„Ha bátor férfiak módjára igyekeznénk a küzdelemben helytállni, bizonyára éreznék rajtunk Isten segítségét az égből. Mert Ő kész segíteni a küzdőket, kik kegyelmében bíznak, hiszen azért ad alkalmat a harcra, hogy győztesek lehessünk.” (Kempis Tamás)

Amikor ma felteszik a kérdést, hogy hol vannak a valódi férfiak, mit válaszolunk? Mivel sokaknak igencsak sok minden jut eszébe ezen szavakat hallva. A férfi legyen magas, maszkulin, jóképű, bölcs, alacsony, szikár, egy kicsit pocakos, slampos, jól öltözött stb. Mindenkinek mást jelent, hiszen a bennünk megjelenő férfikép kialakulásához nagy befolyással bír a minket körülvevő környezet.

De most ne a csapból is folyó influenszerek által sokszor félreideologizált férfiról beszéljünk, hanem az Isten képmására teremtett férfiról. Akinek képesnek kell lennie ellátni a családját minden téren, ezenfelül házat–otthont építeni, igazat mondani, adakozónak, nem káromkodónak, megbocsájtónak, türelmesnek, alázatosnak, egységre törekvőnek (csapatjátékosnak) lenni. Továbbá legyen képes szeretni-megvédeni és jó rendben vezetni a családját, hozzon áldozatot, sőt akár legyen képes önfeláldozó lenni a szeretteiért. Az ige kifejti, hogy még a saját testéről is gondoskodnia kell (táplálja, formálja-eddze).

S talán az egyik legfontosabb az istenfélelem után, hogy a feleségét szeresse, tisztelje, gondoskodjon róla. A Krisztusból fakadó szeretet erre sarkallja és ezért nem zsákmányként, prédaként tekint a szeretett nőre, feleségére, hanem tiszteletben, szeretetben gondoskodik róla. „Ti férfiak, szeressétek a ti feleségeteket, és ne legyetek irántuk keserű kedvűek.” (Kol 3,19). A Krisztusban élő férfinek gondoskodnia kell a felesége szükségleteiről és jóllétéről egyaránt.

A férfi szerepének a funkcionális lényege ezek alapján a családjában a vezetés, a felelősségvállalás és a terhek hordozása. „Ti férfiak, szeressétek a ti feleségeteket, miképpen a Krisztus is szerette az egyházat, és Önmagát adta azért” (Ef 5,25).

Fontos az apaság hiteles megélése is a gyermekek számára, hiszen arról beszél az Ige, hogy a gyermekeit pedig hitelesen, vagyis személyes példamutatásával az Úr igéje alapján nevelje-fegyelmezze. Majd ez az út készíti fel a fiút arra, hogy egyszer identitásában és fizikai valóságában is egészséges férfi legyen (Ef 4; 5). Sőt a fiúk az apjuktól tanulják meg, hogy miként lépjenek kapcsolatba a lányokkal. Mivel látják és tapasztalják, hogy miként éli meg a szeretetet, szerelmet, tiszteletet az édesannyjukkal vagy éppen a lány testvérükkel.

Ezen jegyek alapján nem feltétlenül egy hatalmas védelmező 190 cm magas, 95 kg színizomzatú férfira kell gondolni, hiszen gyakran tipizálunk ezen jegyek alapján az ideális férfikép megjelenítésekor. Az Igében számos hit hősünkről olvashatunk, de nem mindegyikük termetéről, maszkulin felépítéséről kapunk részletes leírást. Ami megegyezik ezen férfiakban az az, hogy mi lakozik a szív rejtett zugaiban. Az Ige ki is hangsúlyozza, hogy Sámuel mire figyeljen amikor az Isten szerinti férfit kell megtalálnia és felkennie: „De az Úr ezt mondta Sámuelnek: Ne tekints a megjelenésére, se termetes növésére, mert én megvetem őt. Mert nem az a fontos, amit lát az ember. Az ember azt nézi, ami a szeme előtt van, de az Úr azt nézi, ami a szívben van.”; „Ő pedig pirospozsgás, szép szemű és jó megjelenésű volt. Akkor ezt mondta az Úr: Rajta! Kend föl királlyá, mert ő az!” (1 Sám 16).

A harcos ott él bennünk

De azért legyünk őszinték: ott legbelül mi férfiak szeretünk (vagy csak szeretnénk) küzdeni, harcolni, erőnket fitogtatni, versenyezni, életünk hölgyét nap mint nap elkápráztatni, a családunkért a legvégsőkig küzdeni. A férfi ilyen, mert szereti a kihívásokat, a küzdelmeket, a sikereket. Vajon a jelenben is így van ez, ahol berendezkedtünk a kényelemre? Ahol egy gombnyomásra tüzet és vizet fakasztunk, ahol az áruházba autóval járunk filézett csirkemellre vadászni. Mert már elfelejtettük lassan, hogy képesek vagyunk a saját lábunkon is nagy távolságokat megtenni, súlyokat, terheket cipelni, kreatívnak lenni, vezetni, felelős döntéseket hozni stb. Valljuk be őszintén: nőiesebbé vált a társadalom.

Mi férfiként, Krisztusban élő igazi férfiak szeretnénk lenni. Olyan, akiben ott él a harcos, a küzdeni akaró férfi, akit az Isten képmására, a föld porából teremtett az Isten (1Móz 2,4-8). Szükségük van a kihívásokra, megmérettetésekre, mert ahol csak a „jó fiú” képét mutathatják ott ne csodálkozzunk, ha előbb-utóbb egyre kevesebb férfi jelentkezik az egyházi rendezvényekre.

Pál apostol többször is használja a római katona képét, felszerelését, hogy bemutassa a harcos, fegyelmezett, küzdeni képes, lojális férfit, akit az Isten a hit harcára elhívott (1Tim 1,18; 2Tim 2,3-4; 1Pét 2,11; Ef 6,11-17). Jézus ugyanezt a képet formálja meg a Szentlélek által itt a jelenben is, hiszen ugyanarról az Istenről beszélünk (5Móz 4,39; 6,4; Ézs 44,6; 1Kor 8,6; Jn 17,3; Gal 3,20).

Tehát Krisztus igazi férfi minta: aki erős volt, de nem élt az erejével. Vagyis önmagára nézve nem alkalmazta, mert használta amikor a gyengéket megerősítette, a betegeket egészségesé tette, a bűnösöket pedig megváltotta. Némán tűrte, ha ütötték, és lemondott még arról is, hogy tizenkét légiónyi angyali sereg harcoljon érte.

Viszont azt a tényt sem tagadhatjuk el, hogy a fiúk nagyrészében ott van a fizikai erő, vagy éppen az erőszak megélésének a belső kényszere: Ha nem így volna, akkor miért is akarnak folyton birkózni, versenyezni, katonásdit játszani? Ha eltiltjuk a játék pisztolyoktól, íjjaktól, mit fognak tenni? Nagyon egyszerű: készítenek maguknak játék fegyvereket valamiből, ami éppen kéznél van, mert bennük van a harc, a megmérettetés és küzdeni akarás kényszere. Ehhez kellenek a hiteles férfiak, apák, akik megtanítják a férfiak útját a fiaiknak.

A Szentlélek által vezetve

A keresztény férfiaknak Krisztus jellemére kell formálódniuk úgy, hogy az Isten képmására teremtett férfi valósan meg tudja élni a Szentlélekkel való betöltekezést. Az Úrnak Szelleme által, az élő Isten erejével, Jézus Krisztus hatalmával leszünk képesek elvégezni azt a feladatot, amit ránk bízott, amire elhívást kaptunk. Vagy ahogy Zakariás próféta írja: „Nem erővel és hatalommal, hanem az én lelkemmel mondja az Úr” (Zak 4,6).  Lássuk be, hogy szükségünk van erőre ahhoz, hogy kimozduljunk a kényelmes hétköznapokból, mert csak a Szentlélek ereje által leszünk képesek változásra sarkalni a környezetünket (ApCsel 1,8).

A keresztény férfiaknak törekedniük kell az érett gondolkozásra, cselekvésre, az egységre egyaránt, és életünk szerves részét kell képeznie a komfortzónánk átlépésének is. A változás többnyire fájdalommal jár, de aki engedelmeskedik Jézus parancsának, az erőt és bátorságot kap arra, hogy férfiként védelmezze és óvja azokat, akiknek az életét rá bízták. Jézus Krisztus ebben is az élen jár, ugyanis a jó pásztor életét adja a juhaiért (Jn 10,11).

Engedelmesség

Aki Jézust követi, annak engedelmeskednie kell minden téren. Ezért az alávetettség kérdése a férfiak körében egy igen hangsúlyos kérdés, hiszen nem mindenki tud egy tekintély alapú vezetettségben szolgálni.

Mi mennyire vagyunk engedelmesek, alázatosak, kitartóak, hűek a közösségünk, sőt a gyülekezeti elöljáróink irányában, vagy éppen mennyire tiszteljük egymást, a vezetőinket és legfőképpen a mi Istenünket?

Jézus példát mutatott számunkra az engedelmesség terén is. Őt nem lehetett eltántorítani attól a feladattól, amit kapott. Az Atya akaratát minden akadályon átvíve a végkimenetelig, a Golgotáig ment, ahol a keresztre vitte a világ bűneit (Fil 2,8).

Közösségépítés

A férfiak szeretnek különféle egységekbe, közösségekbe, klubokba tömörülni, mert fontos számukra, hogy tartozhassanak egy koherens, erős csoporthoz. Kérdezzük meg önmagunktól, hogy milyen férfi közösségben éreznénk jól magunkat? Ott, ahol hetente egyszer egy jó kávé mellett megosztunk egy bibliai verset, vagy egy olyan közösségben, ahol megélhetjük az aktív, szenvedélyes, cselekvő férfi életét, és mindeközben a lelki, szellemi táplálékot is megkapjuk?

A katonák ezt a közösséget egybeforrasztó erőt bajtársiasságnak nevezik, ezt a Biblia is megemlít a Filippi 2,25-ben vagy a Filemon 1,2-ben. A bajtársiasság egy életre szóló, elszakíthatatlan kötelék. „Leave no man behind”, vagyis „Senkit nem hagyunk hátra!” Ez a katonai frázis a katonák egymásért való felelősségérzetét, és a hadseregnek a katonákért vállalt felelősségét testesíti meg annyira, hogy különböző formákban ugyan, de több katonai alakulat krédójában is megtalálható. Az Úr Jézus földi szolgálatától sem állt távol ez a kifejezés, hiszen az Úr mindenkiért elmegy, még azért az egyért is, aki elveszett, mert fontos, hogy egy se vesszen el azokból, akikért Ő eljött (Lk 15,1-32; 19,10).

Döntési képesség és a felelősség

Jó, ha tudatában vagyunk, hogy minden esetben felelősséggel tartozunk a döntéseinkért, mert döntéseinknek hatása lesz mások életére. Férfiként, apaként, férjként, lelkipásztorként, vezetőként döntések folyamatos sorozatát szükséges nap mint nap meghoznunk, ezért a döntéseinkkel minden esetben felelősséggel tartozunk mindazok irányába, akiknek a vezetését ránk bízta az Úr.

Legyünk elszámoltathatóak az élet minden területén, hogy ne kelljen mások mögé bebújni akkor, amikor a felelősség terhét nekünk kellene cipelni.

Voltak küzdelmek a múltban és vannak harcok itt, a jelenben, sőt lesznek még a jövőben is. Az Úr Jézus figyelmeztetett minket, hogy nem lesz könnyű az út, amin járnunk kell (Jn 15,20).

A vezetői hajlam

A vezetés az én nézetem szerint azt jelenti, hogy félretesszük az egyéni érdekeinket, és elkezdünk csapatban gondolkodni és dolgozni. A jó vezető olyan embereket akar, akik képesek a felelősséget kezelni, és segítséget tudnak nyújtani a feladatok megvalósításában. Nem a kifogásokat keresi, hanem a rendelkezésére álló eszköztárát a leghatékonyabb formában hozzárendeli a feladat elvégzéséhez (térben és időben a cél elérése érdekében).

A vezetésre, közösségépítésre Jézus az Atyától kapott hatalmat, és ez megnyilvánult a szavakon túl abban is, hogy Isten mindent az uralma alá vetett (Mt 28,18, 1Kor 15,27; Fil 2,9, Lk 6,27-31), de a hatalom megléte ellenére példamutatással vezette a tanítványokat. Az Úr Jézus vezetőként ezen szavakkal hívta el a tanítványokat: „kövessetek” engem (Mt 4,19; Lk 5,27-28). Mi itt, a mában, kinek a felhatalmazásával vezetünk a saját szintünkön? Esetlegesen van még mit tanulnunk Jézustól?

Legyünk készek megújulni ezen irányvonalak mentén (Róm 12,2), hogy bátran, tiszta szívvel mondhassuk az Úrnak: „mutasd az utat Uram, hogy követhesselek”.

Forrás:Axioma