A titkosszolgálatok egyesítése aláássa azt az alapvető tételt, hogy a nemzetek biztonsága saját hatáskörbe tartozik.
Ursula von der Leyen bejelentette: „Az unió föderális aspektusának erősítése – értsd: az Európa Egyesült Államok létrehozása – érdekében egységes uniós hírszerzőszervet kell létrehozni.” A kijelentést hallgatva újabb ékes bizonyságot kaptunk az uniós vezetők alkalmatlanságából, amely épp ilyen politikai magaslatokra felkapaszkodott hivatalnokoktól nehezen tűrhető el, sőt kifejezetten rémisztő hatást kelt. Az alaptételt idézve kell megjegyezni, mindenki tisztánlátása érdekében, hogy még mindig – szerencsére – önálló nemzetek alkotják az Európai Uniót. Az Európai Bizottság elnökének szándékos csúsztatása csak azért nem sokkolta a közvéleményt, mert a bejelentésén gyorsan sikerült túltenni magunkat.
Nyugalmunk egyik oka, hogy ritkán kell komolyan venni a brüsszeli megmondók nyilatkozatait, hisz olyanokat ismertünk meg személyükben, akik huszonnégy óra leforgása alatt képesek politikai narratívát és stratégiát váltani. Hogy a minimálisan elvárható emberi gesztusok és gerincesség hiányát már ne is feszegessük.
E kissé keményre sikeredett kijelentést alátámasztja az is, hogy Ursula von der Leyen és társai köpönyegforgató módon váltottak Donald Trump utálkozásából Trumppal együttműködni kívánókká, az amerikai elnökválasztás végeredményével szembesülve. Vagy egy másik példát kiragadva, a napokban lezajlott budapesti csúcson Orbán Viktort a legszívélyesebb szövetségesüknek fogadták, azt követően, hogy előtte Strasbourgban a legszívesebben megkövezték volna a magyar miniszterelnököt.
Hogy kerül a csizma az asztalra, vagyis mi köze a politikai jellemrajznak az elképzelt uniós hírszerzéshez? Az ilyen politikusi instabilitást nehezen viseli el olyan operatív intézmény, mint amilyen a hírszerzés. Ráadásul
a hírszerzés a mindenkori nemzeti kormányok támadó jellegű védelmi eszköze. Tudvalévő, hogy a leghatásosabb védelem a támadás, de azért a sorrendet ne cseréljük fel. Sosem volt egységes hírszerző struktúra több országra kiterjedően, legfeljebb csak független, nemzeti szervek szoros együttműködése.
Ráadásul, komoly gond van a „célirány” bejelentésével, amely egyértelműen fogalmaz: „Az új szervezet főként Oroszország ellen végzi a felderítő munkát.” Eme politikai kijelentés több sebből vérzik, leginkább abból, hogy a hírszerzés – általában a titkosszolgálat – célirányai a legbizalmasabb, legtitkosabb információk közé tartoznak, amelyekről csak államtitoksértés ódiumával szivároghat ki bármi.
Másrészről Oroszország nem jelent nagyobb veszélyt az Európai Unióra, mint az Egyesült Államok, Kína vagy éppen az iszlám ideológiát hordozó illegális migráció/invázió. Be kellene látni végre, hogy Európa országainak érdeke, legyen az politikai, gazdasági, nem azonos – legfeljebb időnként egybeesik – a külső világ törekvéseivel. Mert,
ha létre is jönne az unió egységes hírszerzése, a biztonság érdekében csakis körkörös védelmet építhetne ki, amelyből kimaradnának olyan országok hírszerzései, mint Nagy-Britannia (MI6), Izrael (Moszad) és az USA (CIA), mivel ezen nemzetek nem tagjai az EU-nak.
Nem világos, hogy Ursula von der Leyen milyen megfontolásból szeretné kizárni ezen országokat a jelenleg folyó operatív információcseréből.
A hírszerzések nem pletykákat vagy ellenőrizetlen elsődleges adatokat terjesztenek fel kormányaiknak. A titkosszolgálatoknál az információ definíciója így hangzik: Több forrásból származó, ellenőrzött adatok összessége. A hétköznapi térben szinte mindenki, minden hírt, adatot, sokszor kitalációt is információnak nevez. Ez a gyakorlat a civil világban nem okoz jóvátehetetlen problémát, de az operatív információs munka nem követhet ilyen modellt.
Sajnálatos tapasztalás, hogy az Európai Unió politikai vezetése nem követeli meg az ilyen típusú, azaz egyértelműen ellenőrzött információkat. Ezért fordulhat elő, hogy bizonyos elő nem készített döntéseinek következménye nyilvánvaló katasztrófákat okoz.
Amennyiben ők is érzékelik a pontos információk hiányát és ezért gondoltak a jelzett szervezet felállítására, akkor sem ez a megoldás. Vagyis nemcsak azzal van baj, hogy rossz narratívát hordoz a közös uniós hírszerzés célszerűségének definíciója, hanem azzal is, hogy szakmailag nem kivitelezhető.
Az uniós politikai elit eme spekulációja mögött ugyanakkor egy „ráébredés” lapul meg. Felfogták végre, hogy a tagországok népei nem akarják befogadni az Európai Egyesült Államok formációját, ezért más technikákkal próbálkoznak céljuk elérése érdekében, például az alulról építkezés, a lépésről lépésre elv alkalmazásával. Már korábban elkezdték, amikor egységes külpolitikát jelöltek meg vagy közös hadsereget vizionáltak, illetve lebontották a tagországok határait, ezzel téve a leginkább sebezhetővé ezen országokat.
A közös hírszerzés ötlete történelmi tévedés, amely aláássa azt az alapvető tételt, hogy a nemzetek biztonsága saját hatáskörbe tartozik. Az Egyesült Államok formációja pedig azért követhetetlen példa Európán belül, mert az USA tagállamai európai értelemben inkább megyék, sem mint különböző identitású, kultúrájú, nyelvű, történelmi múltú nemzetek föderációja.
Egyetlen dolog van, amiben egyetérthetünk Ursula von der Leyen csapata és az őket folyamatosan inspiráló, a háttérben meghúzódó gazdasági erőtér véleményével: Európa korábbról ismert biztonsága olyan szinten kitetté vált, hogy annak helyreállításához valóban valamiféle operatív csodára lenne szükség. Mert, James Bond szavával élve:
Két dolgot kell megtanulni: sose lássák, hogy vérzel és mindig legyen menekülési terved.
Nyilvánvaló, hogy 2024-re elérkezett az idő a változásra, amit azonban nem az elnök asszonytól és köreitől várhatunk, és főként nem azon megoldáson keresztül, ahogy végignézzük, hogyan csontozzák ki az európai nemzetek még működő operatív védelmi képességeit.
Egy válasz
Aki nem azt vallja, amit vanméglellyebb és társasága vall, annak annyi!
Mijjen lyó ez a júnió?!