A halál nem normális. A szenvedés nem normális. Ha Jézus kereszthalála és föltámadása által legyőzte a halált és Ő volt minden emberség mércéje, a normája, akkor sem a bűn, sem a halál, sem a szenvedés nem normális. Ezzel azt állítom, hogy a megromlott istenkapcsolat és az ateizmus sem normális. De ha a normálist úgy határozzuk meg, mint átlagosat, akkor a nyugati világban miért ne lenne normális, átlagos az istenhit nélküli élet?

Egy nap Isten szemében ugyanannyi…

Amikor az emberről egyetemes értelenben beszélünk sohasem szabad elfelejteni, hogy ez a fogalom nem csak a ma földön élő istenképmásokat foglalja magába, hanem a földön valaha élt összes embert. Péter apostol is ezt írja „Szeretteim, főképp egy dolog ne kerülje el figyelmeteket: az, hogy egy nap az Úr előtt annyi, mint ezer év, ezer év pedig annyi, mint egy nap.” (2Pét3, 8) Vagyis amikor a normális embert akarjuk megismerni, nem a 21. századot kell vizsgálnunk. Ilyen értelemben pedig bátran kijelenthetjük, hogy sokkal több ember hitt Istenben, mint ahány nem. Az istenhit normális.

Jézus tanítása a normalitás jegyében

Jézustól ezt halljuk a Márk szerinti evangéliumban, amikor az imádkozásról beszél: „¹¹Közületek melyik apa ad a fiának követ, amikor az kenyeret kér? Vagy ha halat, akkor hal helyett tán kígyót ad neki? ¹²Vagy ha tojást kér, akkor talán skorpiót ad neki? ¹³Ha tehát ti, bár gonoszak vagytok, tudtok jót adni gyermekeiteknek, mennyivel inkább adja mennyei Atyátok a Szentlelket azoknak, akik kérik tőle.” (Mk11 11-13) Ebből a pár sorból látszik, hogy minden hallgatója, kortársa számára alaphelyzet, hogy a szülők a legjobbat akarják gyermekeiknek.

Egy másik helyzetben így beszél a kicsikről: „Aki befogad egy ilyen gyereket az én nevemben, engem fogad be. Aki pedig engem befogad, nem engem fogad be, hanem azt, aki küldött engem.” (Mk3, 37) Ezzel a gondolatával addig megy, hogy egy gyermek elfogadása, Isten elfogadása.

Jézus, tehát, olyan világot rajzol meg nekünk, ahol az a mindennapi kiinduló pont, hogy az ember elfogadja a gyerekeit, és csak jót tesz nekik. És innen jutott el a világ az abortuszig…

Akkor korunk normális?

Gondolom, hogy mindenki, aki ma él, érzi a lelke mélyén, hogy abnormális korban él. Jézus kora sem volt paradicsomi, de voltak benne normák. Volt egy Abszolútum, és mindent hozzá mértek a társadalom széles rétegei. Amikor az ember először építette a közösségi létét valamilyen relativista eszme „alapjára”, akkor még eggyel távolabb lépett a paradicsomi létformától, mint ahol a világ Jézus korában tartott. Akkor értelmetlen lett volna Jézus áldozata? Akkor mégsem győzte le a bűnt? De. Legyőzte a bűnt és a halált is. De tudta és látta, hogy az emberiség még a Szodomában élteknél is nagyobb bűnöket fog elkövetni. Erre készítette föl tanítványait. Hogy arra a kérdésre is válaszoljak, hogy értelmetlen volt-e Jézus áldozata, egy kérdést kell mondanom: Hol tartana ma az ember, ha Jézus meg nem váltja?