Az idő lassan visszafejti, amit a munka terem. A gépek megrozsdásodnak, a házakat újra kell vakolni, a betakarítás után mindig eljön az új szántás ideje. A munkában nem az a legfőbb érték, hogy megváltoztatjuk vele a környezetünket és fönntatjuk vele a testünket, hanem az, hogy a munkavégzés hasonlóvá tesz Istenhez. Hogyan?
Jézus ura a szombatnak is
Jézusról minden farizeus hallott, amikor a Megváltó a földön járt. Tudták, hogy csodákat tesz és hogy a nép prófétának tartja. Féltették tőle a hatalmukat és okosságukat, irigyelték tőle a hatását. Ezért elkezdtek töprengeni azon, hogy hogyan mutathatnák ki, hogy nem Istentől való. Két úton próbálkoztak. Egyrészt azt akarták elhitetni a néppel, hogy őrült, másrészt meg azt, hogy hamis próféta. Kerestek minden alkalmat, hogy valamelyiket rábizonyíthassák. Egyszer az történt, hogy Jézus szombati napon gyógyított. Ekkor azzal támadták meg, hogy istentelen cselekedet szombaton gyógyítani. Jézus ekkor ezt válaszolta: „Az én Atyám mind ez ideig munkálkodik, én is munkálkodom.” (Jn5, 17) Ebből a mondatból nagyon fontos igazságokat tudhatunk meg. Most arra legyünk figyelmesek, hogy az Atya munkálkodik, a Fiú pedig az Atya példáját követve szintén munkálkodik. Vagyis az ember, amikor munkálkodik, akkor Istent utánozza. Ezért a munka hasonlóvá tesz a Teremtőhöz. De miért fáradságos?
Őrizni és művelni
Isten édenkertje tökéletes volt. Mégis munkára hívta benne az embert. A Teremtés könyve így írja ezt le: „Az Úristen vette az embert és Éden kertjébe helyezte, hogy művelje és őrizze.” (Ter2, 15) Vagyis a munka eredetileg az ember tevékenységre szóló vágyát volt hivatott betölteni. Ez nem járt volna mással, mint a jól végzett munka utáni kellemes fáradtsággal. De az ember bűnbe esett és ekkor változott a munkához való viszonya. Isten ezt mondta neki: „Mivel hallgattál az asszony szavára és ettél a fáról, jóllehet megtiltottam, hogy egyél róla, a föld átkozott lesz miattad. Fáradsággal szerzed meg rajta táplálékodat életed minden napján. 18Tövist és bojtorjánt terem számodra. A mező füvét kell enned. 19Arcod verítékével eszed kenyeredet, amíg vissza nem térsz a földbe, amiből lettél. Mert por vagy és a porba térsz vissza.” (Ter3, 17-19) Vagyis a munkához kapcsolódik az erőfeszítés kínzó érzése. De miért ezzel büntet Isten?
Az ember rontotta el
Isten csak jót akar és csak jót tesz. A bűnnel az ember megtörte saját léte szerkezetét. Isten arcát, mellyel teremetetett homállyal fedte el. Tevékenységeibe nehézkedést rakott. Az ember megváltozott és e változás miatt az ember üdvösségéhez más utak vezetnek: küzdelmek útjai. És mégis van valami, ami minden munkában jutalom az ember számára!
Megmutatom a feleségemnek
A házban, ahová születtem élt egy épületasztalos. Egyik munkája egy budapesti templom javításához szükséges állványrendszer megépítése volt. A brigádjával hetekig dolgoztak rajta. Mikor elkészültek vele, nagy büszkeség töltötte el a munkásembert. Megkérte a feleségét, hogy nézze meg a művét. A felesége meg is nézte, de csak létrákat és pallókat látott. Az épületasztalost ez rosszul érintette. Annyira szeretett volna dicséretet kapni attól, akit szeret.
Ezt azért mondtam el, mert ez jól mutatja, hogy a munka az embert jó érzéssel töltheti el, és dicséretet is kaphat érte, csak jó helyen kell kérnie. Isten minden jól végzett munkának örül. Isten minden munkában munkatársunk. Ezért a keresztény ember számára a munka nem büntetés. A munkája istenivé válhat. Csak egyre kell vigyáznia, hogy sose tegye a munkát a maga új istenévé.
