Az amerikai birodalom és az orosz–kínai tandem vetélkedése ma már a Csillagok háborúja képletébe illeszthető.
Hollywood a fény, a csillogás, a fiatal színészek álma, akik képesek bármit eltűrni, hogy elérjék példaképeik időnként irritáló gazdagságát. Szó szerint színpadi paraván, amit a földi halandók közül sokan így is képzelnek. Hollywood valóban ennyi lenne? Egy-egy forgatókönyv megvalósítása, hogy a nagyérdeműt lekösse a filmvászon előtt? Vagy létezik egy második élete is?
Időnként ugyanis, a legvakmerőbb jóslatokat megszégyenítve, „látják a jövőt” – pontosabban a jövő történéseit – olyan alkotások jelenetein keresztül, melyek cselekménye egyszer csak szinte szóról szóra meg is valósul a mindennapi életünkben. Vegyük például a Csillagok háborúját – bár egyetlen részt sem láttam teljes egészében –, amely harminc évvel korábban előrevetítette, pontosan megjósolva napjaink politikai mozgalmait, narratíváit. A kocsmák és űrkabinok „kevert népessége”, akik mégis emberi hangon beszélnek, a nemzetek nélküli globális világ képe, amelyet egyetlen erő tart egyben. Az „erő”, amellyel szemben minden más hatástalan.
Az alternatíva nélküli globalizmus – hollywoodi jóslat szerint – megjelenik az Európai Egyesült Államok politikai törekvéseiben, miközben az „erő” politikája alig kivédhetően nyakunkra hurkolja zsinórját.
Ez különösen szembetűnő korunk fegyveres összecsapásainál és más, szélsőséges események idején. Egyes elemzők, akik persze nem hollywoodi forgatókönyvírók, egyre gyakrabban az atomháború előjátékaként kezelik a jelenlegi helyzetet. De mi van akkor, ha a katonai erőfitogtatás és a konkrét véres összecsapások – Ukrajna, Izrael – csupán elterelő hadműveletek az igazi, mélyben folyó erődemonstráció érdekében? A világok harca – a vörös vonal átlépése – nem katonai, hanem gazdasági összetűzésben testesül meg.
Egyértelmű ambíciók rajzolódnak ki a nemzetközi porondon, ahol a korábbi unalmasnak tűnő, egypólusú világ befolyása pozíciót veszít, noha Washington szövetségi rendszere még nem vesztette el teljesen az erejét. A helyzet annyiban változott, hogy az úgynevezett Hetek csoportja vagy a NATO komoly kihívóra talált a BRICS formátumban.
Így, megjelent a váratlan és persze kellemetlen ellenfél, ahol Oroszország és Kína mellett alapítók még olyan nem kevésbé fontos országok, mint India, Brazília vagy Dél-Afrika. Az amerikai erőközpont és az orosz–kínai tandem – a BRICS-szel a hátuk mögött – vetélkedése ma már a Csillagok háborúja képletébe illeszthető, és csak az a kérdés, ki tekinthető a gonosz birodalmának.
A felmerülő kérdésekre adható válaszok között sok objektív és persze szubjektív momentum színesíti az élet forgatókönyvét. Az új és feltörekvő erő (BRICS) az amerikai belpolitikai ütközetekre, különösen a közelgő elnökválasztásra úgy tekint, mint olyan folyamatokra, melyek komoly energiát és kreativitást vonnak majd el az Egyesült Államok nemzetközi porondon eddig betöltött aktivitásától, függetlenül attól, hogy a republikánusok kerülnek-e hatalomra vagy marad a demokrata vezetés. A dollár elleni támadás, szerepének leértékelése, azaz nemzetközi erejének mérséklődése is újabb és újabb stratégiai és taktikai lehetőséggel bír számukra. További előnyként értékelhető, hogy a BRICS-alapítókhoz csatlakozni kívánó mintegy három tucat ország között az első sorokban menetel Szaúd-Arábia, Irán, Törökország is.
Olyan országok erősítik az új „erőt”, melyek a ritkaföldfémek, az urán és más értékes nyersanyagok terén előnyben vannak a Hetekkel szemben. Ezen körülmény pedig alapvetően átrendezheti a nemzetközi piacot, a beszerzési lehetőségeket és főként a beszerzési árakat.
A felsorolt anyagok ugyanis döntő jelentőségűek, hiszen esetükben a modern technológia alapvető szükségleteit kielégítő alapanyagokról beszélünk.
A BRICS potenciális növekedésének hatása nem hagyja érintetlenül az energiapiacot sem. Az oroszok mellé már Szaúd-Arábia és Irán is bejelentkezett, így a fosszilis energiaforrások és azok elérése szintén fegyverként használható. Ez az új szövetség egyre erősebbé válik, és nem túlzás azt állítani, hogy mindazok, akik kívül maradnak, a viaskodásból eredően gazdasági senkiföldjére kerülhetnek, szembesülve a közeljövőben teljesen kiszámíthatatlan folyamatokkal.
A régi erőtér képességeit azonban mégis hiba lenne alábecsülni.
Az elmúlt hetven év amerikai erőpozíciója jelenleg azért áttörhetetlen, mert a globális formában kiépített pozíciója megkérdőjelezhetetlen, és rövid távon képes megőrzi a stabilitását. Amerika a magas hozamú iparágakban versenyelőnyt élvez, hisz a fegyvergyártásban, a gyógyszeriparban, az elektronikában és a mindezeket koordináló bankrendszerben olyan erőfölényt épített ki, amely az érdekeltek profiterejét garantálja.
Ezeken a területeken a fokozódó vásárlói igény miatt, mely nem nélkülözi a félelmetesen hatékony reklám-rávezetést, két-háromszáz százalékos profit is realizálható. Míg más iparágakban, mint az élelmiszer- és könnyűipar vagy akár a szolgáltatások nagy részében alacsony a haszonkulcs, és ezért élesedik is a verseny, ami időnként „háborúba” fordul. Az Egyesült Államok ipari fölénye a fenti tények tükrében még mindig rendkívül stabil. Ezen okok miatt látható, hogy a gazdasági és politikai összecsapás egyre hevesebbé válik.
Ahhoz, hogy a hollywoodi forgatókönyvet mégis hibára kényszerítsük, fontos lenne, hogy Moszkva és Peking őrizzék meg nyugalmukat, óvatosan kezelve a képzeletbeli gázpedált, ezzel is elkerülendő a mindig kétséges vészfékezést. Helytelen lenne feltételezniük, hogy a „régi erő” már nem hatékony.
Talán meggyengült a védvonala, de mindig is a támadó fegyverrendszere volt az erősebb, hisz a világot indult elfoglalni hét évtizeddel ezelőtt. Ami logikusan azt jelenti: egy „beszorult” állapotban nem védekezni akar. Ha sarokba szorítják, kénytelen lesz totális erővel lépni, ami nekünk, nézőknek sokkal inkább valóságként csapódik majd vissza, nem pusztán egy hollywoodi film illúziójaként.
