A katonai helyzet leírásán túl jelenleg két igazán nagy „bomba” van a napokban kiszivárgott amerikai titkos iratokban. Demkó Attila elemzése!

Írta: Demkó Attila (MCC Geopolitikai Műhely)

Kezdődött öt gyűrött, sebtében lefotózott „Titkos” és „Szigorúan Titkos” minősítésű irattal. Most már száz felett van a terjedő anyagok száma: minden jel szerint jórészt az amerikai vezérkar J2-es felderítő csoportfőnökségről származnak. Az amerikai reakciók arra utalnak, hogy az iratok többsége eredeti – bár egy esetben biztosan történt hamisítás. Munkahipotézisként elemezzük úgy az iratokat, hogy túlnyomó többségükben eredetiek.

Első ránézésre úgy tűnik, hogy a botrány Oroszországnak jó,

mert az ügy csökkenti a bizalmat a nyugati szövetségi rendszeren belül. Egy kijevi forrás szerint viszont lehet amerikai művelet is, hogy az ukránoknak legyen mire hivatkoznia az ellenoffenzíva elhalasztásakor és a többi Amerikának nagyon kellemetlen irat csak a hitelességet alapozza meg. Egy másik ukrán forrás szerint folynak a háttértárgyalások a Moszkva-Peking-Washington háromszögben, és a szivárogtatás ennek a jele. Egy orosz forrás szerint az oroszok hamis biztonságérzetbe ringatása a cél. Egy oroszpárti forrás szerint az derül ki az egészből, hogy „Ukrajnát jegy nélkül vitték fel a Titanicra”, és most elsőként dobják ki.

Ha nagyon el akarunk merülni az elméletekben, lehetett akár Kína vagy Párizs is –

mert most úgy tűnik, csak a franciák és a kíniak számára kellemetlen dolog nincs a csomagban.

Szóval lehet ez állam által végrehajtott művelet, de akár egy széles hozzáféréssel rendelkező személy magánakciója is. A való világban motiváció sokszor egyszerű sértettség, bosszú, világmegváltás – és a szivárogtató-szivárogtatók nem feltétlenül dolgoznak egy titkosszolgálatnak. Sokszor a legprózaibb magyarázat az igaz, egy elmaradt előléptetés, egy vélt vagy valós megalázás. Ha valakinek van hozzáférése és vállalja a lebukás esélyét, ilyen szintű iratokat szinte mindenhonnan ki lehet vinni. Persze az is lehet, hogy elektronikusan szerezték meg az iratokat, utána nyomtatták ki és tettek úgy jól összegyűrve azokat, mintha papír alapúak lennének. A végrehajtás/szivárogtatás módja ez esetben a kínaiakra inkább mutatna, mint az oroszokra.

Egyszóval mindenki találgat, hogy ki a felelős. Az őszinte válasz: nem tudjuk, de ha valaki egy táskában vitte ki az iratokat, gyorsan ki fog derülni.

A katonai helyzet leírásán túl jelenleg két igazán nagy „bomba” van. A szeptemberi „majdnem háborúról” ugyan már volt információ – de a britek, miután október 20-án nyilvánosságra hozták a brit-orosz incidenst, nagyon visszafogottan kezelték az ügyet. Hogy, hogy nem, bár megjelentek cikkek, a nemzetközi fővonalbeli sajtó sem kapott igazán rá. Ilyenek a „véletlenek”. Vagyis nem:

erre az ügyre szépen rátette London, Moszkva és Washington is a fedőt.

Mindenki, aki azt gondolja, hogy nem „felcsavart”, „lecsavart” egyes ügyekben a „végtelenül független” globális médiavilág nyugati része is (a keleti meg szimplán irányított), gondolkozzon el ezen az ügyön alaposan.

Valójában a brit RC-135-ös „Rivet Joint” felderítő gép „majdnem” lelövése 2022. szeptember 29-ebben a formában megdöbbentő hír, hiszen a Reaper incidensig alapvetően azt lehetett hallani mind hivatalos, mind informális NATO forrásokból, hogy az oroszok igyekeznek kerülni a szövetséges gépekkel szembeni provokációkat. Nos, ez egyszerűen nem igaz. Az orosz akció könnyen vezethetett volna a 21-27 fős brit személyzet halálához. Az oroszok ezután sem álltak meg, egy következő alkalommal 30 méterre közelítettek meg egy RC-135-öst, és francia gépet is zavartak. A nagy hírverést kapott MQ-9 felderítő drón incidens csak ezután jött. Az oroszok egyébként elérték a céljukat, a nyugati gépek távolabbról folytatják a megfigyelést és vadászkísérettel – ami kisebb hatékonyságot és nagyobb költséget jelent. Ennyit arról, hogy az orosz „nem professzionális” agresszivitás nem hoz eredményt.

Dehogynem. Ezt a kört az oroszok nyerték.

A második „bomba” iratokban az, hogy az USA az ukránokat, személyesen Volodimir Zelenszkijt és persze saját szövetségeseit, például Izraelt vagy Dél-Koreát is megfigyeli. Dél-Koreát különösen kellemetlen helyzetbe hozták, a botrány már kitört Szöulban azon, hogy kiszivárogtak a koreai lőszerszállítás olyan részletei is, ami rossz fényt vet a kormányra.Persze semmi meglepő sincsen abban, hogy az Egyesült Államok a világ minden országára kémkedik

– még angolszász szövetségeseire is, nemhogy a „mezeibb” szövetségesekre. Ezt legkésőbb a Merkel incidens óta tudjuk – és el sem lehet ezért ítélni az amerikaiakat. Minden normális ország megtenné ugyanezt, ha lenne rá képessége, kivéve néhány az idealizmustól teljesen elszállt európai nemzetet. Nos ez nekik sokkoló hír, meg persze sokaknak Magyarországon, akik hisznek a mesékben. De egy dolog tudni valamit, másik dolog ennyire az arcunkba tolva szembesülni vele. Ez nagyon káros Washington számára, és közvetve Ukrajnának is. Fog például Dél-Korea újra lőszert adni ezek után?

Persze ami a háború lefolyása szempontjából igazán érdekes, az nem ez, hanem az orosz és ukrán veszteségek és képességek elemzése. Az ukrán képességfejlesztést bemutató táblázat például sokat mondó adatokat tartalmaz az ukrán ellentámadás szempontjából.

Ha igaz,akkor legkorábban április 30-ra lesz teljesen kész az ukránok felszerelése és képzése.

A táblázatban tizenkét dandárnyi erő szerepel, 253 harckosival, közel 900 gyalogsági harc és szállítójárművel, 147 tüzérségi eszközzel.

Tizenkét teljesen feltöltött dandár elméletileg hatalmas erő, még az ukrán-orosz háborúban is. Több létszámban és felszerelésben is, mint a teljes Magyar Honvédség szárazföldi ereje lesz tartalék erőkkel együtt – ha minden megrendelt eszköz beérkezik. Egy dandár 3-5000 fő, azaz papíron 36-60 ezer között erő lehet(ne) ennek a csoportosításnak az összlétszáma.

Csakhogy a papír sok mindent elbír. A valóságban egy dandár lehet akkora, mint egy bő zászlóalj, ha nincs ember feltölteni. A táblázatból is látható, hogy márciusban még hiányoztak egyes eszközök, tehát ott sincs rendben minden. Kérdés mára beérkeztek-e, mert ha nem, két-három hét aligha elég a kiképzésre. Az eszközállomány logisztikai rémálom, teljesen kizárt, hogy ezek a dandárok olyan hatékonyak tudnak lenni, mintha egy-egy típuson alapulnának a harckocsik, az önjáró és vontatott tüzérség és a harcjárművek. Ami az ukrán valóságban teljesen reális és elkerülhetetlen egyébként. Tudjuk az adományok összetételét, sok donortól nem is várható más, bár az meglepő, hogy ennyire elavult fegyverekből ekkora mennyiség van egy támadásra felkészített csoportosításban.

Részletesen csak a tüzérséget elemezném, Ukrajnában ugyanis ez a fegyvernem bizonyult messze a legfontosabbnak.

A minőség vegyes – és a nem különösebben modern eszközök dominálnak. A 2S1 Gvozdika önjáró tarack ’70-es évekbeli szovjet fejlesztés, de bizonyított a háborúban. A Magyar Honvédség közel 150 darabtól rendkívül felelőtlenül és máig nem tisztázott körülmények között „szabadult” meg a 2002-2010 közötti nagy leépítések idején. Az ukrán csapásmérő erőnek tíz Gvozdikája lesz. A hatvanas éveket jelképező D-30-as, szintén 122 milliméteres, de vontatott tarackból 36-ot kap a támadó ék. Ez nagyon nem a mai kor.

A 36 szintén vontatott 105 milliméteres M119-es sem – bár modern tüzérségi radarokkal és jó felderítéssel kombinálva azért hatásos lehet. De a nagyobb kezelőszemélyzetet, a kisebb lőtávolságot és az űrméretet semmilyen modern kiegészítés sem kompenzálja. Egy önjáró tarack – még a Gvozdika is, egyszerűen jobb, jobban mozog a terepen (kevésbé akad el a sárban) és nagyobb védettséget ad – és nem utolsó sorban kevesebb ember kell hozzá. A 18 FH-70-es megint csak hetvenes évek, vontatott,de legalább az űrméret és a lőtávolság nem nagyon kicsi. A 18 darab amerikai M109-es és 12 darab brit AS-90-es önjáró tarack mondható ebben a zsibvásárban igazán modernnek, bár az M-109-nél nem mindegy melyik verziót kapják az ukránok. Van olyan eszköz, amelynek típusát a szöveg minősége miatt nem tudom kivenni, – de PzH-2000-rest például nem látni a felsorolásban.

A harckocsiknál is vegyes a kép, a modern Challengertől és a Leopard 2A6-tól az izraeliek által modernizált szlovén T-55-ösökig. Ez a szlovén T-55-ös persze jobb, mint az orosz T-55-ös,

de akkor is olyan őskövület, ami nem a frontra való.

Van még T-72, lengyel PT-91 (modernizált T-72), T-64 – de az oroszoktól állítólag legalább egy tucatnyi zsákmányolt modern T-90-esből egyet sem látni. Ezek vajon hol vannak – lehet, hogy az ukrán zsákmány egy részét nem sikerült rendszerbe állítani? A gyalogsági harcjárművek között van amerikai M2 Bradley és német Marder, melyek, ha nem is modernek igazán, de jók. Meg van sok a jónak nem mondható BMP – valószínűleg több verzióban. Az M113-as pedig hihetetlen elavult – nem a frontra való, bár egy terepjárónál vagy személyautónál több védelmet ad.

Röviden: felszereltsége alapján ez nem egy modern támadó csoportosítás, de ha teljesen feltöltik, méretében nagy. Láthatóan két kiemelt dandár van, a 33. és a 82. dandár – ezek kapták a legjobb nyugati harckocsikat és valószínűleg a legharcedzettebb állományt is.

Ahol ők lesznek, vélhetően ott lesz a támadás súlypontja.

Az igazi kérdés persze mindig az, mi van a túloldalon. Ha demoralizált orosz mozgósítottak T-55-ösökben és BTR-80-asokban, gyenge védelmi vonalak mögött, megfelelő mennyiségű lőszer nélkül, akkor ez a vegyesfelvágott jó lenne, de orosz oldalon is inkább a modernizált T-72, BMP 2,3 és BTR-82 a jellemző átlag és hónapok óta építik a védelmi vonalakat. A motiváció, képzés, hírszerzési támogatás is nagy tényező, és ebben vélhetően ukrán/nyugati előny van. Persze az is nagy kérdés, mit vetettek be eddig az ukránok Bahmut és Avdiivka védelmére. A 82-eseket szinte biztosan, de lehet, hogy részeket más dandárokból is a frontra vezényeltek. Tehát semmi sem garantálja, hogy ezt a 12 dandárt koncentráltan be tudják vetni, akár egy helyen, akár 2-3 irányban, és még minden márciusban meglévő eszköz meg is van. Arról nem is beszélve, hogy a kiképzett személyi állomány mennyire fáradt el a frontszolgálatban, és hányan nem tértek vissza.

A másik érdekes anyag az rendelkezésre álló orosz és ukrán erőket és veszteségeket taglalja.

Ezen van a már említett – szerintem egyértelmű – hamisítás az orosz veszteségekről. Hogy „csupán” 17 ezer orosz halott lenne, még akkor is kzárt, ha a Wagnert és a két szeparatista “haderőt” kivesszük a képből. Az eredeti anyagban szereplő 35-43 ezer halott már reális – és kevesebb a sajtóban keringő adatoknál. Az ukrán 16-17 ezer halott is kevésnek tűnik. Itt valószínűleg nagyon szigorúan fogott az amerikai szerző tolla. Érdekes, hogy az Oryx-al ellentétben csak 6000-res szárazföldi jármű veszteséget említ az amerikai anyag az oroszoknál. Ha levonjuk a radarokat, drónokat, helikoptereket, vadászgépeket és hajókat az Oryx által felsorolt 10 000 elvesztett eszközből, akkor is kilencezer feletti a szárazföldi járműnek minősíthető eszközök száma. Másfél hónap ekkora eltérést nem magyaráz, tehát vagy az amerikai hírszerzés, vagy az Oryx téved valahol. Az anyag nem fest túl jó képet sem az ukrán, sem az orosz haderő állapotáról.

De a súlyosabb problémái emberállomány terén az oroszoknak lehetnek. Ha igaz, hogy az 544 rendelkezésre álló zászlóaljból 97%-ot koncentráltak Ukrajnára és annak 90%-a Ukrajnán belül is van, akkor az azt jelenti, hogy a kontinensnyi Oroszország szinte semmi tartalékkal sem rendelkezik a hátországban. Ráadásul az Ukrajnában lévő erőkből 364 harcképes, de 110 nem. Az amerikai katonai hírszerzés persze nem tévedhetetlen, lehetnek rejtett orosz tartalékok a hátországban is, a frontok mögött pedig tudott, hogy vannak „tűzoltó” alakulatok. De ha az ukránok sikert érnek el a tavasszal, és a helyi tartalékok nem elegendőek a lyukak betömésére, az oroszok csak mozgósítani tudnak, Szibériából vagy Kalinyingrádból átvezényelni alig. A mozgósítás pedig sok idő és nagy politikai költség, amit Moszkva láthatóan nem akar meglépni.

Ukrajnának az amerikai értékelés alapján tehát egy esélye még lehet egy jelentős, de valószínűleg nem háborút döntő győzelemre. De ha a tavaszi-nyári offenzíva nem ér el jelentős áttörést,

akkor csak egy új, hosszú és (európai fegyvertartalékok hiányában) alapvetően amerikai forrásból származó építkezés lehet Ukrajna reménye.

Az persze kérdés, hogy az elnökválasztások közeledtével lesz-e erre Washingtonban akarat? Sőt, kérdéses, lesz-e. Ha pedig 2024-ben olyan republikánus jelölt nyer, mint Ron DeSantis vagy Donald Trump, akkor nagyon valószínű, hogy hosszabb távon sem lesz.

Az iratok alapján tehát azoknak sincs igaza, akik Ukrajna döntő győzelmét várják ettől az évtől, és azoknak sem, akik Oroszországét. Újabb több százezres mozgósítás és jelentős kínai/észak-koreai lőszer és fegyverszállítmányok nélkül Moszkva az ukrán offenzíva esetlegesen sikeres elhárítása után sem tud valószínűleg átmenni nagy ellenoffenzívába.Ukrajna viszont az eddiginél jóval nagyobb amerikai támogatás nélkül nem tud újabb nagy támadó csoportosítást létrehozni.

Kezdődött ez az ügy öt gyűrött, sebtében lefotózott „Titkos” és „Szigorúan Titkos” minősítésű irattal. Ki tudja mi jön még? Egy biztos, ilyen betekintést a háború valóságába még nem kaptunk 2022. február 24-e óta a nyugati oldalon.

Forrás:Mandiner