érdemes valaha is újra Google-ozni? Miért oldaná fel a telefont, ha a készülék már ismeri a gondolatait? Erről szól az egész: nem csak egy jobb eszköz építéséről – hanem a megismerés jövőjének birtoklásáról is.
És az ijesztő – vagy zseniális dolog – az, hogy az emberek elfogadják. Boldog. Mert hasznos lesz. Segít az írásban, az alvásban, a tervezésben, az emlékezésben, a betegségek felismerésében.
Kiszervezett tudattá válik – és teljesen természetesnek tűnik. Ez a mesterséges intelligencia intimitásának csábítása: működni fog. És ha működik, akkor pótolhatatlan lesz. Mint az elektromosság, vagy az oxigén
