A USAID vezére sokat látott az Obama-adminisztráció héja tanácsadójaként, és most sem csak lángosozni érkezett a magyar fővárosba. Portré és háttér.

Rég nem látott mértékben igyekszik nyomást gyakorolni a magyar kormányra a Biden-adminisztráció az utóbbi néhány hétben.

Kezdődött a történet azzal, hogy az Egyesült Államok Magyarországra delegált nagykövete, David Pressman január végén azt mondta a Politicónak, hogy magyar politikusok Vlagyimir Putyin kezére játszanak azzal, hogy nem támogatják az Oroszország elleni szankciós politikát, illetve nem hajlandók felfegyverezni a Volodimir Zelenszkij-féle ukrán rezsimet. Pressman azt mondta: egyetért a magyar kormánnyal abban, hogy békére van szükség, de ezt inkább az oroszokkal kellene megbeszélni, nem pedig az ukránokat kellene megpróbálni rábeszélni a megadásra.

Nyomás Washingtonból

A nagykövet nyilatkozata nagy port kavart Magyarországon. Szijjártó Péter külügyminiszter a tőle megszokott – elvárható – stílusban reagált Pressman szavaira, mondván, hogy teljesen mindegy, a misszióvezető mit gondol a magyarországi belső politikai folyamatokról, mert ezeknek a megítélése nem az ő feladata. Pressman és Szijjártó azóta már találkoztak egyszer, a megbeszélésen minden bizonnyal ez a kérdés is szóba került.

Hogy Washingtonban nem elégedettek a magyarországi politika folyásával, az vitán felül álló dolog.

Pressman személyében hosszú idő először neveztek ki karrierdiplomatát a budapesti amerikai nagykövetség élére – az elmúlt években elődei többnyire politikai kinevezettek voltak. Az pedig csak a cseresznye a habostortán, hogy az Egyesült Államok vezetése éppen akkor küldött nyíltan homoszexuális nagykövetet Budapestre, amikor a magyar kormány több olyan jogszabályt is alkotott, amelyeket a mainstream nemzetközi sajtó és politikai közbeszéd egyértelműen homofóbnak bélyegzett.

Nehéz nem amerikai ejnyebejnyeként értelmezni Samantha Power, a USAID jelenlegi vezetőjének csütörtök-pénteki budapesti látogatását is. Power igazi erős ember (remélem, értékelik ezt a gyenge szóviccet) a demokraták szellemi hátországában, aki korábban az Obama-adminisztráció alatt is magasra jutott már – s ráadásul Pressmant is jól ismeri.

Samantha Power: Szarajevótól a USAID-ig

Power 1970-ben született Londonban. A délszláv háború alatt Szarajevóból tudósított, diplomáit a Yale-en és a Harvardon szerezte. A kétezres évek közepén került az akkor még csak szenátor Barack Obama közelébe, aki később külpolitikai tanácsadót csinált belőle. Ez azonban nem tartott sokáig, miután

Power 2008-ban kijelentette, hogy szerinte Hillary Clinton egy szörnyeteg

– amiből az mindenképpen leszűrhető, hogy Samantha Powernek különlegesen jó érzéke van a pontos helyzetfelismeréshez –, emiatt Obama kénytelen volt megválni tőle. De nem tartott sokáig a kegyvesztettség, hiszen a 2008-as választási győzelem után Samantha Power csatlakozhatott az Obama-féle State Departmenthez, ahol hamar kulcsember lett belőle.

Samantha Power Obama egyik legközelibb munkatársa volt az arab tavasszal kapcsolatos ügyekben. Powert számos kritika érte azért, mert támogatta a katonai intervenciót például Szíriában vagy Líbiában. 2013-ban az Egyesült Államok ENSZ-nagykövetévé nevezték ki (itt közvetlen munkakapcsolatban állt Pressmannel). Ez a megbízás 2017-ig tartott. A Trump-éra szűk esztendői alatt Power írt egy könyvet az Obama-adminisztrációban eltöltött idejéről, amiben igyekezett megmagyarázni az arab tavasszal kapcsolatos, militáns pozícióit. A demokraták szerencséjére nem feledkeztek meg róla: Joe Biden 2021-ben hívta meg őt a USAID amerikai segélyszervezet élére, ahol azóta is tevékenykedik. Ebben a minőségében érkezett Budapestre csütörtökön.

A USAID mint az amerikai hatalomépítés eszköze

A USAID persze nem csak egy „sima” segélyszervezet – sőt. Az 1961-ben létrehozott ügynökség deklarált céljai között a katasztrófák utáni elhárítás és a világ elmaradott, nehéz sorsú régióinak felzárkóztatása mellett az Egyesült Államok kétoldalú kapcsolatainak építését is ott találjuk, ami alapján nem kell túl éles szemmel rendelkezni ahhoz, hogy leszűrjük:

a USAID a nemes humanitárius feladatok ellátása mellett a mindenkori amerikai kormány indirekt hatalmi eszköze is.

Joseph S. Nye valami ilyesmire gondolhatott, amikor az 1980-as évek végén megalkotta a soft power fogalmát, amit azóta már annyira elnyűttek azok, akik nem olvasták Nye eredeti esszéjét, hogy mára talán már jobb is kerülni a fogalom használatát.

Hiába végez alapvetően fontos tevékenységet, a USAID működését a múltban is sok kritika érte. Az ügynökség az alapításától kezdve szorosan együttműködött a CIA-vel, ami a ’60-as évektől kezdve jó néhány dél-amerikai és közel-keleti kormánynál szült ellenérzéseket a szervezettel szemben. Számos ország ki is tiltotta a területéről a USAID-et, mondván, hogy semmi szükségük amerikai hatalomépítésre a segélyezés és a demokráciaterjesztés örve alatt.

A USAID a rendszerváltás után Magyarországon is működött, de a honi program a magyarországi demokratikus átmenet folyamatát és menettartását tekintve 1999-ben lezárult.

Az ügynökség tavaly decemberben jelentette be, hogy két évtized után új „Közép-Európa-programot” indít,

amelynek hazánk mellett a másik három visegrádi ország, Bulgária, Románia és Szlovénia is a része. A program célja többek között a civil társadalom erősítése, a „független” média versenyképességének és fenntarthatóságának növelése és a különböző civilszervezetek ellenőrző funkcióinak további kiépítése – az étlapon tehát nagyjából a szokásos agenda szerepel.

Samantha Power tehát eljött megnézni, mennyit ér úgymond a velszi tartomány: régi ismerőse, Pressman nagykövet társaságában találkozott a magyarországi civil szféra és „független” média néhány képviselőjével, evett egy jó lángost, s leellenőrizte, hogy halad az az amerikai hatalomépítési kísérlet Magyarországon, amely Pressman kinevezésétől a magyarországi ellenzék 2022-es országgyűlési választási kampányának megtámogatásáig rengeteg apró mozzanata van. Hogy Washington elégedett-e a magyarországi terepmunkával, aligha fog egyhamar kiderülni, az mindenesetre sejthető, hogy amíg a magyar kormány nem hajlandó felfegyverezni az ukrán rezsimet és visszavonni a pedofiltörvényt, addig további amerikai nyomásgyakorlási kísérleteknek kell majd ellenállnia, ami az álmoskönyvek szerint általában nem jelent jót egy kormánynak.

Aligha lesz ez rövid távú küzdelem.

Forrás:Mandiner