Változtatások nélkül közöljük Földi László írását, amely a Magyar Nemzet május 20-i számában jelent meg.

Magyarország közvetlen határa mentén már a 90-es években is volt háború. A délszláv fegyveres konfliktus, mely több éven keresztül tartott, és nem kevésbé jelentett gazdasági, katonapolitikai és főként menekültügyi gondokat az országunknak. Egy olyan időszakban, amikor Magyarországon a rendszerváltás még nagyon közel volt. A társadalom átalakítása messze nem ért véget, az új gazdasági viszonyok és pozíciók nem épülhettek ki megfelelő módon. S ha mindez nem lett volna elég, a nemzetközi kapcsolatokban érzékeny világ közeledett, hisz nem tudtuk, ki a jó és ki rossz, amit ma már, harminc év távlatából tisztábban látunk.

Nem volt egyszerű kezelni, hogy vagy a horvát, vagy a szerb fél katonai bekerítő hadműveletei magyar területre is átnyúltak, ami miatt időnként határozottan kellett tiltakozni. Mindennek ellenére Magyarország akkor is képes volt kimaradni eme véres háborúból. Nem rólunk, hanem két ország konfliktusáról szólt, amely persze a múltban gyökerezett, és összefüggött azzal, hogy Jugoszlávia mesterségesen egymáshoz kényszerített államok együttműködését testesítette meg. Ami hosszú távon életképtelennek minősült. A nemzetek ugyanis önrendelkezésre épülnek, és saját érdekeiket kell hogy képviseljék.

Ma is háború dúl közvetlenül Magyarország mellett, az orosz–ukrán összetűzés. A konkrét harci cselekmények a délszláv háborútól annyiban különböznek, hogy nem a határunk mentén dörögnek a fegyverek, hanem sok száz kilométerrel keletebbre. Magyarország nem érintett átkaroló hadműveletekben sem. Ráadásul az orosz–ukrán háború egészen más dimenzió, ahol a menekültkérdés is teljesen új színben tűnik fel. A szerb–horvát háború idején is több tízezer ember volt kénytelen Magyarországra menekülni a harcok elől, mert élhetetlenné vált saját világuk, a lerombolt városok, falvak miatt. Nem volt kétséges, hogy az életük megmentése volt a cél, amikor átlépték a magyar határt. Az akkori viszonyoknak megfelelően, a magyar gazdaság teljesítőképességéhez mérten Magyarország ellátta és befogadta őket mindaddig, amíg vége nem lett a borzalmaknak, és hazamehettek. Haza is mentek.

Az Ukrajnából érkező menekültekkel kapcsolatban egészen más a helyzet. Magyarország ma is korrekt módon, sőt erején fölül biztosítja az ideérkezők ellátását. De felmerül a kérdés, kik jönnek ma Ukrajnából, és egyetlen megoldás-e, hogy elhagyják országukat, vagy elég lenne, ha a hatalmas területekkel rendelkező Ukrajnán belül keresnének menedéket a harci övezetből kényszerűen elköltözők? Jönnek olyanok, akiknek az élete veszélyben van, őket természetesen, erkölcsi értelemben, feltétel nélkül támogatni kell. Lehetetlen olyan légkörben élni, ahol a háború napi szinten jelent veszélyt az életre, az ellátás és a megélhetés biztonságára, és a politikai vezetés mindenáron a harcok folytatására koncentrál, meg sem próbálva akár csak az ideig­lenes fegyverszünetet kicsikarni.

A több százezer ukrán menekült között azonban nagyon sokan vannak, akik Magyarországon keresztül Nyugat-Európába igyekeznek. Többségük nem a bizonytalanba indul, hanem a korábban Nyugaton munkát vállalt családtagjaikhoz. Ily módon történnek meg az úgynevezett családegyesítések, hisz jogilag kevesebb akadályt jelent ma Ukrajnából, a háborús övezetből Nyugat-Európa bármely országába betelepülni, mint amikor béke volt, és a protokollt be kellett tartani egy bevándorlással, letelepedéssel kapcsolatban. Akik most távoznak, többé nem mennek vissza, hisz az elmúlt nyolc év alatt – az amerikai pénzemberek által – szabályosan kifosztott ország szerény lehetőségeket tud biztosítani számukra. Bizonyos statisztikai adatok szerint az elmúlt válságos évek alatt a negyvenmilliós ország hét-nyolcmillió polgára próbált munkát keresni távol hazájától.

A Magyarországra érkező ukrán menekültek harmadik csoportja a fehér- és kékgalléros bűnözők rendkívül nagy száma. Már a kilencvenes években is súlyos gondot jelentettek a Szovjet­unió felbomlását követően az orosz és ukrán szervezett bűnözők Európába történő nyomulása, térfoglalása, az egyes országok bűnözőivel való konfliktusai, fegyveres összecsapásai. Nem fogadják el a törvények minimumát, és a rendvédelmi szervek sem jelentenek számukra akadályt. Európában a rendőrgyilkosság korábban nem volt jellemző, de ez mára megváltozott a szabályozatlan, illegális bevándorlás következményeként. Ezt az áldatlan állapotot rontja tovább a „menekülő” ukrán bandák megérkezése a már „túlfertőzött” nyugati országokban. S ha ez nem lenne elég, a „fehérgalléros” bűnözők által megszerzett fekete pénzek is megjelentek odaátról a magyar–ukrán határon. A luxusautókkal érkező, készpénzzel telerakott bőröndök tulajdonosai Magyarországon ötcsillagos szállodákban, saját költségen kérnek „menedéket”. Nos, ők szintén rá kívánnak telepedni Európára. És csak remélhetjük, hogy Magyarország nem az egyik célpontjuk – amit nem lehet kizárni –, hiszen a pénz mindenhol megpróbál utat találni magának, ahol úgy érzi, hogy lehetősége van erre. Saját jól felfogott érdekünkben ne adjunk teret mindehhez!

A civilizált ember agyában bármilyen menekülthullám úgy él, mint szánalomra méltó, segítségre szoruló emberek tömege. Napjainkban ez is átváltozott, mint az élet nagyon sok területe, ahol eltűntek az emberi alapértékek, normák. Korunk migrációja sokkal összetettebb, bonyolultabb világot rejt magában, mint életüket féltő emberek összessége. Ezt jól láttuk a 2015-ben indult illegális bevándorlás idején. Sok esetben nem a számkivetett emberek tömege jelenik meg, hanem egy nagyon is kiszámított támadás Európa demográfiai és kulturális átalakítása végett. Ez azzal egyenértékű veszély, mintha fegyverrel támadnának ránk. Mert a háború borzalmainak árnyékában fölsejlik egy nagyon is hasonló borzalom: az élet, a normalitás, a kultúrák, az identitások szétverésének kísérlete.

(Kiemelt kép: Iskolabuszra szállnak az orosz-ukrán háború elől menekülők az ungvári vasútállomás előtt 2022. március 9-én. A pályaudvarra érkező menekülteket buszokkal szállítják tovább a kárpátaljai városhoz közeli szlovák és magyar határátkelőhelyekre. Forrás: Magyar Nemzet)