2024.július 13.
Jenő, Henrik

Patrióta szövetség

Facebook
Email
Telegram
Twitter
VK
Nyomtat
[object Object]

Adja hozzá a VDTA friss híreit a Google hírfolyamához

🇭🇺🇦🇹🇨🇿“Az európai politika új korszakába lépünk be ma” – közölte Herbert Kickl, az Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) elnöke Bécsben, Andrej Babis volt cseh miniszterelnökkel, az ANO párt elnökével és Orbán Viktor Fidesz-elnökkel, magyar kormányfővel tartott közös sajtótájékoztatóján‼️

Kickl felidézte: a három héttel ezelőtti európai parlamenti választáson megerősödve, győztesként került ki pártja, a választói akaratnak megfelelően pedig ennek európai szinten is súlyt akarnak adni. Ezért hazafias erőkből formálódó, országaikban vezető szerepet betöltő pártokból alakuló pártszövetséget jelent be, amely – mint kiemelte – a feltételezésekhez képest nagyobb létszámmal tud megalakulni.

Patrióta kiáltvány az európai jövőért

Európa nemzetei történelmi fordulóponthoz érkeztek. Az Európai Unió – ami egykor a megbékélés vágyában gyökerező álomprojekt volt a két világháború és több évtizednyi megosztottság által okozott pusztítást követően – az európaiak ellen fordult, és most olyan érdekeket képvisel, amelyek ellentétesek a nemzetek, a térségek és az európai hazánkat alkotó kis közösségek akaratával.

Az európai polgárok számára ismeretlen és tőlük távol álló intézmények – olyan erős globalista erőkkel, senki által meg nem választott bürokratákkal, lobbi- és érdekcsoportokkal együtt, akik és amelyek semmibe veszik a többség hangját és a szélesebb népi demokráciát – terveznek a nemzetek helyébe lépni. És mi ehhez az eszközük? Egy európai központi állam.

A legutóbbi júniusi európai parlamenti választásoknak ezért egyszerre volt generációs és egzisztenciális jelentősége. A politikai törésvonal immár nem konzervatívok és liberálisok vagy a jobboldal és a baloldal között húzódik meg, hanem a centristák – akik egy új európai „szuperállam” hírnökei – és a patrióták, illetve szuverenisták között, akik az általunk nagy becsben tartott európai nemzetek megőrzéséért és megerősítéséért harcolnak. Csak a kontinens patrióta és szuverenista pártjai győzelme és együttműködése révén garantálhatjuk a gyermekeink örökségét.

Mi egy olyan Európában hiszünk, ami

  • erős, büszke és független nemzetekből áll; olyan nemzetekből, amelyek szabadon dönthetnek az egymással egyetértésben való együttélésről és együttműködésről;
  • a nemzetekben gyökerező intézmények révén működik együtt; olyan intézmények révén, amelyek Európa népei megbízásából tevékenykednek és feléjük felelősséggel tartoznak;
  • szuverén és eltántoríthatatlanul képviseli érdekeit minden olyan függőségtől mentesen, amely akadályozza a nemzeti közösségei akaratának végrehajtását – akár belföldön, akár külföldön;
  • elkötelezett a béke és a párbeszéd mellett, de ugyanakkor készen áll, hogy megvédje magát minden veszéllyel szemben;
  • megvédi és ünnepli európai identitását, hagyományait és szokásait, a görög-római és zsidó-keresztény örökség gyümölcsét;
  • nagy becsben tartja a nemzeteiben rejlő sokszínűséget, azok történelmét és életformáját, és egyben ellenáll az olyan ultimátumoknak, amelyek célja annak az éppen divatos trendek szerinti megváltoztatása;
  • a valódi szabadságjogok, alapvető jogok és az emberi méltóság védelmezője, és ugyanakkor erőteljesen ellenáll minden olyan kísérletnek, amelynek célja ezeknek a szabadságjogoknak a korlátozása vagy átértelmezése;
  • versenyképes, produktív, hatékony és büszke szellemi, tudományos és gazdasági eredményeire az innováció, a kiválóság és a haladás kontinenseként;
  • elszánt a határai megvédése, az illegális migráció megállítása és kulturális identitása megőrzése mellett, követve az európai polgárok túlnyomó többségének az akaratát;
  • olyan nemzetekből áll, amelyek készek megvédeni népeiket bármely és minden potenciális veszéllyel szemben, legyen az politikai, gazdasági, vallási vagy kulturális természetű;
  • tiszteletben tartja saját megbízatását és szabályait, nem lép túl kompetenciáin, betartja a szubszidiaritás és az arányosság elvét, illetve a továbbiakban nem igazolja a nemzeti szuverenitás elleni támadásait az európai költségvetésen keresztüli nyomásgyakorlással;
  • olyan nemzetek tömörülése, amely elutasítja a nemzeti szuverenitásnak az európai intézmények felé való minden további feladását;
  • tiszteletben tartja a nemzetek vétójogát;
  • a diplomáciát a tagállamok szuverenitása alapvető elemeként ismeri el, illetve olyan kérdésként, amelyről minden nemzet szabadon dönthet anélkül, hogy a többieket ugyanarra a döntésre kényszerítené.

Mi, európai patrióta erők, ígérjük, hogy a kontinensünk jövőjét visszaadjuk az európai embereknek: visszavesszük intézményeinket és olyan irányba tereljük az európai politikát, amely a nemzeteinket és népeinket szolgálja. Előtérbe helyezzük a szuverenitást a föderalizmussal szemben, a szabadságot a diktátumokkal szemben, és a békét: ez az Európát szolgáló patrióták kiáltványa.

Mi a reakciód?
👍tetszik
40
👍tetszik
👎nem
0
👎nem
💘szeretem
11
💘szeretem
😡dühítő
0
😡dühítő
😂vicces
0
😂vicces
😮húha
0
😮húha

Vélemény, hozzászólás?

Iratkozzon fel a Védett Társadalom Alapítvány hírlevelére!

Adja hozzá a VDTA friss híreit a Google hírfolyamához

További cikkek