2024.október 13.
Kálmán, Ede, Edvárd
Hírek 🔊

Óriási pénzekért lobbiznak Magyarország ellen ezek a szervezetek

Facebook
Email
Telegram
Twitter
VK
Nyomtat
ngotuz

Adja hozzá a VDTA friss híreit a Google hírfolyamához

A korábbi elemzésünkben sorra vettük, hogy mely amerikai baloldalhoz köthető civil szervezetek tevékenykednek Brüsszelben. A mostani írásunkban megnézzük, hogy milyen lobbiszervezetként nyilvántartott, magyar civilszervezetek vannak jelen Brüsszelben. Nem meglepő módon a hazai Soros Györgyhöz köthető hálózat legfontosabb szereplői mind képviseltetik magukat az Európai Unióban, nem kevés külföldi, sokszor adófizetői pénzből fizetve működésüket. A biztosokkal folytatott találkozóikból pedig az is kiderül, hogy nem valószínű, hogy a lobbival, sokkal inkább a magyar kormány helyzetének rontásával voltak elfoglalva.

A lobbiszervezetek nyilvántartásában szerepel az Ökotárs Alapítvány, amely LMP-közeli, környezetvédő, jogvédő szervezetként került a köztudatba néhány éve. Olyan politikusok kezdték itt a pályájukat, mint például a Karácsony Gergely bizalmasának számító, Temesvári Szilvia egykori LMP-s, mára Párbeszédes politikus.

A szervezet a kezdetektől a Soros-féle Open Society Foundation zsoldjában áll, és ezt az Európai Uniós regisztrációjukban is bevallották.

Az évi 2 millió eurós, azaz mai árfolyamon számítva 765 millió forintos összbevételéből 155 ezer dollárt közvetlenül az Open Society fizetett. De látjuk, hogy az osztrák Környezetvédelmi Minisztérium is pénzeli a magyar alapítványt. És az amerikai Külügyminisztérium alapítványa, az United States Agency for International Development(USAID) is beszállt a papíron környezetvédelmi szervezet finanszírozásába. De az NGO legnagyobb támogatója több mint 1 millió euróval az Európai Unió.

image 22

A Lakmusz társa is Brüsszelben lobbizik

De ha tovább vizsgáljuk a magyar szervezeteket az EU lobbilistáján, megtaláljuk a Mérték Médiaelemző Műhely Kft-t is. A cég neve onnan lehet ismerős, hogy részesei az Európai Unió által támogatott HDMO (Hungarian Digital Media Observatory) projektnek, amelynek a Lakmusz illetve az Open Society által szintén támogatott Political Capital is tagja. Hogy mennyire volt sikeres a magyar tényellenőrző projekt, az nehéz kérdés.

Mindenesetre lobbistaként szerepelnek az EU nyilvántartásában, így nekik is be kellett vallaniuk a bevételi forrásaikat. Ebből pedig az derült ki, hogy a korábbi cikkünkben említett, National Endowment for Democracynevű, amerikai külügyhöz – a rossznyelvek szerint az amerikai titkosszolgálathoz – köthető szervezet, az EU Horizonprogramja és a Soros-család féle Open Society Foundationegyütt adják össze a Mérték Médiaelemző finanszírozását.

image 23

Évi 650 millió forintból gazdálkodik a Helsinki Bizottság

Jelen van Brüsszelben a Magyar Helsinki Bizottság is, amelyről már korábbi cikkünkben is megírtuk, hogy magát jogvédőnek tartja, és a jogállamisági kérdéseket, a menekültek ügyét tűzte a zászlajára.

Ez a szervezet is jól el van eresztve, hiszen évi 1,7 millió euróból, 650 millió forintból gazdálkodik. Ebből 243 ezer eurót az Open Society Foundation, 300 ezret a szintén Soros-szövetséges OAK FOundation, 300 ezret pedig az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága adott Pardavi Márta szervezetének.

image 24

Ami még érdekes, hogy a Helsinki Bizottság bevallottan három uniós biztossal is folytatott -hivatalos- találkozókat az elmúlt években. Mindegyik találkozó témája arról árulkodik, hogy belpolitikai ügyeket érintettek és jó eséllyel nem maguknak lobbizni, sokkal inkább panaszkodni mentek az uniós biztosoknak.

Jelen van az Európai Unióban a Társaság a Szabadságjogokért nevű magyar jogvédő szervezet is. A hasonló témákkal foglalatoskodó NGO magát úgy mutatja be, hogy „azért dolgozunk, hogy Magyarországon bárki megismerhesse alapvető emberi jogait, és érvényesíthesse azokat a hatalom indokolatlan beavatkozásaival és mulasztásaival szemben. Ennek érdekében nyomon követjük a jogalkotást és jogfejlesztő tevékenységet végzünk, stratégiailagfontos perekben képviseletet nyújtunk és évi több mint kétezer ügyben jogsegélyt nyújtunk, képzéseket tartunk és média kampányokkal mozgósítjuk a nyilvánosságot.”

Egész szép summából, évi 1,2 millió euróból, azaz 459 millió forintból gazdálkodik a TASZ, amelyből az Open Society Foundation is 150 ezer eurót fizet.

K-Monitor is Brüsszelben

Képviselettel rendelkezik Brüsszelben a K-Monitor nevű oknyomozó gyűjtőoldal is, amely úgy ír magáról, mint „A K-Monitor non-profit szervezetként támogatja az intézményeket, újságírókat és magánszemélyeket a korrupció elleni küzdelemben.”

A K-Monitor ezt olyan találkozókon keresztül gyakorolta ezt az elmúlt években, Valdis Dombrovskis biztos kabinettagján keresztül.

image 25

A K-Monitor oldal 260 ezer euróból, majdnem 100 millió forintból gazdálkodott csak a 2021-es évben, amelyből 43 ezret a Soros alapítvány, 57 ezret pedig a fentebb már említett, és az ellenzéket bőszen támogató NED finanszírozott.

image 26

De a magyar szereplők közül még olyanok szerepelnek a listán, mint például a Klubrádió, vagy épp a Bige László féle Nitrogénművek Zrt.

A fenti szervezetek találkozóiból is jól látszik, hogy szó sincs arról, hogy saját maguk számára pénzt, vagy lehetőséget mentek volna lobbizni. Miért is tennék, hiszen látható, hogy minden bőven a rendelkezésükre áll. A céljuk sokkal inkább politikai lehetett: gyengíteni a magyar kormányt. Méghozzá külföldi pénzből. Ami felvet aggályokat a szuverenitással kapcsolatban.

Forrás:Tűzfalcsoport

Mi a reakciód?
👍tetszik
0
👍tetszik
👎nem
0
👎nem
💘szeretem
0
💘szeretem
😡dühítő
0
😡dühítő
😂vicces
0
😂vicces
😮húha
0
😮húha

Vélemény, hozzászólás?

Iratkozzon fel a Védett Társadalom Alapítvány hírlevelére!

Adja hozzá a VDTA friss híreit a Google hírfolyamához

További cikkek