A kérdés, hogy Jézus, ha ma élne, hogyan viszonyulna a tömeges és ellenőrizetlen Európába vándorláshoz, nyilvánvaló anakronizmus – és mégsem érvénytelen. Jézus valóságos ember volt és tudása jó részét ugyanúgy szerezte, mint kortársai. Vallásos zsidó családban nőtt fel, a zsidó kultúra és történelem adat viselkedésének és gondolkozásmódjának alapjait. Minden bizonnyal nagyon sokat imádkozta a zsoltárokat, így a 137. zsoltárt is, amely a zsidóságnak a babiloni fogságával (Kr. e. 597-536-ig) kapcsolatos érzelmeit tartalmazza. Egy olyan idegenbe hurcolásról van szó, ami abban az értelemben nem hasonlít a migrációhoz, hogy nem önkéntes, de arra igenis megtanította a zsidókat, hogy mekkora fájdalom szülőföldjük elhagyása.

A 137. zsoltár rettentő szavai

Kedvem lenne itt idézni ezt a költeményt és utána nem mondani semmit, de többet segítek az olvasóimnak, ha kiemelek pár sort a Dávid királynak tulajdonított szövegből. Íme:

„¹Ott ültünk Babilon folyóvizei mellett,
és sírtunk, amikor Sionra gondoltunk.

²A fűzfákra akasztottuk ott hangszereinket,

³mert énekszót kívántak tőlünk,
akik foglyul ejtettek minket: (…)

⁴Hogyan énekelhetnénk az Úr énekét
idegen földön?

⁵Ha megfeledkezem rólad, Jeruzsálem,
bénuljon meg a jobb kezem!

⁶Ragadjon a torkomhoz a nyelvem,
ha rólad meg nem emlékezem,
ha nem tartom Jeruzsálemet
legfőbb örömömnek!”

Isten dicsőítése olyan tevékenység, amely minden hívő számára édes kötelesség. Jézus sokat töltött magányban és Isten dicsőítésében. Mindezt az anyaföldjén. Joggal feltételezhetjük, tehát, hogy a migrációt a migránsok szemszögéből nézve így értékelné: „Hogyan énekelhetnénk az Úr énekét idegen földön?”. Ez az életérzés lehet azokban az afrikai püspökökben is, akik arra bíztatják a híveiket, hogy maradjanak otthon. Tudják, hogy az út életveszélyes a migránsok számára, és hogy a nyugat nagyvárosaiban hamar lezülleszthetik őket. És tudják, hogy a hazaszeretet jézusi érzés.

Nacionalista volt a világ Megváltója?

Lukács evangéliumából tudjuk, hogy Jézus megsiratta Jeruzsálemet. Ezt olvashatjuk a 13. fejezetben: „⁴¹Amikor közelebb érve megpillantotta a várost, megsiratta. ⁴²„Bárcsak te is felismernéd – mondta – legalább ezen a napon, ami békességedre volna. De el van rejtve szemed elől. ⁴³Jönnek napok, amikor sánccal vesz körül ellenséged, bekerít és mindenfelől ostromol. ⁴⁴Eltipornak gyermekeiddel együtt, akik falaid közt élnek, és nem hagynak benned követ kövön, mert nem ismerted fel látogatásod idejét.” Ezt azért idéztem, hogy alátámasszam, hogy keresztényi, Krisztus-követői érzelem a haza szeretete. De marasztalná-e ez a logika az afrikai és közel-keleti migránsok jelentős részét?

Milyen úton járjon a migráns?

Hatna-e az ének a muzulmán migránsok lelkére, mely szerint nem otthon énekelni dalainkat fájdalmas? Napi tapasztalat, hogy a szíriai vagy az afgán menekültek müezzinjei gond nélkül énekelnek idegen földön. Ez arról árulkodik, hogy céljuk, hogy Európát saját földjükké tegyék. Mit mondhatna nekik egy szelíd és alázatos szívű zsidó férfi, József és Mária gyermeke, ha még hazájukban megkérdenék őt, hogy mi a véleménye a vándorlásról? Ha megkérdeznék, milyen úton menjenek egy jobb élet reményében. Valószínűleg ennyit: „Én vagyok az út, az igazság és az élet.” Hogy ezért megköveznék-e…

Rákóczi Piroska