A gyermekvédelmi törvényről és az azzal kapcsolatos népszavazásról vitatkozott Lukácsi Katalin politikus, Vágvölgyi Gergely újságíró és Bohár Dániel műsorvezető a PROKON Ifjúsági Szervezet és Politikatudományi Szakkollégium és a Batthyány Lajos Alapítvány Gyújtópontok ’22 című rendezvénysorozatának első estjén a patinás Hatvany-Lónyay villában. A negyedik vendég, Osváth Zsolt influenszer közvetlenül az esemény előtt lemondta részvételét. A Szilvay Gergely újságíró, A genderelmélet kritikája című könyv szerzőjének moderálásában zajló vita során olyan kérdések is felmerültek, hogy lehet-e rossz testbe születni, van-e hatása a környezetnek a gyermekek (nemi) fejlődésére, létezik-e LMBTQ-lobbi és genderpropaganda, valós probléma-e a nemváltó műtétek ügye. „Természetesen” aktuálpolitikai üzenetek is elhangzottak, de ezek ismertetésétől most eltekintünk.

A beszélgetést a Mandiner-főmunkatárs moderátor néhány zárt kérdéssel indította, igen-nem választ kérve arra, hogy van-e szükség a gyermekvédelmi törvényre és a népszavazásra, lehet-e rossz testbe születni, de az előre sejthető válaszok nem maradtak az igen-nemnél, hanem rögtön parázs vita kezdődött. Szilvay felhozta a kanadai apa esetét, akit azért kapott börtönbüntetést, mert nem volt hajlandó lányát másként nevezni, Bohár Dániel, a Pesti TV szerkesztő-műsorvezetője pedig egy hatéves brit gyermekről tett említést, aki 2015-ben úgy érezte, hogy a nemi identitása különbözik a született nemétől, s mivel felismerését a szülei támogatták, az ő engedélyükkel hormonkezelést kaphatott, és jelenleg arra vár (még öt évet), hogy majd nemváltó műtétre mehessen. Lukácsi Katalin, a Mindenki Magyarországa Mozgalom elnökségi tagja erre azt mondta, ezek csak egy kiragadott, szélsőséges és távoli példák.

„Kanada messze van, nálunk ilyesmire nem kerülhet sor, és különben is: sehol nem végeznek nemváltó műtéteket kiskorúakon, pláne nem óvodásokon, tehát ez a kérdés légből kapott és felesleges”

– fogalmazott, majd kifejtette, hogy aki ilyeneket mond, az démonizálja honfitársainkat és ez a hozzáállás nagyon távol áll tőle. Vágvölgyi erre határozottan tiltakozott, kikérve magának a (későbbiekben többször is elhangzó) démonizáló vádat, mire Lukácsi ugyan visszakozott, hogy nem rá értette, de később már a meleglobbi kifejezést is „gyűlöletkeltőnek” minősítette.

A Bohár által említett egyéni példa elbagatellizálása és az ügy fontosságának megkérdőjelezése után nem sokkal a politikusnő szintén egy példát hozott: nemrég hosszan elbeszélgetett egy transznemű személlyel, aki bevallása szerint nagyon szenved helyzete miatt. Elmondása szerint e beszélgetés meggyőzte arról, hogy a transzneműek tulajdonképpen átlagos emberként akarnak élni, elrejtőzni a társadalomban, és nem mutogatni magukat, ahogy szerinte a mai magyar kormányzat megbélyegző propagandája állítja (amely miatt szerinte egyre nehezebb az életük, sokuk emiatt akarja elhagyni az országot). Mitöbb, a politikus szerint a kormányzati propaganda hamisan sugallja azt is, mintha a nyugati világban valós szándék lenne a nemváltás kiskorúak számára történő propagálására, hiszen ezt „nyilván” senki nem akarja a saját gyermeke számára, tehát a gyermekvédelmi törvénnyel és a népszavazással felvetett probléma nem valós.

Végül elmondta, hogy a beszélgetés hatására megkérdőjeleződött a saját női identitása is.

Amikor a moderátor kissé döbbenten visszakérdezett, akkor kifejtette, hogy bár a nemi identitásával kapcsolatban soha nem merültek fel benne kérdőjelek, a beszámoló elgondolkodtatta, milyen dilemmái lehetnek a nemi identitásukban elbizonytalanodott embereknek, s ő milyen szerencsés, hogy neki ilyen problémái nincsenek.

Vágvölgyi szerint viszont egyértelmű, hogy van gender-propaganda Nyugaton, ahogy az is nyilvánvaló, hogy az LMBTQ-lobbi mögött „hatalmas pénzekkel működő hálózat áll”.  Az újságíró szerint a törvény és a népszavazás nem a homoszexuális emberekről szól, és így nem is mehet ellenük, hanem az ügy mögötti, immár a kisgyermekeket is befolyásolni célzó, különösen az angolszász országokra (de nemcsak, lásd például Svédország) kiterjedt lobbitevékenységről. (Ekkor érkezett Lukácsitól a démonizálás után a lobbi, mint gyűlöletkeltő kifejezés vádja.)

A Mandiner főmunkatársa szerint ez a folyamat viszont az élet természetes rendje ellen hat, hiszen a kereszténység a bibliai tanításra támaszkodva azt tartja, hogy Isten az embert férfinak és nőnek teremtette. Bohár egy 2021-es amerikai statisztikával igyekezett igazolni, milyen hatása van a fiatalokra az LMBTQ-lobbinak:

miközben az Egyesült Államok felnőtt lakosságának 0,6 százaléka tartja magát transzneműnek, a 24 évnél fiatalabb korosztályokban ez az arány 15,9 százalékos. A környezeti hatás tehát igazoltan tagadhatatlan

– vonta le a következtetést, és felhívta a figyelmet arra, hogy a közösségi média, a (mese)filmek és a multicéges reklámok is mind ezt a narratívát erőltetik, azt sugallva, hogy ma ez a trendi; és ami menő, az nyilván nagy befolyással bír a fiatalokra. Ő is kifejtette, hogy e lobbi elleni kiállás nem a melegek ellen irányul, hiszen „ma Magyarországon mindenki úgy él, ahogy akar, nincsenek veszélyben a homoszexuális közösségek”.

Az időnként parázs hangulatú vitát a moderátor – aki nemcsak több könyvet is írt a témáról, de aktívan foglalkozik vele újságíróként is, számtalan, külföldi tudományos forrásokra alapozott cikket publikálva – igyekezett megszakítani és lecsendesíteni azzal, hogy felhívta a figyelmet néhány tényadatra. Például arra, hogy 11 kutatás szerint a nemi identitászavarral küzdő gyermekek 80-90 százaléka magától kinövi kamaszkorban ezt az érzést, ha nem erőltetik nemváltásba.

Ezzel szemben az LMBTQ-lobbiszervezetek azt propagálják, már 3-4 évesen kialakul a gyermek nemi identitása, így az ilyen kiskorú gyermek döntése támogatható gyógyszeres  kezeléssel (először pubertánsblokkolókkal, majd ellenkező nemű hormonokkal), a nagykorúság elérése után pedig nemváltó műtéttel is, minek hatására soha nem látott mértékben nőtt a nemi identitászavarral küzdő, és hormonális kezeléseken áteső (és a különböző mentális problémákkal küzdő) kisgyermekek és felnőttek száma.

Lukácsi elismerte, hogy valóban nő az ilyen esetek száma, de szerinte a társadalmi aránya mégis elenyésző (a Bohár által említett közel 16%-os adatra annyit reagált, hogy ő nem járt Amerikában). Szerinte nincs olyan nyomás Nyugatról, hogy szülői engedély nélkül gyermekeknek nemváltó műtétre legyen lehetőségük, hiszen – hangzott el újra – ez máshol sem lehetséges és „nyilván” nem akarhatja ezt egy szülő sem.

Szilvay ekkor kifejtette: nem az a veszély, hogy a kiskorúakat átműtenék, hiszen például ezeket a műtéteket Nagy-Britaniában is betiltották 2020-ban, hanem az, hogy már egészen kiskorban megkörnyékezik őket, mert a cél az, hogy mielőbb elindulhasson egy olyan folyamat, amely végül a nemváltó műtétekben érhet(ne) véget. Erre Lukácsi kifejtette, hogy ebben a kérdésben számára kizárólag a szakmai válaszok a mérvadóak, és a Magyar Pszichiátriai Társaság és Magyar Pszichológiai Társaság (MPT) minap kiadott közleményét tartja útmutatónak, mert „ők a tudomány fősodra, és én hogy jöhetnék ahhoz, hogy ezt az álláspontot megkérdőjelezzem”. Erre hivatkozva kijelentette, hogy a környezeti hatásoknak nincs jelentős befolyása a nemi identitásra, hiszen „senki nem lesz attól fiú, hogy százszor elmondják neki, hogy te fiú vagy”. Mire Vágvölgyi kifejtette, hogy a lobbitevékengség éppenhogy nem így direkt módon működik, hanem sokkal finomabb módszerekkel, például érzékenyítő mesékkel.

Arra a moderátori kérdésre, van-e létjogosultsága a kormány által felvetett aggodalmaknak, amely ügyek tükröződnek a népszavazási kérdésekben is, Lukácsi így válaszolt: a kormány propagandája kontraproduktív, ugyanis azzal, hogy „megtámad és kirekeszt egy társadalmi csoportot, most minden szülőnek azzal kell foglalkoznia, hogy elmagyarázza gyermekének, hogy mit jelent a transz, ahelyett, hogy valós problémákkal foglalkozhatnának. Az óvodáskorban felmerülő nemváltó műtét problémája nem létező ügy, mert azzal senki nem ért egyet. Ez nem valós veszély, a nemi identitás aláásására nincs tömeges szándék”. Vágvölgyi újságíróként elutasította a kormánnyal való azonosítást, majd kifejtette: a kormány egy Nyugaton már megjelent problémára reagál a kérdéskör napirendre vételével, vagyis a népszavazással. Szerinte az LMBTQ-lobbi egy ördögi folyamatot indított el, és fontos, hogy erről a kérdéskörről valódi szakemberek, kontrollált módon beszélgessenek, és ne a meleglobbi vegye át a kezdeményezést.

A zárókérdés pedig így szólt: van-e politikai legitimitása a népszavazásnak, és ki hogyan szavaz majd. Bohár szerint a népszavazás fontos intézmény, ahol az emberek elmondhatják a véleményüket, Vágvölgyi elmondása szerint a gyermekei jövője miatt fog elmenni voksolni, ahogy szerinte sokan mások is, Lukácsi viszont úgy fogalmazott, hogy a népszavazást nehéz komolyan venni, ugyanis ezügyben már hoztak egy törvényt, és most csak utólag megszavaztatják róla az embereket, ezért ő érvénytelenül fog szavazni.

A vita legvégén Szilvay Gergely megjegyezte, hogy mivel négy keresztény ember ül az asztalnál, még megkérdezné, hogy az est során kifejtett álláspontjuk hogyan egyeztethető össze hitbeli meggyőződésükkel. Én ezt őszintén vallom, szerintem ez a kereszténység; engem a nyolc boldogság lelkülete hajt, Krisztust követem, és minden döntésemet ima előzi meg – mondta Lukácsi, majd ismét felmutatta a közbeszéd tisztaságáról szóló PeaceMaker karszalagját. Vágvölgyi úgy fogalmazott, hogy katolikus hívőként ismeri egyháza társadalmi tanítását, és ahhoz tartja magát, így álláspontja összeegyeztethető a hitével. Bohár azzal zárta a beszélgetést, hogy apaként azt szeretné, ha a gyermeke egy normális világban nőne fel, ahol ilyen problémákkal nem kell majd szembesülnie.

Nagyon nehéz volt úgy végigülni a vitát, majd beszámolni róla, hogy ne szóljak bele (egyszer nem is sikerült megállnom), illetve ne írjam bele saját véleményemet – és nemcsak a felvetett kérdésekről, hanem a résztvevők gondolatairól, érvelési technikájáról, a témához és a többiekhez való hozzáállásáról. Így most utólag szeretném ezeket röviden kifejteni:

egyértelműen felismerhető volt az az általános tendencia, hogy a tudományosan igazolt tények, érvek képviselete áll szemben egy félreértelmezett felebaráti (honfitársi) szereteten alapuló, a világbéke és a nyílt társadalom szivárványszínű vágyába csomagolt döbbenetes tájékozatlansággal és a beszélgetőpartnerek agresszív érzelmi zsarolásával.

Lukácsi ugyanis éppen azzal vádolta beszélgetőtársait, amit ő maga tett a vita során (egyedi esetből levont általános következtetések, emberek démonizálása, szavak gyűlöletstigmája), a partnerei által felhozott tényadatokra nem reagált semmit, vagy szemeit forgatva kézlegyintéssel jelezte, hogy komolytalannak tartja őket, illetve hozzátette, hogy Kanada messze van, Amerikában pedig nem is járt. S miközben többször megjegyezte, hogy így nagyon nehéz vitatkozni, ő az adott kérdéshez nem tud mit hozzászólni, nézőként azt éreztem, hogy éppen hogy ezzel az érzelmi töltetű, a másik érveit leseprő, azt komolytalannak vagy gyűlöletkeltőnek minősítő, az érdemi beszélgetést állandóan zsákutcába vagy holtpontra terelő állásponttal nehéz vitatkozni. Ennek ellenére a résztvevők és a magát folyamatosan önkontrolláló, udvariasnak és pártatlannak maradni igyekvő moderátor derekasan helytálltak, pedig időnként még a közönség sem bírt magával és – Szilvay tiltakozása ellenére – bekiabálással szólt hozzá a vitához. A végére viszont már annyira elfáradtunk (jómagam is), hogy inkább nem tettem fel a bennem zakatoló kérdéseket, helyet hagyva olyan „érdemi” megszólalásoknak, minthogy miért csak ezt a három országot említették meg, miért nem az összes ország adatait a KSH adatbázisaiból dolgozva, beleértve Kínát.

Ami pedig a vita tartalmi részét illeti, amikor Lukácsi az MPT közleményét felhozta, nagyon hiányoltam annak megemlítését a vitapartnereitől (vagy legalább a moderátortól), hogy arra hogyan is reagáltak a szakma képviselői, és hogy azóta számos ellenvélemény látott napvilágot,

például az Értékközpontú Pszichológusok Munkacsoportjától, Hal Melinda klinikai szakpszichológustól, az MPA tagjától – ők elsősorban tartalmában, szakmai szempontból vitatták –, vagy Dr. Császár-Nagy Noémi klinikai szakpszichológustól, aki az MPT Klinikai Szakpszichológiai Szekció Vezetőjeként elsősorban létrejöttének antidemokratikus körülményeit kifogásolta.

Ami pedig az „ez szép, női munka volt” felkiáltással távozó Lukácsi Katalint illeti, álljon itt mindaz, ahogy ő másnap összefoglalta a vita lényegét:

„Orbán Viktor nem mer kiállni vitára, én kettővel (hárommal) szemben is. A propaganda-népszavazásról vitáztunk, de csak arról győződtem meg, hogy a kormánnyal egyetértő álláspont a szexuális kisebbségekhez tartozó honfitársainkkal kapcsolatban olyan légből kapott és komolyan vehetetlen, mint az oltásellenesség. De a komolytalanság ellenére éppúgy veszélyes is. Hálás vagyok azonban a szervezőknek és a moderátor Szilvay Gergelynek azért, mert a végén tanúságot tehettem arról, hogy közéleti tevékenységemet milyen valódi motivációból teszem: a nyolc boldogság lelkülete hajt, Krisztust követem, és minden döntésemet ima előzi meg.”

No comment.

Antal-Ferencz Ildikó

(a szerző szabadúszó újságíró)

Kiemelt képünk forrása: PROKON