Minden halál áldott. Minden halál ünnepelhető lehetne. Mert minden halál mennyei születésnap. Mégis nagyon megütközünk azon, hogy egyes szekták táncolnak temetéseken. Mert ez borzasztó és ízléstelen.

Az emberi veszteség

A szeretteink halála nagyon fáj. Jézus, mivel valóságos ember volt, elsírta magát, amikor látta, hogyan siratják barátját, a halott Lázárt. (Jn 11,35) Könnyekre fakadt, pedig tudta, hogy Márta és Mária testvérét életre fogja kelteni. Ha a tökéletes ember sír egy haláleset láttán, akkor az a tökéletes, hogy megrendülünk, ha elveszítünk valakit. Mélyen emberi az elmúlás okozta fájdalom. Nem önkínzás akkor, hogy minden évben legalább egyszer kimegyünk a temetőbe és fölszaggatjuk a halál okozta sebeket?

Akit nagyon szeretünk

Az elgyászolás hosszú folyamat. Talán soha nem is ér véget. Amikor kimegyünk azoknak a sírjához, akik már a Teremtőnél vannak, valójában azt fejezzük ki, hogy összetartozunk. Még mindig valahogy együtt vagyunk. És ez nem illúzió. Mert ha hisszük, hogy van élet az élet után, ha elfogadjuk az egyház hitét, akkor valami nagyon megnyugtatót kapunk a tanításából. A teológia ismeri a megdicsőült egyház és a küzdő egyház fogamát. A küzdő egyház Krisztus titokzatos testének, az egyháznak a földön élő tagjaiból áll. Küzdünk élettel, bűnnel, kisértéssel. A megdicsőült egyház tagjai már a mennyben élnek. De a két egyház tagjai között létezik együttműködés.

Erős, mert hitvallás

Amikor minden évben fölkeressük a temetőben a halottjaink nyugvóhelyét, akkor hitvallást teszünk. Nem csak koszorút és mécsest helyezünk el a síron, hanem cselekedetünkkel tanúságot teszünk hitünkről: Istenben és a mennyek országában, és a szentek egységében. A temetőlátogatás, tehát, nem egy fájdalmas és kötelező szokás, hanem hathatós és határozott tanúságtétel. Ebben van igazi ereje.

Esztelen és rab

És van még egy érzés, ami minden halottak napján hatalmába keríti az embert. Tudjuk, hogy mi magunk is meg fogunk halni. De ez nem letaglózza a hívő embert, hanem fölismerteti vele a tényt, hogy lehet szabad.

Ismerjük Jézus példabeszédét a gazdáról, akinek nagy termése lett és új csűröket akart építeni magának. Hosszú távra tervezett, és úgy látta, hogy vagyona erre az időre ellátja őt. Neki mondta Jézus, hogy esztelen. „Esztelen, még az éjjel visszakérik tőled lelkedet. Amit gyűjtöttél, kire marad?” (Lk12, 20) Erre a kérdésre válaszolhatunk bármit, csak azt nem, hogy ránk maradna. Aki, tehát, a saját halála felől jól gondolkodik, az sokkal szabadabb a földi dolgoktól. Nem lesz az anyagiak rabja. Jó polgára az Isten országának. Imádkozzunk a halottak napján azért is, hogy minél több jó és szabad ember éljen Isten küzdő egyházában!

Rákóczi Piroska