A boldogságra való törekvés modern kori életünk egyik legfőbb parancsolata lett, és kiszorította a „teljes élet” minden egyéb definícióját. De hogyan lett dopaminfüggő a modern ember? Mi az összefüggés az élvezet és a fájdalom között? Mi köze mindennek a keresztény normarendszerhez és az erényekhez? Ezeket a kérdéseket járja körül Földi-Kovács Andrea a Carpe Deum legfrissebb adásában.

A mai ember tragédiája az elégedetlenségről, kielégíthetetlenségről szól. Mintha mindig hiányozna neki valami, miközben – látszólag – nem szenved hiányt semmiben.

De vajon mitől szenvedünk, ha a körülményeink folyamatosan javulnak? Nem egyre jobban kellene éreznünk magunkat? „Nos, talán éppen azért vagyunk ennyire nyomorultak, mert minden erőnkkel azon vagyunk, hogy csak nyomorultak ne legyünk.” Ezt Dr. Anna Lembke, a Stanford Egyetem Orvostudományi Karának pszichiáter professzora mondta, aki egy neves függőségi klinika vezetője, és Dopaminkorszak című művében mutatja be a legújabb tudományos magyarázatokat arra, miért vezet előbb-utóbb fájdalomhoz, ha fáradhatatlanul hajszoljuk az élvezeteket.

A személyes boldogságra való törekvés modern kori életünk egyik legfőbb parancsolata lett, és kiszorította a „teljes élet” minden egyéb definícióját. De vajon sikerrel jártunk ebben a törekvésünkben? A World Happiness Report 156 országot rangsorol aszerint, hogy mennyire érzik ott boldognak magukat az emberek, az Egyesült Államokban élők 2018-ban kevésbé voltak boldogok, mint 2008-ban. Más jóléti államokban is visszaestek az értékek: például Belgiumban, Kanadában, Dániában, Franciaországban, Japánban és Olaszországban.

1990 és 2017 között globálisan 50 százalékkal emelkedett az újonnan diagnosztizált depressziós esetek száma is. Ugyanakkor a fizikai fájdalom is erősödik.

Egyre nő azoknak az eseteknek a száma, ahol betegség vagy sérülés nincsen, mégis a pácinesek folyamatos testi fájdalomra panaszkodnak. Az ilyen megmagyarázhatatlan fantom fájdalom szindrómával kezelt esetek száma folyamatosan emelkedik.

Hogy lehet az, hogy az eddig még soha nem tapasztalt jólét, szabadság, technológiai és orvostudományi fejlődés korában boldogtalanabbak vagyunk, és több fájdalmat érzünk, mint valaha?

Ehhez érdemes megnézni a biológiai hétteret. Az agyunk egyik fontos része a jutalmazó központ, amely dopaminnal (vagyis örömhormonnal) árasztja el az agyunkat, amikor valamilyen élvezetes dolgot csinálunk.

A jutalmazó központ alapvető feladata az, hogy a túlélésre és a szaporodásra ösztönözze az embert. Ezért vált ki örömérzetet a táplálkozás és a szexuális együttlét. De dopaminhullámot idézhet elő egy edzés, egy sorozat, egy édesség, vagy éppen egy ölelés. Ez egy kiváló rendszer, de sajnos nemcsak a számunkra hasznos dolgok fogyasztása indíthat el dopamintermelődést az agyban, hanem az olyan káros szerek is, mint a drog és az alkohol.

A magas dopaminszint Dr. Donald Hilton idegsebész szerint ugyanakkor nemcsak örömérzetünkért feleős, de kulcs eleme mindenféle függőség kialakulásának is. A függőséget gyakran kizárólag valamilyen szerhez, az alkoholhoz, vagy kábítószerekhez kötjük. Pedig a valóságban a jelenség a modern társadalmakat széles körben érinti.

Minden szempontból ingergazdag környezetben élünk, a minket körülvevő médiazaj, információ- és impulzusáradat is észrevétlenül válik életünk meghatározó részévé. „Az élvezettel kecsegtető mindennapi ingerek sora végtelen, így azután napjainkban bárki bármikor kényszeres túlfogyasztóvá válhat, mégha az élete amúgy kellemes kerékvágásban halad is” – vonja le a következtetést Anna Lembke.

Minden függőség valamilyen módon kísérlet a nem kívánt mentális állapot szabályozására, a hangulatunk javítására.

Nem ritka, hogy ezek a bizonyos állandósult szokások, egy bizonyos szerrel való folyamatos és kényszeres visszaélés megküzdési stratégiává válik, mellyel a kudarcélményeinkből, az elutasítottságunkból, vagy csak az unalmunkból próbáljuk kibillenteni magunkat.

Az idegtudomány izgalmas felfedezése, hogy az öröm és a fájdalom egy helyen van az agyban. Tehát az agynak ugyanazok a részei, amelyek az örömöt feldolgozzák, a fájdalmat is feldolgozzák, és úgy működnek,  mint a mérleg ellentétes oldalai, melyen az egyensúly folyamatosan fenn akar maradni. Az agy kiegyenlített állapota, amikor sem örömöt, sem fájdalmat nem élünk át. Ettől a semlegességtől való bármilyen eltérés esetén az agyunk nagyon keményen fog dolgozni, hogy helyreállítsa az egyensúlyt.

De vajon mi van akkor, ha hónapokon, éveken át folytatjuk egy választott drog fogyasztását? Megindul a felhalmozódás a fájdalom oldalon, és ezzel párhuzamosan az agyunk egyre kevésbé érzékenyen reagál az „élvezeti forrásra” és a dopaminlöket lecsengése után egyre jobban kileng fájdalom oldalon a mérleg. Most már nem azért van szükségünk a választott drogra, hogy örömöt érezzünk, hanem csak azért, hogy kiegyenlítsük az egyensúlyt, és ne érezzük többé a fájdalmat.

Ez a függőség. Ez okozza az állandósult rossz közérzetet és depressziót. Ez azt jelenti, hogy minden élvezetért árat fizetünk.

Valójában maga a dopamin túltengés az egyik legfontosabb modernkori stresszfaktor, tehát, hogy fiziológiailag nem erre a túláradó bőséggel teli világra vagyunk berendezkedve. Nincs fájdalom, lemondás és nehézség nélküli élet, mi mégis ezt hajszoljuk, azt hazudjuk magunknak, hogy létezik megszakítás nélküli, állandósult élvezet és boldogság.

Dr. Lembke pszichiáterként az őszinteséget, a valósággal és a problémákkal való szembenézést, a nehézségek elviselését, és az önmegtartóztatást írja fel egy képzeletbeli receptre korunk emberének.

A Carpe Deum legújabb adását itt nézheti meg: