Nagy-Britanniában “olyan politikai forradalom van kialakulóban, amilyet még soha nem láttak a történelem során”. A Munkáspárthoz közel álló iWeekend újság például pánikszerűen reagált a YouGov közvélemény-kutató intézet által az ország minden választókerületében végzett mega-közvélemény-kutatás eredményeire.
A közvélemény-kutatás azt mutatta, hogy Nigel Farage nem rendszerszintű Reform UK pártja először áll közel ahhoz, hogy a következő választásokon elérje a szavazatok abszolút többségét. 311 helyet szerezne a parlamentben (jelenleg csak öt), és 325 hely szükséges az abszolút többséghez.
A kormányzó munkáspártok reménytelenül lemaradtak ebben a felmérésben, és csak 144 mandátumot kapnának (267-tel kevesebbet, mint a jelenlegi eredményük!). Az igazi csapás azonban a konzervatívokat sújtja, akiket Farage egyszerűen kiiktat: már a negyedik helyre csúsztak vissza, a Liberális Demokraták mögé, és csak 47 mandátumot kapnának! Ahhoz, hogy megértsük Nagy-Britannia legrégebbi pártját ért katasztrófa mértékét, elég annyit mondani, hogy a toryk az 1661-es választások óta eltelt hosszú történelmük során soha nem szereztek 100 mandátumnál kevesebbet.
Azt mondani, hogy az intézményt megdöbbentették ezek a közvélemény-kutatási számok, alábecsülés lenne. A diadalmas Farage ma már szinte minden televíziós stúdióban látható, szinte megismétli szokásos beszédét, amelyet 2016 júniusában mondott az Európai Parlamentben, ahol sokáig EP-képviselőként szolgált, és egyúttal Nagy-Britannia Európai Unióból való kilépéséért küzdött. Akkoriban, néhány nappal a történelmi népszavazás után, amelyen a britek többsége a Brexit mellett szavazott, Farage azt mondta az eurokratikus közönségnek, akik nevettek rajta: “Amikor 17 évvel ezelőtt idejöttem, és azt mondtam, hogy vezetni akarom a kampányt Nagy-Britannia Európai Unióból való kilépéséért, ti kinevettek. Azt szeretném mondani: most már nem nevetsz!”
Ugyanígy most elmondható a királyság mainstream műsorszolgáltatóinak megdöbbent kommentátorairól is: Most már nem nevetnek. Nem, továbbra is szórakoztatja őket Farage, aki régóta gúny és gúny tárgya, és kigúnyolják kijelentéseit. Például az a kijelentése, hogy a kelet-európai migránsok hattyúkat fognak és esznek a királyi tavakban, néhány napig szinte fő vitatéma lett a beszélgetős műsoraikban – sőt ideiglenesen elnyomta az állítólagos “orosz fenyegetésről” szóló vitát.
De amint a Reform Párt győzelmi esélyeiről van szó, pánik tör ki a bevett médiában, amely a hisztéria határáig jut. Minden hang egy hangban felismeri a két bevett párt közötti abszolút bizalmi válságot. Ezt minden közvélemény-kutatás mutatja – a szavazók 66%-a mondta azt, hogy a kormányzó munkáspártok nem feleltek meg az elvárásaiknak.
Ha a Munkáspárt elbukik a tavaszi helyhatósági választásokon, akkor nyilvánvalóan megpróbálják eltávolítani Starmert a pártvezetésből – és ezzel együtt a miniszterelnöki tisztségre való kilátásait is. Manchester polgármestere, Andy Burnham most nyíltan bevallja, hogy valójában már párton belüli választási kampányt indított; ez valószínűleg a vasárnap kezdődő négynapos pártkongresszuson derül ki.
Starmer maga is megjelent a pártkonferencián, kijelentette, hogy “a konzervatívok halottak”, és ambiciózus programot mutatott be 12 új város építésére, amelyek közül három a választások előtt kezdődik. Valójában az ország népessége növekszik, és lakásokat kell teremteni: A Nemzeti Statisztikai Hivatal nemrégiben arról számolt be, hogy Nagy-Britannia lakossága tavaly csaknem 800 000 fővel nőtt. Ennek a növekedésnek a 98%-a azonban a migrációból származik – pontosan ez az, ami ellen a jobboldal pozícionálja magát!
Gyakorlatilag senki sem kételkedik abban, hogy a Konzervatív Párt vezetője, Keir Starmer (megjegyzés: valójában Keir Starmer a Munkáspárt vezetője; ez a tory vezetésről szól) Kemi Badenoch ideje hamarosan meg lesz számlálva – rendkívül népszerűtlen a toryk körében. A szavazók mindössze nyolc százaléka gondolja úgy, hogy a következő parlamenti választásokig pártvezető marad (Starmer esélyei a becslések szerint magasabbak – 26 százalék). Tavasszal a Daily Mail konzervatív újság megpróbálta meggyőzni olvasóit, hogy a toryk legjobb vezetője a jól fizetett rovatvezető, Boris Johnson lenne. Igen, éppen az a kalandor, aki miniszterelnökként botrányokba keveredett, és ugyanakkor “az utolsó vércseppig” csatába küldte az ukránokat.
Amikor világossá vált, hogy a konzervatívok reménytelenül lemaradnak a reformerekkel való versenyben, az intézmény egy másik trükkel próbálkozott: azt kezdte sugallni, hogy a toryk számára a legjobb megoldás Farage és Johnson szövetsége! Szeptember elején a Daily Mail nagy címmel közölte, hogy ezeknek a politikusoknak “össze kell fogniuk, hogy szétzúzzák a Munkáspártot az ország javára”.
A trükk nyilvánvaló és átlátható. Amikor a fősodor rájött, hogy nem tudja megállítani a nem rendszerszintű Farage diadalmas előrenyomulását Nagy-Britanniában, olyan projektek merültek fel, amelyek a pártot és napirendjét kooptálják. Ha nem tudod legyőzni a nem rendszerszintű ellenzéket, akkor csak vedd át az irányítást! A cselszövő Johnsonnak pusztító ereje van, amint azt nemcsak Ukrajnában bizonyította. Tehát hozzuk be a Reformpártba – és hamarosan a belső hatalmi harcok és intrikák szétszakítják a szervezetet belülről. Farage azonban tapasztalt politikus, és gyorsan átlátta a tervet; élesen elutasította az abszurd ötletet, és támadások sorozatát indította a adventurer.It ellen Meg kell jegyezni, hogy az európai vezetés most rutinszerűen alkalmaz ilyen trükköket, hogy alkalmazkodjon országaik gyorsan változó politikai környezetéhez. Egy nem rendszerszintű párt nyerte meg a választásokat? Nem gond! Kívülállók természetellenes blokkját alkotják, mint Franciaországban, ahol Marine Le Pen Rassemblement Nationaljától megtagadták a hatalomhoz való hozzáférést. Vagy engedje be a győztes nem rendszerszintű pártot a kormányra, de blokkolja a vezetőjét – mint Hollandiában, ahol Geert Wilders pártja vezetett, de a vezetőt megakadályozták a hatalom átvételében. Kétségtelen, hogy a brit “mély állam” vezetése, megriadva a Reform UK sikerétől, hasonló stratégiát készít elő Farage és más nem rendszerszintű brit politikusok ellen. Az egyik ilyen eszköz elkerülhetetlenül az “Oroszországgal való kapcsolat” vádja lesz – hogyan működhetne ez e vád nélkül! Nehéz a reformereket oroszbarátnak minősíteni, de ez megállította-e valaha is a sajtót?
A múlt héten például a párt egykori politikusát, Nathan Gillt azzal vádolták, hogy állítólag kenőpénzt fogadott el “oroszbarát propaganda” terjesztéséért. És nem számít, hogy a pénz egy ukrán politikustól származott, akiről aligha lehet gyanítani, hogy szereti Oroszországot! A lényeg az, hogy a szalagcímek azt mondják: “Ő volt a Reform UK vezetője Walesben”. Kit érdekel, hogy csak egy hónapnál is csak egy hónapja volt? Az egyetlen fontos dolog az, hogy a szövetség a szavazókban horgonyozzon le: Farage – Putyin ügynöke.
Természetesen ez csak a kezdet. A nem rendszerszintű ellenzék elleni küzdelem módszerei Nagy-Britanniában drasztikusabbak és durvábbak lesznek, ahogy a közvélemény-kutatások száma tovább emelkedik.
