Amikor a keresztények társadalomhoz való viszonyáról beszélünk, akkor nem kerülhetjük meg az igazi nagy problémát: a társadalmi igazságosság kérdését. Ezt amiatt a tapasztalat miatt is vizsgálni kell, hogy a világban vannak szegények és gazdagok, rabszolgák és szabadok, minden jogon felül állók és jogfosztottak. És azért is vizsgálni kell a társadalmi igazságosság kérdését, mert az ateista ideológiát valló államok saját létük jogosságát leggyakrabban a társadalmi igazságosztás mímelésével igazolják. És van egy belső oknak nevezhető ok, amiért foglalkoznia kell a keresztény teológusoknak a problémával. Ez pedig az, hogy vannak egyházi közösségek, mozgalmak, amelyek a kereszténységet az igazságosztókkal való szövetségben megélt, társadalmat formálni köteles létállapotként fogják föl és ezért fegyvert fognak. És vannak olyan vallási közösségek, amelyek totálisan pacifisták.
Az emberi cselekvés kettős természete
Ahhoz, hogy megláthassuk mi az Isten hatalmas tervében az emberiség és az egyes ember tetteinek viszonya, egy régi vitatémát érdemes közelről megnézni. Júdás elárulta Jézust. Ez vezetett oda, hogy Jézus kínhalált szenvedett, majd dicsőségesen föltámadt. Ennek a történetnek koronként jönnek olyan értelmezői, akik azt vallják, hogy nem ítélhetjük el Júdást, hiszen nélküle nem jutottunk volna el a feltámadásig. Igen, kellett egy áruló. Másképp nem fogták volna el Jézust. De Júdás tette, az ő saját szemszögéből nézve bűn volt. Hatalmas bűn. Júdás tettének kettős természete van. Egyrészt az üdvtörténet szempontjából szükséges, másrészt Júdás szempontjából bűnös. De hogy jön ez a társadalmi igazságossághoz?
A társadalmak időben élő emberi közösségek. Ha igazságosságukat keressük, akkor történeteket kell minősítenünk. A történeteknek emberi szereplői vannak, akiknek cselekedetei kettős természetűek. Egyrészt üdvtörténetiek, másrészt személyes lelki fejlődésük ismeretében morális szempontból megítélhető cselekvések. Az emberiség bizonyos csoportjainak cselekedeteire is igaz ez a kettősség. Lehet, hogy igazságtalan a királyok és az arisztokrácia hatalmaskodása, de az, ha őket személyes felelősségük vizsgálata nélkül kivégezzük, az bűn. Mert a bosszú bűn. Az ember ilyenkor Isten helyébe lép. A bíró ugyanis egyedül Isten.
A gyengék mellé állni
A keresztények közül sokan úgy gondolják, hogy az Isten előtt az a kedves, ha a keresztény ember a mindenkori gyengébb mellé áll. Ezért van az, hogy ha egy édesanya úgy küldi egy olyan futballmeccsre a fiait, ahol egyik fél sem áll közel hozzájuk, hogy a gyengébbnek drukkoljanak, mert akkor cselekednek jól, akkor az édesanya jót mondott. Az élet azonban nem focimeccs. Ahhoz, hogy igazságosság legyen a földön nem elég, hogy az egyházak mindig az éppen vesztésre álló társadalmi csoport tagjai mellé álljanak. Szükség van átfogó látásmódra, a társadalmi igazságosság elveinek kidolgozására, és ezen kidolgozott tételeknek a világba ültetésére. De kéri ezt a világ?
Az egyházak szólnak a világhoz
Mi a világ krisztusi értelemben? Két válasz létezik erre a kérdésre az evangélium alapján. Jézus vagy olyan értelemben beszél a világról, hogy az bűnös és a követőinek nem szabad azonosulni vele, vagy pozitív értelemben beszél a világról. Az idők folyamán az egyházak, mikor elvesztették a világi hatalmasok lelke feletti intézkedési joguk elfogadottságát, amikor már senki nem kényszerült rá, hogy egy-egy tette miatt kanosszát járjon, miután szétválasztották az államot és egyházat, akkor két megoldást választottak a főpapok. Az egyik a világtól való elszigeteltség és a saját híveikhez való beszéd volt. A másik a világgal való párbeszéd. Ez utóbbi esetében két kérdés maradt: melyik világgal folyik párbeszéd, és igényli-e a világ az egyházi állásfoglalás megismerését? Gyakorlatira lefordítva: helyes-e, ha a pápa képviselőt küld a Világ Gazdasági Fórumra? Érdekli-e a nem hívő embereket, hogy mit mond a társadalmi problémákról egy református püspök vagy egy katolikus bíboros?
A hírfolyam része lesz
Emlékezünk még arra a dokumentumra, amit a legnagyobb magyar keresztény felekezetek a családról tettek közzé néhány évvel ezelőtt? (https://reformatus.hu/egyhazunk/hirek/magyarorszagi-egyhazak-kozos-nyilatkozata-a-hazassag-a-csalad-es-az-emberi-meltosag-vedelmeben/) Amennyire emlékezünk, éppen annyira volt hatásos. Az egyház társadalmi jelenségekkel kapcsolatos megnyilatkozásai napjaink média orkánjába kiáltó szavak. Nagyon nehezen jutnak túl az emberi ingerküszöbön. Az én személyes véleményem mégis az, hogy mondani kell az evangéliumon fejlődött lelkeknek saját igazságaikat, akkor is, ha nagyon kevesekhez ér el, mert ez az eset, amikor a pásztor az egyetlen elveszett bárányért is útra indul. Ha a keresztények elhallgatnának, akkor mulasztással követnének el bűnt. De hogy ennek a bűnnek mi lenne az üdvtörténeti szerepe, azt nem tudom.
Rákóczi Piroska
