2024.október 5.
Aurél, Placid, Attila
Hírek 🔊

Merénylet Fico ellen: nyilatkozott a szlovák belügyminiszter, meglepő elméletről tájékoztatott

Facebook
Email
Telegram
Twitter
VK
Nyomtat

Adja hozzá a VDTA friss híreit a Google hírfolyamához

Matús Sutaj Estok úgy fogalmazott, hogy az egyik verzió szerint a bűncselekmény hátterében „bizonyos emberek csoportja” állhat, amelynek tagjai „egymást bátorították, illetve támogatták e bűncselekmény elkövetésében”.

A nyomozóhatóságok annak lehetőségét is vizsgálják, hogy talán mégsem egyedül cselekedett a Robert Fico szlovák miniszterelnököt életveszélyesen megsebesítő merénylő – mondta Matús Sutaj Estok szlovák belügyminiszter újságíróknak nyilatkozva Pozsonyban vasárnap.  

A tárcavezető szerint vannak erre utaló jelek.

Közölte, nyomozócsoportot állítottak fel, amely azt a lehetőséget is vizsgálja, hogy nem egy „magányos farkasról” volt szó, mint azt korábban feltételezték. Estok szerint az egyik ilyen nyom az, hogy két órával a merénylet után az elkövető Facebook-oldaláról tartalmakat töröltek, amikor már hatósági őrizetben volt, vagyis amikor már nem férhetett hozzá ezekhez. Hozzátette: nagy valószínűséggel a törlést nem a gyanúsított felesége végezte el. 

Matús Sutaj Estok úgy fogalmazott, hogy az egyik verzió szerint a bűncselekmény hátterében „bizonyos emberek csoportja” állhat, amelynek tagjai „egymást bátorították, illetve támogatták e bűncselekmény elkövetésében”. 

Robert Kalinák szlovák miniszterelnök-helyettes, védelmi miniszter vasárnap közölte, hogy a meglőtt szlovák kormányfő a legrosszabbon túl van, már nincs életveszélyben, de intenzív ellátásra szorul. 

A kormányfő szerda óta van kórházban, amikor egy férfi tüzet nyitott rá. Sérülései nagyon súlyosak voltak. Robert Fico szerdán egy ötórás, pénteken pedig egy rövidebb műtéten esett át a közép-szlovákiai Besztercebánya kórházában. A támadó, akit a szlovák média a 71 éves Juraj Cintulaként azonosított, öt lövést adott le a miniszterelnökre, négyszer eltalálva őt. 

A merénylőt szombaton a Pozsonytól északkeletre fekvő bazini (pezinoki) székhelyű speciális bíróság elé állították, amely letartóztatta. Az 59 éves Robert Fico azóta tölti be a kormányfői tisztséget, hogy Irány (Smer-SD) nevű pártja tavaly ősszel megnyerte a parlamenti választásokat. 

Mi a reakciód?
👍tetszik
29
👍tetszik
👎nem
0
👎nem
💘szeretem
0
💘szeretem
😡dühítő
9
😡dühítő
😂vicces
0
😂vicces
😮húha
2
😮húha

Vélemény, hozzászólás?

Iratkozzon fel a Védett Társadalom Alapítvány hírlevelére!

Adja hozzá a VDTA friss híreit a Google hírfolyamához