2024.október 5.
Aurél, Placid, Attila
Hírek 🔊

Hogyan lehet parancsra szeretni?

Facebook
Email
Telegram
Twitter
VK
Nyomtat

Adja hozzá a VDTA friss híreit a Google hírfolyamához

A kísértő a paradicsomban azt mondta, hogy a jó és rossz tudásának megszerzésével az ember olyan lesz, mint az Isten. A Második Isteni Személy, az Ige testté lett, és olyanná akart tenni bennünket, mint amilyen Ő maga. Azt akarta, hogy mindent szeretetből tegyünk.

De hogyan lehet parancsra szeretni?

Nézzük meg János evangéliumának azt a részét, amelyben a Megváltó utasításba adja az embertársaink szeretetét:

„Az az én parancsom, hogy szeressétek egymást, amint én szerettelek benneteket. Senki sem szeret jobban, mint az, aki életét adja barátaiért. Ha megteszitek, amit parancsolok nektek, a barátaim vagytok. Nem nevezlek többé szolgának benneteket, mert a szolga nem tudja, mit tesz ura. Barátaimnak mondalak benneteket, mert amit hallottam Atyámtól, azt mind tudtul adtam nektek. Nem ti választottatok engem, hanem én választottalak benneteket, s arra rendeltelek, hogy menjetek, teremjetek gyümölcsöt, maradandó gyümölcsöt. Akkor mindent megad nektek az Atya, amit a nevemben kértek tőle. Ezt a parancsot adom nektek: szeressétek egymást!” (Jn 15, 12-17)

Jézus parancsa így is hangozhatna:

„Mindenki parancsol nekünk. Sok nehéz dolgot kell teljesíteni. Diktálnak nekünk és megaláznak minket a rómaiak, lehetetlent parancsolnak a farizeusok, ezzel szemben az én parancsom az, hogy szeressétek egymást.”


De mi is akkor a szeretet?

Jézus azt tanítja, hogy a szeretet az áldozathozatalban nyer végső igazolást. A szeretetről példát ad, nem verset ír. A verset majd az utolsó apostol, Pál írja meg, aki megalkotja a világirodalom szeretetről szóló legnagyobb versét (vö. 1Kor 13). Innen tudjuk, hogy a szeretet az a művészeti ág, amelyben minden ember világraszólót alkothat. Szeretetből mindenki lehet zseni. Csak fel kell nőni a feladathoz.


Jó mulatság, férfi munka

Sokan félnek szeretni, mert a szeretet sebezhetővé tesz. Ezek a sebek azonban az áldozat sebei. Egy-egy tüske Jézus koronájából. S ha ezek áldozati sebek, akkor a feltámadás után éppúgy azonosíthatóvá teszik a szerető szívű embereket, mint a Megváltó csuklóján a szögek nyomai.

Manapság sokan gondolják úgy, hogy szeretetvágyat kimutatni nem egyszerűen gyengeség, hanem gyerekesség. Őket kérem, hogy figyeljenek oda Pál apostol néhány sorára, amit a Szeretethimnuszban ír:

„Amikor még gyermek voltam, úgy beszéltem, mint a gyermek, úgy gondolkodtam, mint a gyermek, úgy ítéltem, mint a gyermek. De mikor férfivá nőttem, elhagytam a gyermek szokásait.” (1Kor 13,11)

A szerető embernél nincs érettebb személyiség. Csak el kell határozni.

Rákóczi Piroska

Mi a reakciód?
👍tetszik
8
👍tetszik
👎nem
0
👎nem
💘szeretem
10
💘szeretem
😡dühítő
0
😡dühítő
😂vicces
0
😂vicces
😮húha
0
😮húha

Vélemény, hozzászólás?

Iratkozzon fel a Védett Társadalom Alapítvány hírlevelére!

Adja hozzá a VDTA friss híreit a Google hírfolyamához