2026.május 19.
Ivó, Iván, Milán
Facebook
Email
Telegram
Twitter
VK
Nyomtat

Adja hozzá a VDTA friss híreit a Google hírfolyamához

🇬🇧Henry Nowak, egy 18 éves brit egyetemista (képünkön) egy buliból tartott haza este Southamptonban, mikor találkozott az indiai Vikrum Digwával.‼️

Ez utóbbi egy 20 centis pengehosszú késsel sétálgatott (amit a brit törvények lehetővé tesznek neki a vallására hivatkozva) és azt mondogatta, hogy ő egy rossz ember. Amit aztán be is bizonyított, mert tüdőn szúrta Henryt, majd mikor az menekülni kezdett, még háromszor a lábába is szúrt.

És ekkor jött a történet legabszurdabb része, mert megérkeztek a rendőrök. A migráns azt mondta nekik, hogy rasszista sértések “áldozata” lett, mire megbilincselték a vérző angolt. Ő mondta, hogy megszúrták és meg fog halni, de a rendőrök csak akkor vették komolyan, amikor így is tett. Ekkor nekiláttak az újraélesztésnek, de már nem lehetett rajta segíteni. Közben pedig megérkezett Digwa családja, akik kimenekítették a gyilkost és elrejtették a fegyvert.

Végül csak elfogták az indiait és most emberölés miatt áll bíróság előtt, ahol önvédelemre hivatkozik, de az állításait nulla bizonyíték támasztja alá. Mondjuk Henry családja is bebizonyította, hogy totális agyhalottakból áll, mert kampányt indítottak… a kések ellen. Mintha egy magányosan sétálgató kés ölte volna meg a fiukat.

A munkáspárti Starmer kormánya meg eljutott arra a szintre, hogy a fehér őslakosság ellen már nemcsak népességcserét, hanem népirtást is folytat…

Mi a reakciód?
👍tetszik
0
👍tetszik
👎nem
0
👎nem
💘szeretem
0
💘szeretem
😡dühítő
0
😡dühítő
😂vicces
0
😂vicces
😮húha
0
😮húha

Vélemény, hozzászólás?

Iratkozzon fel a Védett Társadalom Alapítvány hírlevelére!

Adja hozzá a VDTA friss híreit a Google hírfolyamához