A halál nem normális. A szenvedés nem normális. Ha Jézus kereszthalála és föltámadása által legyőzte a halált és Ő volt minden emberség mércéje, a normája, akkor sem a bűn, sem a halál, sem a szenvedés nem normális. Ezzel azt állítom, hogy a megromlott istenkapcsolat és az ateizmus sem normális. De ha a normálist úgy határozzuk meg, mint átlagosat, akkor a nyugati világban miért ne lenne normális, átlagos az istenhit nélküli élet?
Egy nap Isten szemében ugyanannyi…
Amikor az emberről egyetemes értelenben beszélünk sohasem szabad elfelejteni, hogy ez a fogalom nem csak a ma földön élő istenképmásokat foglalja magába, hanem a földön valaha élt összes embert. Péter apostol is ezt írja „Szeretteim, főképp egy dolog ne kerülje el figyelmeteket: az, hogy egy nap az Úr előtt annyi, mint ezer év, ezer év pedig annyi, mint egy nap.” (2Pét3, 8) Vagyis amikor a normális embert akarjuk megismerni, nem a 21. századot kell vizsgálnunk. Ilyen értelemben pedig bátran kijelenthetjük, hogy sokkal több ember hitt Istenben, mint ahány nem. Az istenhit normális.
Jézus tanítása a normalitás jegyében
Jézustól ezt halljuk a Márk szerinti evangéliumban, amikor az imádkozásról beszél: „11Közületek melyik apa ad a fiának követ, amikor az kenyeret kér? Vagy ha halat, akkor hal helyett tán kígyót ad neki? 12Vagy ha tojást kér, akkor talán skorpiót ad neki? 13Ha tehát ti, bár gonoszak vagytok, tudtok jót adni gyermekeiteknek, mennyivel inkább adja mennyei Atyátok a Szentlelket azoknak, akik kérik tőle.” (Mk11 11-13) Ebből a pár sorból látszik, hogy minden hallgatója, kortársa számára alaphelyzet, hogy a szülők a legjobbat akarják gyermekeiknek.
Egy másik helyzetben így beszél a kicsikről: „Aki befogad egy ilyen gyereket az én nevemben, engem fogad be. Aki pedig engem befogad, nem engem fogad be, hanem azt, aki küldött engem.” (Mk3, 37) Ezzel a gondolatával addig megy, hogy egy gyermek elfogadása, Isten elfogadása.
Jézus, tehát, olyan világot rajzol meg nekünk, ahol az a mindennapi kiinduló pont, hogy az ember elfogadja a gyerekeit, és csak jót tesz nekik. És innen jutott el a világ az abortuszig…
Akkor korunk normális?
Gondolom, hogy mindenki, aki ma él, érzi a lelke mélyén, hogy abnormális korban él. Jézus kora sem volt paradicsomi, de voltak benne normák. Volt egy Abszolútum, és mindent hozzá mértek a társadalom széles rétegei. Amikor az ember először építette a közösségi létét valamilyen relativista eszme „alapjára”, akkor még eggyel távolabb lépett a paradicsomi létformától, mint ahol a világ Jézus korában tartott. Akkor értelmetlen lett volna Jézus áldozata? Akkor mégsem győzte le a bűnt? De. Legyőzte a bűnt és a halált is. De tudta és látta, hogy az emberiség még a Szodomában élteknél is nagyobb bűnöket fog elkövetni. Erre készítette föl tanítványait. Hogy arra a kérdésre is válaszoljak, hogy értelmetlen volt-e Jézus áldozata, egy kérdést kell mondanom: Hol tartana ma az ember, ha Jézus meg nem váltja?
