2024.október 9.
Dénes, János
Hírek 🔊

Befejezés – Mit mond a Jelenések könyvének 22. fejezete?

Facebook
Email
Telegram
Twitter
VK
Nyomtat
hiteleti cikksorozat 1200

Adja hozzá a VDTA friss híreit a Google hírfolyamához

A Jelenések könyvében olvasható befejezés lehetne örömóda is, de nem az. Az apostol tudja, hogy bár közel az idő, még a „most”-ot kell beleírnia szövegébe. Azért tesz így, mert az elragadtatás nem jár együtt a realitásérzék elvesztésével. Az angyal, aki beszél Jánossal még a könyv vége előtt két nagyon fontos igazságot a lelkére köt. Az egyik, hogy aki ehhez a könyvhöz hozzátesz vagy aki ebből elvesz, ne számítson semmi jóra. A másik, hogy egyedül csak Istent imádja a hívő keresztény. De hogyan függ mindez össze és milyen kapcsolatban van napjainkkal?

Mit lehetne hozzátenni?

Az egyház éber őre a Szentírásnak. Nem enged hozzátenni könyveket. A hittételeket azonban több évszázadon át csiszolta, számukat növelte. Ezzel nem a hithez adott hozzá, nem a Biblia lapjait szaporította, hanem legtöbb esetben valamilyen tévtanítást helyesbített. Így az évszázadok során megszülettek a Szentháromságra vonatkozó, a krisztológiai és a szentségtani dogmák. Kialakult a nézet arról, hogy Mária istenszülő. Olyan rendszer épült föl, ami egységes és koherens. Nehéz lenne bármit hozzáadni. De korunkban ezzel is kísérleteznek. Ők azok, aki hozzátennének a tanításhoz.

A világvége hirdetői

Vannak új szerzetesrendek, amelyek többet foglalkoznak Máriával, mint Jézussal. Arról beszélnek, hogy itt a világvége és ennek Mária lesz a főszereplője. Túlzásba viszik a Mária-tiszteletet. Mivel Mária szombaton nem dolgozott, ezért úgy ünneplik a szombatot, mint a vasárnapot. Ezzel hozzátesznek a Jelenések könyvéhez, mely ír az Asszonyról, de tudja, hogy őt nem kell imádni. Az Asszony szerepe nagyon beszédes képekben van megrajzolva a Jelenések könyvében, de nem ő a főszereplő. A Bárány a főszereplő. A vértanúk nem Mária vérében mossák meg ruháikat, hanem a Bárányéban.

A Mária-tisztelet elhagyói

Amit a Jelenések könyvének sok magyarázója elhagy, az Mária szerepe a megváltás művében. Akik nem fogadják el Máriát istenszülőnek, azok vajon kit társítanak az Asszonyhoz? Ahhoz az Asszonyhoz, akit az Isten a Napba öltöztet? Talán várnak még a történelemben valakit? Nem szeretném bántani őket. Talán túlságosan racionális a hitük. A Jelenések könyve igazi irodalmi alkotás, művészi munka, nem csak az észnek szól. Bízom benne, hogy azért a Márai-minimalisták is értik, hogy a világvége minden hívőnek csodálatos ünnep lesz.

Az ingyenesség új világa

Örvendezzünk! Eljön a nap, amivel megkezdődik az ingyenesség új világa. „Aki szomjazik, jöjjön. Aki kívánja az élet vizét, ingyen vegye.” (Jel 22,16) Eljön ez a nap, és fogalmunk sincs, hogy mikor. Ezért írja Pál apostol, hogy most megvan nekünk a hit, a remény és a szeretet. A Jelenések könyvét egyetlen mondatban így fogalmazhatnánk meg: „Reménykedhetnek a jók, hogy lesz örökre olyan világ, amiben már nem kell hit, mert minden nyilvánvaló lesz, nem kell remény, mert minden beteljesül, és csak szeretet lesz.” Jöjj el Uram, Jézus! (Vége.)

Rákóczi Piroska

Mi a reakciód?
👍tetszik
0
👍tetszik
👎nem
0
👎nem
💘szeretem
0
💘szeretem
😡dühítő
0
😡dühítő
😂vicces
0
😂vicces
😮húha
0
😮húha

Vélemény, hozzászólás?

Iratkozzon fel a Védett Társadalom Alapítvány hírlevelére!

Adja hozzá a VDTA friss híreit a Google hírfolyamához

További cikkek