Mikor elkezdtem gondolkozni azon, hogy hogyan mutathatnám be a világtörténelem ötödik olyan pápáját, aki lemondott pápaságáról, akkor fölmerült bennem, hogy először írok Joseph Ratzingerről majd XVI. Benedekről. Ez azonban lehetetlen. Az az ember ugyanis, aki a Vatikán egyik szobájában rendszeresen leül a zongorája elé és Mozartot játszik, az egy ember, embernek egy – függetlenül attól, hogy fiatalember, pap, bíboros vagy pápa. Az a fiatal, aki dezertál a német hadseregből, mert nem akar megölni senkit, ugyanaz az ember, akit bíborossá kreálnak. Ezért amikor itt megemlékezünk a nemrég elhunyt emeritus pápáról, akkor nem időrendben haladunk, hanem munkásságának legfontosabb elemeit mutatjuk be: úgy válogatunk, azt írjuk le, amint a szívünk diktál.
Tudta kinek hisz
Joseph Ratzinger volt az a teológus, aki a legtöbbet dolgozott azon, hogy a II. Vatikáni Zsinat dokumentumaiban szereplő gondolatokat és megállapításokat egy egységes egésszé, egy egységes tanítássá tegye. Mindezt úgy alkotta meg, hogy semmi se vesszen el azokból a katolikus hagyományokból, amelyek majdnem 2000 év alatt forrtak ki. Ennek a munkának egyik korai gyümölcse az 1968-ban megjelent „A keresztény hit” című könyve. A szöveg közérthető. A fogalmak pontosak. A szerkezet áttekinthető. Egy olyan szerzőt látunk mögötte, aki Pál apostollal elmondhatja, hogy „tudom kinek hiszek”. (Vö!2Tim 1,12)
Az ökumené híve
Joseph Ratzinger a keresztények egységéért is sokat fáradozott. Itt is egy világos elvet követett. Az ortodoxa és az ortopraxis nem jár mindig együtt, de az utóbbit értékelhetjük bárkinek az esetében. Az ortopraxis, a helyes, az igaz cselekvés, a keresztényi „viselkedés” lehet alap az igaz hitről, az ortodoxáról való párbeszédben. Ugyanakkor látni kell, hogy a helyes cselekvés nem elégséges feltétele a helyes hitnek. Barsi Balázs ferences atya szokta mondani, hogy ha minden keresztényi gyakorlat eltűnne a földről, ha egy nemzedék mindent elvetne, de a következő nemzedékben lennének, akik rátalálnak a hit igaz tanításaira és azokat elfogadnák, akkor újra megjelenne a keresztényi szeretet a földön. Ebből pedig érthetővé válik, hogy miért annyira fontos, hogy a hit tanítása igaz és semmivel el nem kevert maradjon.
A relativizmus abszolút ellenzője
Ezek után nem lepődünk meg azon, hogy XVI. Benedek miért beszélt és írt olyan sokat a relativizmus diktatúrájáról. Úgy látta, hogy a modernitás egyik legnagyobb tévedése, hogy nem ismer el abszolút meghatározásokat, és az igazságkeresés során az egyén vágyainak útján halad. Ez az elvi megközelítés számos nagyon gyakorlati vitához ad alapállást. Például a saját nemükhöz vonzódó férfiak és nők élhetnek együtt, de az attól még nem lesz házasság. A házasság definíció szerint egy férfi és egy nő életszövetsége. Olyan életszövetség, mely nyitott Isten embert teremtő szándékára.
A pápaságról lemondott, Európáról nem
XVI. Benedek ebbe a „relatív igazságokat” követő világba pápaként a névválasztása által egyértelmű mozdulattal lépett be. Nevét Európa védőszentjétől kérte és kapta meg. Mert igaz ugyan, hogy kritikusa volt az európai „tudományos” gondolkozásnak, de szerette az embert, minél fogva szerette az európai embert is. Erről a szerető emberről, erről a szeretetben élő pápáról bővebben a második részben írunk.
Rákóczi Piroska
