2024.december 20.
Teofil, Liberátusz
Hírek 🔊

Közlemény: A Ryanair ne vonjon le utólagos díjat a magyar fogyasztók bankkártyáiról, viszont végre nyisson ügyfélszolgálatot Magyarországon!

Facebook
Email
Telegram
Twitter
VK
Nyomtat
védett társadalom

Adja hozzá a VDTA friss híreit a Google hírfolyamához

A Védett Társadalom Alapítvány fogyasztóvédelmi szabályozással is foglalkozó Budapest Bizottsága súlyosan jogsértőnek tartja, hogy a Ryanair utólagosan meg kívánja terhelni azoknak a magyar fogyasztóknak a bankkártyáját, akik korábban már megvették nála a repülőjegyeket. A Ryanair a bankkártyák utólagos megterhelésével megsérti a fogyasztók jogait és a magyar és európai uniós jogszabályokba ütköző tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot folytat.

A Védett Társadalom Alapítvány felszólítja az írországi Ryanair vállalatot, hogy a magyar kormány fogyasztóvédelmi eljárásának befejeződése előtt ne vonja le a fogyasztók bankkártyájáról az utólag felszámított jogtalan díjat. Egyúttal arra bátorítjuk a fogyasztóvédelmi hatóságot, hogy mielőbb ideiglenes intézkedést foganatosítson a Ryanairrel szemben és ideiglenes végzéssel tiltsa meg, hogy az eljárás befejeződéséig az ír légitársaság a magyar fogyasztókat zsarolhassa, bankkártyájukról az utólagos díjat levonja.

Elfogadhatatlan, hogy a Ryanair másodrendű európaiakként kezeli a magyar fogyasztókat és nem ad megfelelő lehetőséget a fogyasztói panaszok benyújtására. A jelenlegi visszaélés fényében is jogos elvárás, hogy a nagyszámú magyarországi fogyasztónak külföldről szolgáltatást nyújtó vállalatok, mint a Ryanair és a Facebook kötelesek legyenek a magyarországi fogyasztók számára nyitva álló személyes ügyfélszolgálatot üzemeltetni, ott is fogadni a fogyasztói panaszokat. Erre az energiaszolgáltató vállalatokat a fogyasztóvédelmi törvény már most is kötelezi, igazságos lenne a kötelezettség további iparágakra kiterjesztése.

Mi a reakciód?
👍tetszik
0
👍tetszik
👎nem
0
👎nem
💘szeretem
0
💘szeretem
😡dühítő
0
😡dühítő
😂vicces
0
😂vicces
😮húha
0
😮húha

Vélemény, hozzászólás?

Iratkozzon fel a Védett Társadalom Alapítvány hírlevelére!

Adja hozzá a VDTA friss híreit a Google hírfolyamához

További cikkek