Amikor a déli államokról, a gazdaságilag kevésbé fejlett országokról, van szó, amire a Hersh jelentés rámutat, az a Szélhámos Szuperhatalom, óriási vérvörös betűkkel, mint a terrorizmus állami szponzora.

Akinek van egy kis esze, már tudta, hogy ezt a Birodalom követte el. Most Seymour Hersh döbbenetes riportja nemcsak azt részletezi, hogyan támadták meg az Északi Áramlat 1-et és 2-t, hanem neveket is megnevez: a mérgező straussi neoliberális-konzervatív triótól, Sullivantől, Blinkentől és Nulandtól egészen a Súgógép-olvasó Főnökig.

Vitathatatlanul a legizgalmasabb kincs Hersh narratívájában az, hogy a végső felelősséget közvetlenül a Fehér Házra irányítja. A CIA a maga részéről megússza. Az egész jelentés egy bűnbak megalkotásaként értelmezhető. Egy nagyon törékeny, silány bűnbak – ami, azokkal a titkosított iratokkal a garázsban, a végtelen ürességbe való pillantásokkal, az érthetetlen motyogás bőségével, és persze az egész, borzasztó, évek óta tartó családi korrupciós körhintával Ukrajnában és Ukrajnát övezően, még most sincs teljesen feltárva.

Hersh riportja közvetlenül a törökországi/szíriai halálos földrengések után jelent meg. Ez már önmagában is egy oknyomozó újságírási földrengés, amely a törésvonalakon terül el, és számtalan szabad levegőn lévő repedést tár fel, az igazság cseppecskéit, amelyek levegő után kapkodnak a romok között.

De ez minden? A narratíva az elejétől a végéig megállja a helyét? Igen és nem. Először is, miért most? Ez egy kiszivárogtatás – lényegében egy rejtett frakció egyik bennfentesétől, Hersh legfontosabb forrásától. Lehet, hogy ez a 21. századi „Mély torok” újrakevert változata megdöbbent a rendszer mérgező voltán, de ugyanakkor tudja, hogy bármit mond, annak nem lesz következménye.

A gyáva Berlin, a terv alapvető részleteit mindvégig figyelmen kívül hagyva, még csak meg se nyikkan. Végül is a zöld banda el lett ragadtatva, mert a terrortámadás alaposan előrelendítette középkori dezindusztrializációs programjukat. Ezzel párhuzamosan plusz bónuszként az összes többi európai vazallus további megerősítést kap, hogy ez a sors vár rájuk, ha nem követik a Mestere Hangját.

Hersh narratívája a norvégokat a terror elengedhetetlen kellékeként állítja be. Aligha meglepő: NATO Jens „a béke az háború” Stoltenbergje talán fél évszázada a CIA vagyontárgya. És persze Oslónak megvoltak a saját indítékai, hogy részt vegyen a megállapodásban; rengeteg extra készpénzt zsebre vágni a rendelkezésre álló tartalék energia eladásával a kétségbeesett európai ügyfeleknek.

Egy kis narratív probléma, hogy Norvégiának, az amerikai haditengerészettel ellentétben, még mindig nincs működőképes P-8 Poseidon tengeralattjárója. Ami most egyértelműnek látszik, az az, hogy egy amerikai P-8 ide-oda ingázott – légi utántöltéssel – az Egyesült Államok és Bornholm szigete között.

Pozitív figyelemfelkeltő, hogy Hersh, vagy inkább legfontosabb forrása, az MI6 teljesen eltűnt a narratívából. Az SVR, az orosz hírszerzés akkortájt lézerként fókuszált az MI6-ra, valamint a lengyelekre. Ami még megerősíti a narratívát, az az, hogy a „Biden” mögött álló kombó biztosította a tervezést, a hírszerzést és koordinálta a logisztikát, míg a végső cselekményt – jelen esetben a C4 robbanóanyagot felrobbantó szonárbóját – a norvég vazallusok ereszthették útnak.

A probléma az, hogy a bóját akár egy amerikai P-8 is ledobhatta. Arra pedig nincs magyarázat, hogy az Északi Áramlat 2 egyik szakasza miért úszta meg sértetlenül.

Hersh munkamódszere legendás. Az 1990-es évek közepe óta az Egyesült Államoktól és NATOniától Eurázsia minden szegletéig a helyszínen dolgozó külföldi tudósító szemszögéből, egy hozzám hasonló ember számára könnyen meg lehet érteni, hogyan használja a névtelen forrásokat, és hogyan fér hozzá, és védi, kiterjedt kapcsolati rendszerét: a bizalom mindkét irányban működik. Profi szakmai múltja abszolút páratlan.

De persze a lehetőség továbbra is fennáll: mi van, ha őt is kijátsszák? Lehet, hogy ez nem több egy kisebb zsiványtanyánál? Végül is a narratíva vadul ingadozik a legapróbb részletek és a jó néhány zsákutca között, állandóan írásos bizonyítékokat és túl sok embert állít előtérbe az ügy kapcsán, ami túlzott kockázatot jelent. A CIA, amely túl sokat tétovázik a keményebb eszközök bevetésén, egy igazi vörös riasztás a történetben, különösen, ha tudjuk, hogy az ideális víz alatti szereplők egy ilyen művelethez a CIA Különleges Tevékenységek Osztályától származtak volna, nem pedig az Egyesült Államok haditengerészetétől.

Mit fog tenni Oroszország?

Valószínűleg az egész bolygó azon gondolkodik, mi lesz az orosz válasz.

Felmérve a sakktáblát, a Kreml és a Biztonsági Tanács látja, hogy Merkel bevallotta, a Minszk 2 csak csel volt; az Északi Áramlatok elleni birodalmi támadást (megértették a helyzetet, de lehet, hogy nem minden bennfentes adatot közölt Hersh forrása); hogy Bennett volt izraeli miniszterelnök nyilatkozatban részletezi, hogyan ölték meg az angol-amerikaiak az ukrán békefolyamatot, amely tavaly Isztambulban jó úton haladt.

Így nem csoda, hogy a Külügyminisztérium egyértelművé tette, hogy amikor az amerikaiakkal folytatott nukleáris tárgyalásokról van szó, a jóindulat minden javasolt gesztusa „indokolatlan, időszerűtlen és szükségtelen”.

A minisztérium szándékosan és kissé baljóslatúan nagyon homályosan fogalmazott egy kulcskérdésben: a „stratégiai nukleáris erők objektumait” illetően, amelyeket Kijev támadott meg – az amerikaiak segítségével. Ezek a támadások „katonai-technikai és információs-hírszerzési” vonatkozásúak lehettek.

Amikor a déli államokról van szó, amire a Hersh-jelentés rámutat, az a Szélhámos Szuperhatalom, óriási vérvörös betűkkel, mint a terrorizmus állami szponzora: a nemzetközi jog rituális temetése a Balti tenger fenekén, sőt még a Birodalom halvány pótszere is, a „szabály alapú nemzetközi rend”.

Időbe telhet, amíg teljes mértékben beazonosítják, hogy melyik rejtett frakció használhatta fel Hersht programja népszerűsítésére. Természetesen tisztában van vele, de ez soha nem lett volna elég ahhoz, hogy távol tartsa egy ilyen ütős esemény kutatásától (három hónap kemény munka). Az Egyesült Államok legfontosabb hírcsatornái mindent megtesznek, hogy elnyomják, cenzúrázzák, lealacsonyítsák és figyelmen kívül hagyják a jelentését; de ami számít, az az, hogy a déli államokban már futótűzként terjed.

Eközben Lavrov külügyminiszter Medvegyevhez hasonlóan teljesen elzárkózott, elítélve azt, ahogy az Egyesült Államok „totális hibrid háborút robbantott ki” Oroszország ellen, miközben mindkét atomhatalom a közvetlen konfrontáció útján halad. És mivel Washington célul tűzte ki Oroszország „stratégiai vereségét”, és a kétoldalú kapcsolatokat tűzgolyóvá változtatta, nem lehet többé „business as usual” (hagyományos üzletmenet).

Az orosz „válasz” – még Hersh jelentése előtt – egészen más szinten van; fejlett dollármentesítés a spektrumban, az EAEU-tól (Eurázsiai Gazdasági Szövetség) a BRICS tagokig és azon túl; és a kereskedelem teljes átirányítása Eurázsia és a déli államok más részei felé. Oroszország szilárd feltételeket teremt a további stabilitáshoz, már előre látva az elkerülhetetlent: azt az időt, amikor frontálisan megütközik a NATO-val.

Ahogy az energikus válaszok jönnek-mennek, a csatatéren tapasztalható tények azt mutatják, hogy Oroszország tovább nyomja az amerikai/NATO proxy (az ellenfelet támogató) hadsereget teljes stratégiai kétértelmű módba. Az Északi Áramlatok elleni terrortámadás természetesen mindig ott lesz a háttérben. Lesz visszacsapás. De ez Oroszország által választott időben, módon és helyen fog történni.

Forrás:strategic-culture